FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
1
MÁSODIK SZEKCIÓ  
FÖLDES ÉS FÖLDESNÉ HAJLIK kontra MAGYARORSZÁG ÜGY  
(41463/02 sz. Kérelem)  
ÍTÉLET  
STRASBOURG  
2006. október 31.  
Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt  
körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.  
2
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
A Földes és Földesné Hajlik kontra Magyarország ügyben  
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott  
ülésén, melynek tagjai voltak:  
J.-P. COSTA, Elnök  
A.B. BAKA,  
I. CABRAL BARRETO,  
A. MULARONI,  
E. FURA-SANDSTRÖM,  
D. JOČIENĖ  
D. POPOVIĆ, bírák  
és S. DOLLÉ, Hivatalvezető  
2006. október 10-i zárt ülésén folytatott tanácskozását követően  
az azon időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:  
AZ ELJÁRÁS  
1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (41463/02  
sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló  
egyezmény (az “Egyezmény”) 34. Cikke alapján két magyar állampolgár,  
Földes Károly András és Földesné Hajlik Anna 2002. november 1-én  
terjesztett a Bíróság elé.  
2. A Magyar Kormányt (a “Kormány”) dr. Höltzl Lipót képviselte az  
Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.  
3. 2005. szeptember 13-án a Bíróság úgy határozott, hogy közli az eljárás  
elhúzódásával kapcsolatos panaszt. 2006. március 28-án a Bíróság úgy  
határozott, hogy közli azon panaszt, miszerint az első kérelmező  
szabadságát korlátozták azáltal, hogy megtiltották számára az alperes Állam  
területének elhagyását. Az Egyezmény 29. Cikkének 3. bekezdése alapján a  
Bíróság úgy határozott, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát  
együttesen vizsgálja.  
A TÉNYEK  
4. A kérelmezők 1957-ben, illetve 1958-ban születtek és Miskolcon  
élnek.  
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
3
5. 1992. december 10-én az E. Kft. csődbűntett és más bűncselekmények  
elkövetésével vádolta az akkor házasságban élő kérelmezőket. Ezt követően  
a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az első  
kérelmező ellen. 1993. november 17-én gyanúsítottként hallgatták ki az első  
kérelmezőt.  
6. 1993. december 27-én a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság  
megtiltotta a kérelmezők tulajdonában álló ingatlan és személygépkocsi  
elidegenítését. 1994. február 22-én a Miskolc Városi Ügyészség  
helybenhagyta az intézkedést, megállapítva annak indokoltságát azon az  
alapon, hogy célja a potenciális polgári jogi igények kielégítésének  
biztosítása volt.  
7. Közben, 1994. január 6-án, a második kérelmezőt is eljárás alá vonták  
terheltként.  
8. 1994. január 17-én a Belügyminisztérium Útlevél Hivatala a külföldre  
utazásról és az útlevélről szóló 1989. évi XXVIII. törvény (2)-(3) bekezdése  
alapján a büntetőeljárás lezárásáig bevonta az első kérelmező útlevelét  
annak érdekében, hogy biztosítsa elérhetőségét az igazságszolgáltatás  
számára. A határozatot a Belügyminiszter 1994. március 25-én  
helybenhagyta.  
9. 1994. október 26-án a Miskolc Városi Ügyészség vádat emelt a  
kérelmezők ellen csődbűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt.  
10. Közben az első kérelmező az útlevélbevonást elrendelő közigazgatási  
határozat felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Bíróságtól. 1995. május 9-én a  
Fővárosi Bíróság helybenhagyta a határozatot, amely a bíróság szerint a  
jogszabályoknak megfelelt.  
