WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

A Wolfgéher és Turula kontra Magyarország ügyben,

az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

Françoise Tulkens, Elnök,

Vladimiro Zagrebelsky,

Danutė Jočienė,

Dragoljub Popović,

Sajó András,

Nona Tsotsoria,

Kristina Pardalos, bírák

és Sally Dollé, Hivatalvezető

2009. október 13-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően

az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem

(36739/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok

védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján három

magyar állampolgár, Wolfgéher György, Wolfgéher Györgyné és Turula

Kálmánné („a kérelmezők”) 2005. október 7-én terjesztett a Bíróság elé.

2. A kérelmezőket Probstner I., Budapesten praktizáló ügyvéd képviselte.

A Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl L. Képviselő képviselte az

Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.

3. 2009. április 1-jén a Második Szekció Elnöke úgy határozott, hogy

közli a panaszt a Kormánnyal. Arról is döntés született, hogy a kérelem

érdeme és elfogadhatósága együttesen kerül elbírálásra (29. Cikk 3.

bekezdés).

A TÉNYEK

AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

4. A kérelmezők megnevezésük sorrendjében 1957-ben, 1959-ben,

illetve 1929-ben születtek és Budapesten élnek. Az első és a második

kérelmező házaspár, a harmadik kérelmező pedig a második kérelmező

édesanyja. A kérelmezők együtt élnek az alább ismertetendő per tárgyát

képező házban.

WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5. 1992. szeptember 10-én két magánszemély szerződés

érvénytelenségének megállapítása, továbbá a kérelmezők által lakott ház

kiürítése iránti pert indított a kérelmezők ellen a Budapest XX-XXI-XXIII.

Kerületi Bíróság előtt.

6. Ezt követően több tárgyalásra és egy szakvélemény beszerzésére

került sor. 1997. február 4. és 1999. május 20. között az eljárás egy, a

panaszolt perrel összefüggő ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezéséig

felfüggesztésre került.

7. Számos további tárgyalást követően a Kerületi Bíróság 2004. június

30-án elutasította a keresetet. Fellebbezés nyomán a Fővárosi Bíróság 2005.

április 13-án lényegében helyben hagyta az elsőfokú határozatot.

A JOG

kérelmezők azt panaszolták, hogy az eljárás hossza

összeegyeztethetetlen volt az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésében

foglalt “ésszerű idő” követelményével. A Kormány vitatta a panaszt.

9. A Bíróság észrevételezi, hogy a figyelembe veendő időszak csak 1992.

november 5-én kezdődött, amikor az egyéni panasz jogának Magyarország

általi elismerése hatályba lépett. Az azóta eltelt idő ésszerű voltának

megítéléséhez azonban figyelembe kell venni az eljárás ezen időpontbeli

állapotát is. A Bíróság megjegyzi, hogy 1992 novemberében az ügy már két

hónapja folyamatban volt. A szóban forgó időszak 2005. április 13-án ért

véget. Ilyen módon több mint tizenkét és fél évig tartott. Ezen időszakból le

kell vonni az eljárás – nyilvánvalóan indokolt, ezért az Állam terhére nem

róható – felfüggesztésének megfelelő két évet és három hónapot. A

fennmaradó időszak azonban két bírósági szinten még így is tíz évet

meghaladó. Az eljárás ezen hosszára figyelemmel a kérelmet elfogadhatóvá

kell nyilvánítani.

10. A Bíróság már többször megállapította az Egyezmény 6. Cikke 1.

bekezdésének megsértését olyan ügyekben, amelyek a jelenlegihez hasonló

kérdéseket vetettek fel (ld. Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43,

ECHR 2000-VII). A benyújtott anyagokat megvizsgálva a Bíróság úgy

véli, hogy a Kormány nem terjesztett elő olyan tényt vagy meggyőző érvet,

amely a Bíróságot a jelen körülmények között eltérő következtetés

levonására bírná. A kérdéssel kapcsolatos esetjogára figyelemmel a Bíróság

megállapítja, hogy az eljárás túlzottan hosszú volt, és nem felelt meg az

“ésszerű idő” követelményének. Ezért az Egyezmény 6. Cikkének 1.

bekezdését megsértették.

11. Az Egyezmény 41. Cikkére hivatkozva a kérelmezők vagyoni

kártérítésként együttesen 8000 eurót, nem vagyoni kártérítésként pedig

30000 eurót követeltek. (Költségek és kiadások tekintetében nem

WOLFGÉHER ÉS TURULA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

terjesztettek elő igényt.) A Kormány vitatta a kártérítési igényeket. A

Bíróság nem lát okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és az állított

vagyoni kár között; ezért ezt az igényt elutasítja. A Bíróság azonban úgy

véli, hogy a kérelmezők nem vagyoni kárt szenvedtek. Méltányossági

alapon ítélve együttesen 8000 eurót ítél meg számukra.

12. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,

amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Elfogadhatónak nyilvánítja a kérelmet;

2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését

megsértették;

3. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.

bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmezők számára nem

vagyoni kár tekintetében 8000 (nyolcezer) eurót, továbbá az ezen

összeget terhelő adók összegét kell kifizetnie nemzeti valutában, a

teljesítéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank

marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű

kamatot kell fizetni a fenti összeg után.

4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit

elutasítja.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. november 3-án,

a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

Sally Dollé

Hivatalvezető

Françoise Tulkens

Elnök