EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA  
MÁSODIK SZEKCIÓ  
SIMKÓ kontra MAGYARORSZÁG  
(42961/98 sz. kérelem)  
ÍTÉLET  
STRASBOURG  
2003. április 8.  
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
1
A Simkó kontra Magyarország ügyben,  
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott  
ülésén, melynek tagjai voltak:  
J.-P. COSTA, Elnök  
A.B. BAKA,  
L. LOUCAIDES,  
C. BÎRSAN,  
K. JUNGWIERT,  
M. UGREKHELIDZE,  
A. MULARONI, bírák  
és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője,  
2002. március 12-én és 2003. március 18-án tartott zárt ülésén  
az utóbb említett időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:  
AZ ELJÁRÁS  
1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (42961/98 sz.),  
amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló  
egyezmény (az “Egyezmény”) korábbi 25. cikke alapján Simkó Andrásné  
és Simkó András (a “kérelmezők”) magyar állampolgárok 1998. június 5-  
én terjesztettek az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé (a “Bizottság”).  
2. A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az  
Igazságügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.  
3. A kérelmezők különösen azt állították, hogy az általuk 1992. október 9-én  
indított eljárás az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértve  
ésszerűtlenül hosszú ideig elhúzódott.  
4. A kérelem 1998. november 1-én, az Egyezmény Tizenegyedik kiegészítő  
jegyzőkönyvének hatályba lépésével került át a Bírósághoz (Tizenegyedik  
kiegészítő jegyzőkönyv 5. cikk, 2. bekezdés).  
5. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági  
szabályzat, 52. § 1. bek.). A Bírósági szabályzat 26. § 1. bekezdésének  
megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló Kamara  
(Egyezmény 27. cikk, 1. bekezdés).  
6. 2001 november 1-én a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak összetételét  
(25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második Szekcióra osztották (52.  
§ 1. bek.).  
7. 2002. március 12-én hozott határozatával a Bíróság részben  
elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet.  
2
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
A TÉNYEK  
8. A kérelmezők 1955-ben, illetve 1953-ban születtek és Sopronban,  
Magyarországon élnek. Korábbi kérelmüket (27587/95. sz.) a Bizottság  
egyik bizottsága 1996. május 16-án elfogadhatatlannak nyilvánította.  
9. A kérelmezők népművészeti termékek köztéri árusítására vonatkozó  
engedélyükkel kapcsolatos, elhúzódó jogvitában hozott közigazgatási  
határozatok bírósági felülvizsgálatát és kártérítést kérve 1992. október 9-én  
pert indítottak a Soproni Polgármesteri Hivatal ellen („az 1992-es per”). A  
Sopron Városi Bíróság nyilvántartásba vette a keresetlevelet majd 1992.  
november 4-én hiánypótlást rendelt el. A kérelmezők 1992. november 12-én  
eleget tettek a hiánypótlás iránti felhívásnak.  
10. 1993. március 1-én a Városi Bíróság a keresetet idézés kibocsátása  
nélkül elutasította arra hivatkozva, hogy nem rendelkezett hatáskörrel az  
ügy tárgyalására. 1993. március 23-án a kérelmezők fellebbeztek.  
11. 1993. augusztus 5-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság hatályon  
kívül helyezte a Városi Bíróság határozatát. Az ügy iratait saját, hatáskörrel  
rendelkező tanácsának küldte meg.  
12. A Megyei Bíróság az előtte folyó eljárásban 1993. szeptember 16-án és  
október 28-án hiánypótlásra hívta fel a kérelmezőket. A kérelmezők 1993.  
szeptember 28-án, illetve november 5-én eleget tettek a felhívásnak. 1993.  
november 19-én a bíróság értesítette az alperes hatóságot az ellene indított  
eljárásról.  
13. Közben, 1993. március 1-én, a kérelmezők a fent említett eljárással  
összefüggésben államigazgatási jogkörben okozott kár miatt eljárást  
indítottak a Városi Bíróság előtt („az 1993-as per”). Az alperes hatóságot a  
bíróság 1993. október 22-én értesítette a megindított perről. 1993. november  
20-án a Városi Bíróság tárgyalást tartott és 1993. november 29-én az ügy  
iratait áttette a hatáskörrel rendelkező Megyei Bírósághoz.  
14. Az 1993. december 14-i tárgyalást követően a Megyei Bíróság 1994.  
február 9-én megszüntette a kérelmezők 1992-ben indított perét. A Megyei  
Bíróság megállapította, hogy az alperes hatóság az 1993-as perről értesült  
korábban, ezért a kérelmezőknek követeléseiket az utóbb indított perben  
kell érvényesíteniük. 1994. február 21-én a kérelmezők a Legfelsőbb  
Bírósághoz fellebbeztek, amely 1994. október 13-án helybenhagyta az  
1992-ben indított eljárást megszüntető határozatot.  