11. A Miskolc Városi Bíróság 1996. május 7. és 2002. február 4. között  
tizenhat tárgyalást tartott, majd 2002. február 11-én elítélte a kérelmezőket,  
és egy év nyolc hónap, illetve egy év hat hónap szabadságvesztéses  
büntetést szabott ki rájuk. A bíróság tanúvallomásokra, nagy mennyiségű  
okirati bizonyítékra és három szakértői véleményre támaszkodott. Az  
indoklásban enyhítő tényezőként értékelte a bűncselekmények elkövetése  
óta eltelt „nagyon hosszú időt”, amely a bíróság szerint nem volt a  
bíróságok terhére róható.  
12. Fellebbezés nyomán 2002. június 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén  
Megyei Bíróság súlyos eljárásjogi hiányosságok miatt hatályon kívül  
helyezte a Városi Bíróság ítéletét, és az ügyet visszautalta az elsőfokú  
bíróság elé.  
13. A kérelmezők ügyirat fénymásolása iránti kérelmére a Megyei  
Bíróság 2002. június 17-én azon dokumentumok megjelölésére hívta fel a  
kérelmezőket, amelyekről másolatot kívántak készíttetni. A bíróság közölte,  
hogy a több ezer oldalnyi ügyirat (amely egyébként személyesen teljes  
terjedelmében megtekinthető volt) lemásolása és megtekintése lehetetlen és  
szükségtelen is, mivel számos dokumentum az ügy szempontjából csekély  
relevanciával bír.  
4
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
14. A folytatódó eljárásban 2002. október 21. és 2005. május 19. között  
tizennyolc tárgyalásra került sor.  
15. 2005. május 23-án a Városi Bíróság a számvitel rendjének  
megsértése (amely a büntető törvénykönyv 289. § alapján két évig terjedő  
szabadságvesztéssel büntethető), továbbá csődbűntett (amely a büntető  
törvénykönyv 290. § alapján öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető)  
elkövetése miatt elítélte a kérelmezőket, és személyenként 270.000 forint1  
pénzbírságot szabott ki rájuk.  
16. 2005. június 23-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság  
elutasította a kérelmezők fellebbezését, ugyanakkor megszüntette javaik  
lefoglalását.  
17. 2006. január 5-én a Legfelsőbb Bíróság fellebbviteli tanácsa  
hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és visszautalta az ügyet a  
Megyei Bírósághoz.  
18. A folytatódó eljárásban a Megyei Bíróság 2006. június 8-án  
lényegében fenntartotta az elítélő ítéletet és a kiszabott pénzbírságot.  
Elutasította a polgári jogi igényeket és megszüntette a kérelmezők  
vagyonával kapcsolatban elrendelt elidegenítési tilalmat. Indoklásában  
megismételte:  
“a joghátrányok kiszabásakor a bíróság teljes mértékben elismerte az eljárás  
rendkívüli elhúzódását, s a büntetések meghatározásakor jelentős enyhítő tényezőként  
értékelte ezt a körülményt.”  
19. A kérelmezők azon panaszával kapcsolatban, hogy a szakértők nem  
jelentek meg a bírósági tárgyaláson a bíróság észrevételezte, hogy a  
szakvéleményeket az ügy irataihoz csatolták, mivel a 2005. február 10-i  
tárgyaláson részletesen bemutatásra kerültek. A bírósági felhívás ellenére az  
eljárás további részében a kérelmezők nem terjesztettek elő írásos  
észrevételeket a szakvéleményekkel kapcsolatban. Mivel a szakvélemények  
egész idő alatt a védelem rendelkezésére álltak, s mivel az egyik tárgyaláson  
a szakértők elmagyarázták a szakvéleményeket, a bíróság meggyőződött  
arról, hogy a “közvetlen és szóbeli eljárás” elvét nem sértették meg.  
Mindenesetre a bíróság meg volt győződve arról, hogy az ügy bonyolultsága  
és a (több kötetnyi) szakvélemény terjedelme miatt érdemi kritikát csak  
írásban lehetett volna előterjeszteni, s a szakértők – akik alapvetően hasonló  
véleményt terjesztettek elő – is írásban reagálhattak volna a kritikákra.  
Az ítélet ugyanezen a napon jogerőssé vált.  
1 Megközelítőleg 1,000 euro  
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
5
A JOG  
I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS  
MEGSÉRTÉSE  
20. A kérelmező panaszolja, hogy pere ésszerűtlenül hosszú ideig tartott,  
megsértve az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését, amelynek releváns  
része kimondja:  
“Mindenkinek joga van arra, hogy... bíróság tisztességesen és ésszerű  
időn belül... hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei  
tárgyában...”  
21. A Kormány vitatta az állítást.  
22. A figyelembe veendő időszak az első kérelmező vonatkozásában  
1993. november 17-én, a második kérelmező vonatkozásában 1994. január  
6-án kezdődött és 2006. június 8-án zárult le. Ilyen módon három bírósági  
szinten tizenkét és fél évig tartott.  
23. A Kormány úgy érvelt, hogy a kérelmezők ebben az összefüggésben  
nem állíthatják magukról, hogy az Egyezmény megsértésének áldozatai,  
mivel a hazai bíróságok kifejezetten elismerték, hogy az eljárás szokatlanul  
hosszú volt, s az eljárás elhúzódását nagyon enyhe büntetések kiszabásával  
orvosolták.  
A kérelmezők vitatták a véleményt.  
24. A Bíróság észrevételezi: a Városi Bíróság és a Megyei Bíróság is  
megállapította az eljárás rendkívüli elhúzódását, s mindkét bíróság  
megállapította, hogy ez a körülmény jelentős enyhítő tényező. A két  
bűncselekmény elkövetése miatt – amelyek kettőtől öt évig terjedő  
szabadságvesztéssel büntethetők – a bíróság kumulatív büntetésként csak  
mérsékelt összegű pénzbüntetést szabott ki a kérelmezőkre. Ennek fényében  
a Bíróság meggyőződött arról, hogy a kérelmezők megfelelő jogorvoslatban  
részesültek az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése alapján számukra  
biztosított azon jog állítólagos megsértése miatt, hogy bíróság ésszerű időn  
belül hozzon határozatot az ellenük felhozott büntetőjogi vádakkal  
kapcsolatban. Ennek megfelelően a kérelmezők ebben az összefüggésben a  
34. Cikk céljaira nem állíthatják magukról, hogy a 6. Cikk 1. bekezdése  
megsértésének áldozatai. Ezért a panasz nyilvánvalóan megalapozatlan a 35.  
Cikk 3. bekezdése szerinti értelemben, s azt az Egyezmény 35. Cikkének 4.  
bekezdése alapján el kell utasítani (ld. Morby v. Luxembourg (dec.),  
no. 27156/02, ECHR 2003-XI; Lie and Berntsen v. Norway (dec.),  
no. 25130/94, 16 December 1999; Tamás Kovács v. Hungary, no. 67660/01,  
2004. szeptember 28., 26. §).  
6
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
II. AZ  
EGYEZMÉNYHEZ  
ELSŐ  
FŰZÖTT  
ELSŐ  
KIEGÉSZÍTŐ  
ÁLLÍTÓLAGOS  
JEGYZŐKÖNYV  
MEGSÉRTÉSE  
CIKKÉNEK  
25. A kérelmezők továbbá panaszolták, hogy az eljárás elhúzódása  
megsértette az Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. Cikkében  
biztosított, javaik tiszteletben tartásához fűződő jogukat, mivel a hatóságok  
több mint tizenkét éven keresztül lefoglalták javaikat. Az Első kiegészítő  
jegyzőkönyv 1. Cikke kimondja:  
„Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához.  
Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben  
meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.  
Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények  
alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz  
érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy  
bírságok megfizetését biztosítsák.”  
26. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezők javai tekintetében  
elrendelt elidegenítési tilalom azt a célt szolgálta, hogy biztosítsa a  
potenciális polgári jogi igények kielégítését. A Bíróság úgy véli, hogy az  
ilyen korlátozás elvileg „szükségesnek” tekinthető „ahhoz, hogy a javaknak  
a köz érdekében történő használatát szabályozhassák” az Első kiegészítő  
jegyzőkönyv 1. Cikke szerinti értelemben (vö. mutatis mutandis, Raimondo  
v. Italy, judgment of 22 February 1994, Series A no. 281-A, 16. o., 27. §).  