15. Közben, miután az 1993-as perrel kapcsolatos eljárásban a felek több  
észrevételt tettek, a Megyei Bíróság 1994. augusztus 25-én és 1994. október  
18-án tárgyalást tartott. A következő tárgyalást 1994. október 25-re tűzte ki  
a Bíróság. A kérelmezők tanúk meghallgatását indítványozó beadványával,  
illetékfizetési kötelezettségével, továbbá jogsegély iránti kérelmével  
kapcsolatban kialakult eljárási jogvita összefüggésében a Legfelsőbb  
Bíróság 1995. november 2-án határozatot hozott a kérelmezők által  
megfellebbezett végzések tárgyában.  
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
3
16. 1996. július 9-én a Megyei Bíróság 300.000 forintot és ezen összeg  
kamatait ítélte meg kártérítésként a kérelmezők számára. További  
követeléseiket a Megyei Bíróság elutasította. A Megyei Bíróság számos  
hasonló közigazgatási ügy iratainak és az ügyekben hozott ítéleteknek a  
tanulmányozása után döntésében megállapította, hogy az alperes hatóság  
magatartása gátolta a kérelmezőket azon jogaik gyakorlásában, amelyek a  
közterületen történő árusításra vonatkozó engedélyükből fakadtak. A tíz  
oldalas határozat indoklásában a Megyei Bíróság okirati bizonyítékokra  
támaszkodott.  
17. 1996. augusztus 6-án a kérelmezők fellebbeztek. 1996. szeptember 2-án  
fellebbezésüket kiegészítették.  
18. 1998. február 5-én a Legfelsőbb Bíróság másodfokú bíróságként eljárva  
tárgyalást tartott. 1998. február 13-án a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a  
Megyei Bíróság határozatát. A határozatot 1998. április 8-án kézbesítették a  
kérelmezők számára.  
A JOG  
I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS  
MEGSÉRTÉSE  
19. A kérelmezők sérelmezték, hogy perük ésszerűtlenül hosszú ideig  
tartott, megsértve az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését, amelynek  
releváns része kimondja:  
„Mindenkinek joga van arra, hogy...bíróság tisztességesen és ésszerű  
időn belül... hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei  
tárgyában...”  
20. A Kormány vitatta az állítást.  
A. A figyelembe veendő időszak  
1. A Bíróság először észrevételezi, hogy az eljárás 1992. október 9-én  
kezdődött, amikor a kérelmezők a Sopron Városi Bírósághoz benyújtották  
keresetlevelüket. A Bíróság által figyelembe veendő időszak azonban nem  
ebben az időpontban, hanem 1992. november 5-én kezdődik, amikor  
hatályba lépett az a nyilatkozat, amellyel Magyarország elismerte az egyéni  
panasz előterjesztésének jogát az Egyezmény korábbi 25. cikke alapján.  
2. Az eljárás 1998. április 8-án ért véget, amikor a Legfelsőbb Bíróság  
határozatát kézbesítették a kérelmezők számára. Ennek megfelelően a  
kérelmezők pere öt évig és hat hónapig tartott, amely időszakból öt év és öt  
4
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
hónap ratione temporis a Bíróság joghatósága alá esik. Az eljárás három  
Bírósági szinten zajlott és az első évben két külön per volt folyamatban.  
3. Annak megítélésekor, hogy az eljárás hossza ésszerűnek tekinthető-e  
a Bíróság azt is figyelembe veszi, hogy milyen stádiumban volt az eljárás  
1992. november 5-én (ld. többek között Humen v. Poland [GC], no.  
26614/95, §§ 58-59, 15 October 1999, határozatgyűjteményben nem  
megjelentetett).  
B. Az eljárás hosszának ésszerű volta  
4. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az  
eset egyedi körülményei fényében, a Bíróság esetjogában kidolgozott  
kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset  
bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,  
hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. a fent idézett Humen v.  
Poland § 60; és Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR  
2000-VII).  
1. Az ügy bonyolultsága  
5. A Kormány azt állította, hogy az ügy bonyolult volt, különösen mivel  
összetett követelésekről kellett határozni.  
6. A kérelmezők nem értettek egyet a Kormánnyal és azt állították, hogy  
az ügy nem volt bonyolult.  
7. A Bíróság észrevételezi, hogy az ügyben a kérelmezők egy árusítási  
engedéllyel kapcsolatos jogvita összefüggésében hozott közigazgatási  
határozatok bírósági felülvizsgálatát kérték és ehhez kapcsolódóan  
államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indítottak pert. A  
Megyei Bíróság kizárólag okirati bizonyítékokra támaszkodott; tíz oldalas  
határozatát  
a
Legfelsőbb Bíróság egyetlen tárgyalást követően  
helybenhagyta. Ilyen körülmények között az ügy ésszerűen nem tekinthető  
bonyolultnak. A Bíróság úgy találja, hogy a Kormány által az ügy  
bonyolultságának alátámasztására felhozott indokok nem adnak kellő  
magyarázatot a jelen ügy hosszára (ld. mutatis mutandis, Malinowska v.  