Igaz, az adott ügyben ezen intézkedés hosszú időn át alkalmazásra került.  
Azonban, még annak feltételezésével is, hogy a kérelmezők ebben a  
tekintetben kimerítették a hazai jogorvoslatokat, a Bíróság meggyőződött  
arról, hogy a nemzeti bíróságok megfelelő jogorvoslatban részesítették a  
kérelmezőket az általuk esetlegesen amiatt elszenvedett hátrányokért, hogy  
javaikat hosszú időn át nem mobilizálhatták, amikor a bíróságok  
kifejezetten a per elhúzódására tekintettel csupán mérsékelt összegű  
pénzbüntetést szabtak ki a kérelmezőkre annak ellenére, hogy jelentős  
időtartamú szabadságvesztéssel voltak büntethetők.  
Ezért ez a panasz is nyilvánvalóan megalapozatlan a 35. Cikk 3.  
bekezdése szerinti értelemben, s a panaszt az Egyezmény 35. Cikkének 4.  
bekezdése alapján el kell utasítani.  
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
7
III. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE  
(TISZTESSÉGES TÁRGYALÁS)  
27. A kérelmezők azt is panaszolták, hogy a nemzeti bíróságok nem  
hallgatták meg az összes tanút, akinek meghallgatását indítványozták, s  
további bizonyítás felvételére irányuló érveik közül is elutasítottak  
néhányat. Továbbá előterjesztették, hogy a tárgyalásokon soha nem  
intézhettek kérdést a szakértőkhöz, s hogy a hatóságok nem akarták az ügy  
dokumentumait lemásoltatni számukra. A kérelmezők az Egyezmény 6.  
Cikkének 3.(b), (c) és (d) bekezdéseire támaszkodtak. A 6. Cikkének 3.  
bekezdésének releváns része kimondja:  
„Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy…  
b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;  
c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem  
állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás  
érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet;  
d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse, a mentő  
tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit  
megidézik, illetve kihallgatják…”  
28. Amennyiben a kérelmezők panasza úgy értendő, hogy az a  
bizonyítékok hazai bíróságok általi értékelését és az eljárás eredményét  
érinti, úgy a Bíróság megismétli, hogy az Egyezmény 19. Cikkének  
megfelelően feladata a Szerződő Államok által az Egyezménnyel  
kapcsolatban tett vállalások tiszteletben tartásának biztosítása. Különösen  
nem feladata a Bíróságnak, hogy a nemzeti hatóságok által állítólagosan  
elkövetett tény- és jogbeli tévedésekkel foglalkozzon, kivéve, hogyha e  
tévedések az Egyezményben védett jogokat és szabadságokat sérthetik.  
Továbbá, miközben az Egyezmény 6. Cikke biztosítja a tisztességes  
tárgyaláshoz való jogot, semmilyen szabályt nem állapít meg a bizonyítékok  
elfogadása vagy értékelése tekintetében, ezért ezeket a kérdéseket  
elsősorban a nemzeti jognak és a nemzeti bíróságoknak kell szabályozniuk  
(ld. többek között García Ruiz v. Spain [GC], judgment of 21 January 1999,  
Reports of Judgments and Decisions 1999-I, pp. 98-99, § 28). A Bíróság  
hangsúlyozza, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. és 3. bekezdésében  
foglalt biztosítékok nem értelmezhetők úgy, mint amik a terhelt számára  
végtelen számú tanú beidéztetésének a jogát biztosítják.  
29. A jelen ügyben a Bíróság meggyőződött arról: az ügyiratok alapján  
nincs jele annak, hogy a bíróságok elfogultak lettek volna, vagy hogy az  
eljárás egyéb módon tisztességtelen vagy önkényes lett volna. Önmagában  
az a tény, hogy a kérelmezőknek írásban kellett előterjeszteniük a  
szakvéleményekkel kapcsolatos megjegyzéseiket, kérdéseiket, illetve  
kritikáikat, vagy az a körülmény, hogy az ügyiratok fénymásolása csak  
8
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
azzal a feltétellel volt lehetséges, hogy a terhelteknek a szükséges  
dokumentumokat ki kellett válogatni, nem teszi tisztességtelenné az eljárást,  
hogyha a bíróság előtt a szakvélemények részletes ismertetésére sor került, s  
hogyha az ügyiratok teljes egészében hozzáférhetők voltak a védelem  
számára.  
Ebből következően ez a panasz is nyilvánvalóan megalapozatlan az  
Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti értelemben, s a panaszt az  
Egyezmény 35. Cikkének 4. bekezdése alapján el kell utasítani.  
IV.  
A NEGYEDIK KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNYV 2. CIKKE 2.  
BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE  
30. Végül, az első kérelmező panaszolta, hogy a nemzeti hatóságok a per  
időtartamára bevonták útlevelét. Ennek következtében 1994. január 6-tól  
kezdődően nem tudta elhagyni az ország területét (legalábbis 2004. május 1-  
ig, amikor Magyarország Európai Unióhoz (“EU”) történt csatlakozása  
lehetővé tette a magyar állampolgárok számára, hogy személyi  
igazolvánnyal utazzanak be egyes EU Tagállamokba.) A kérelmező szerint  
a több mint egy évtizedig tartó teljes utazási tilalom aránytalan intézkedés  
volt, amely sértette az Egyezmény Negyedik kiegészítő jegyzőkönyvének 2.  
Cikkét. A Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. Cikke kimondja:  
“2. Mindenki szabadon elhagyhat minden országot, beleértve a saját országát is.  
3. E jogokat kizárólag csak olyan, a törvényekkel összhangban lévő korlátozásoknak  
lehet alávetni, melyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy a köz  
biztonsága érdekében, a közrend fenntartásához, a bűnmegelőzéshez, a közegészség vagy  
az erkölcsök védelméhez, illetőleg mások jogainak és szabadságainak megóvásához  
szükségesek.”  
A Kormány nem nyilvánított véleményt ezzel a kérdéssel kapcsolatban.  
A. Elfogadhatóság  
31. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan  
megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti  
értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem  
elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.  
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
9
B. Érdem  
32. A Bíróság megismétli, hogy a Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2.  
Cikke minden személy számára biztosítja a mozgásszabadság jogát,  
beleértve azt a jogot is, hogy bármely országból olyan másik országba  
utazzon, ahova belépését engedélyezik. Az e jogot korlátozó bármely  
intézkedésnek törvényesnek kell lennie, a fent említett Egyezménybeli  
rendelkezés 3. bekezdésében hivatkozott törvényes célok valamelyikét kell  
szolgálnia, s megfelelő egyensúlyt kell teremtenie a közérdek és az egyén  
jogai között (ld. Baumann v. France, judgment of 22 May 2001, Reports of  
Judgments and Decisions 2001-V, 217. o., 61. §).  
33. A Bíróság meggyőződött arról, hogy a kérelmező számára a  
Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. Cikke alapján biztosított jogokba  
történt beavatkozás – amelynek megtörténtét és törvényességét a felek nem  
vitatták – azt a törvényes célt szolgálta, hogy biztosítsa a kérelmező  
elérhetőségét az igazságszolgáltatás számára, vagyis a közrend fenntartását  
célozta.  
34. Az arányosságot illetően az első kérelmező előterjesztette, hogy a  
Megyei Bíróságnak az ügyben 1995. május 9-én meghozott jogerős  
határozatát követően a hazai bíróságok nem vizsgálták meg ezt a kérdést, s  
az utazási korlátozás azóta is hatályban van.  
35. A Bíróság megjegyzi, hogy az első kérelmező útlevelét 1994. január  
17-én vonták be, hogy e határozatot 1995. május 9-én helybenhagyták, s  
hogy ezt követően ebben a vonatkozásban további határozathozatalra nem  
került sor. Következésképpen az első kérelmezővel szemben foganatosított  
kiutazási tilalom változatlan formában legalább tíz éven át, azaz 2004.  
május 1-ig fennmaradt, amikor is az Európai Unión belül lehetővé vált a  
nemzeti személyi igazolvánnyal történő utazás. A Bíróság megismétli: még  
abban az esetben is, ha az egyén mozgásszabadságának korlátozása  
kezdetben indokolt, hosszú időn keresztül történő automatikus fenntartása  
az egyén jogait sértő aránytalan intézkedéssé válhat (ld. Riener v. Bulgaria,  
no. 46343/99, 121.§, 23 May 2006; Luordo v. Italy, no. 32190/96, 17 July  
2003, and mutatis mutandis İletmiş v. Turkey, no. 29871/96, 6 December  
2005).  
36. A Bíróság véleménye szerint a hatóságoknak nincs joguk hosszú időn  
át fenntartani az egyén mozgásszabadságának korlátozását a korlátozás  
indokoltságának rendszeres felülvizsgálata nélkül (vö. Riener v. Bulgaria,  
op. cit., § 124). Az első kérelmező ügyében azonban ilyen felülvizsgálatra  
soha nem került sor, ami azt jelenti, hogy a kiutazási tilalom valójában  
automatikus, határozatlan idejű blanketta-intézkedés volt. A Bíróság úgy  
véli: ez ellentétes a Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2. Cikke alapján a  
hatóságokra háruló azon kötelezettséggel, hogy megfelelően gondoskodniuk  
kell arról, hogy a saját ország elhagyását biztosító jog korlátozása a  
10  
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
korlátozás fenntartása alatt mindvégig indokolt és arányos legyen az ügy  
egyedi körülményei között.  
Ebből következően a kérelmező Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 2.  
Cikkének 2. bekezdése alapján biztosított jogát megsértették.  
V. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA  
37. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:  
“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését  
állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz  
lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”  
A. Károk  
38. Az első kérelmező 3 millió euró nem vagyoni kártérítést követelt.  
39. A Kormány vitatta az igényt.  
40. A Bíróság úgy véli, hogy az első kérelmező nem vagyoni kárt  
szenvedett. Méltányossági alapon 3.000 eurót ítél meg számára ilyen címen.  
B. Költségek és kiadások  
41. Ilyen címen nem terjesztettek elő igényt.  
C. Késedelmi kamat  
42. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az  
Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia, s ahhoz  
további három százalékpontot kell hozzáadni.  
FÖLDES AND FÖLDESNÉ HAJLIK v. HUNGARY JUDGMENT  
11  
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG  
1. Az első kérelmezővel szemben foganatosított utazási tilalommal  
kapcsolatos panaszt elfogadhatónak, a kérelem többi részét pedig  
elfogadhatatlannak nyilvánítja;  
2. Megállapítja, hogy az első kérelmező vonatkozásában megsértették az  
Egyezmény Negyedik kiegészítő jegyzőkönyve 2. Cikkének 2.  
bekezdését;  
3. Megállapítja:  
(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három  
hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.  
bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni  
kár tekintetében 3.000 eurót (háromezer euró), továbbá az ezen összeget  
terhelő adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti  
valutájában,  
a
kifizetéskor  
alkalmazott  
átváltási  
árfolyam  
alkalmazásával;  
(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés  
időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank  
marginális kamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot  
kell fizetni a fenti összeg után;  
4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos többi igényét elutasítja.  
Készült angol nyelven, az írásos értesítés a Bíróság Eljárási szabályzata 77.  
szabálya 2. és 3. bekezdésének megfelelően 2006. október 31-én került  
kiküldésre.  
J.P. COSTA  
Elnök  
S. DOLLÉ  
Hivatalvezető