Poland, no. 35843/97, § 88, 14 December 2000, nem publikált).  
2. A kérelmezők magatartása  
8. A Kormány azzal érvelt, hogy a kérelmezők magatartása is hozzájárult  
az eljárás elhúzódásához, mert beadványaik gyakran nem megfelelőek és  
pontatlanok voltak. A kérelmezők vitatják ezt az állítást.  
9. A Bíróság észrevételezi, hogy a Megyei Bíróság előtt lefolytatott  
eljárásban 1993. szeptember 16-án és október 28-án került kibocsátásra a  
hiánypótlást elrendelő végzés. A kérelmezők kellő gondosságot tanúsítva  
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
5
1993. szeptember 28-án, illetve november 5-én eleget tettek a végzésben  
foglaltaknak. Továbbá, igaz ugyan, hogy az egyik olyan időszak eseményei,  
amely időszakban csak eljárási határozatok meghozatalára került sor (1994.  
október 25-től 1995. november 2-ig) – részben legalábbis – a  
kérelmezőknek a Megyei Bíróság illeték megfizetésére kötelező határozata  
ellen benyújtott fellebbezésével voltak kapcsolatosak, a Bíróság azonban  
megjegyzi, hogy a fellebbezéssel párhuzamosan folyt a kérelmezők tanúk  
meghallgatását indítványozó beadványának és jogsegély iránti kérelmének a  
megvitatása is. Ilyen körülmények között a Bíróság nem tud a kérelmezők  
terhére róni jelentős késedelmet.  
3. A bíróságok magatartása és a per tétje a kérelmezők számára  
10. A Kormány úgy vélte, hogy a bíróságok kellő gondossággal jártak el  
a kérelmezők ügyében. A Kormány előterjesztette, hogy az eljárás hossza  
ésszerű volt, tekintettel arra, hogy a nemzeti hatóságokat semmilyen előírás  
nem kötelezte az ügy sürgős tárgyalására. A kérelmező vitatta ezt az  
álláspontot.  
11. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező első, 1992. október 9-én  
benyújtott kereseti kérelme csak 1993. augusztus 5-én került a hatáskörrel  
rendelkező bírósághoz; vagyis tíz hónapos megmagyarázatlan késedelemre  
került sor. Az alperes – fenti késedelem által okozott – késedelmes értesítése  
az ellene indított eljárásról a Megyei Bíróság 1994. február 9-én hozott  
határozatának a fényében megfosztotta relevanciájától a korábbi eljárást.  
Továbbá, a nemzeti bíróságnak több mint egy évre (1994. október 25.-  
1995. november 2.) volt szüksége, többek között, ahhoz, hogy döntsön a  
kérelmezők tanúk meghallgatása és jogsegély iránti kérelméről. Végül, a  
Legfelsőbb Bíróság csak 1998. február 5-én tartott tárgyalást a kérelmezők  
1996. szeptember 2-án végleges formában benyújtott fellebbezése  
tárgyában.  
12. A Bíróság úgy találja, hogy ez a három jelentős inaktív periódus a  
hatóságok terhére róható. Az eljárás nyilvánvaló szervezetlenségével  
kapcsolatban a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 6. cikk 1. bekezdése azt a  
kötelezettséget rója a Szerződő Államokra, hogy jogrendszerüket olyan  
módon szervezzék meg, amely lehetővé teszi bíróságaik számára az ügyek  
ésszerű időn belül történő eldöntését előíró követelmény tiszteletben tartását  
(ld. többek között a Duclos v. France judgment of 17 December 1996,  
Reports of judgments and decisions 1996-VI, pp. 2180–81, § 55 in fine).  
Ezért a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy az eljárásban bekövetkezett  
késedelem elsősorban a nemzeti hatóságok terhére róható.  
13. Az ügy körülményeire és arra tekintettel, hogy mi volt a per tétje a  
kérelmezők számára, továbbá figyelembe véve a hatóságok terhére róható  
inaktív periódusokat a Bíróság úgy találja, hogy az Egyezmény 6. cikkének  
6
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
1. bekezdésében lefektetett „ésszerű idő” követelményét a jelen ügyben nem  
tartották tiszteletben. Ezért ezt a rendelkezést megsértették.  
II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA  
34. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:  
„Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek  
megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak  
részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos  
elégtételt ítél meg a sértett félnek.”  
A. Károk  
35. A kérelmezők 5.002.543 forint vagyoni és 2.000.000 forint nem  
vagyoni kártérítést követeltek az eljárás elhúzódása miatt keletkezett károk  
megtérítésére.  
36. A Kormány előterjesztette, hogy a kérelmezők követelései túlzottak,  
s úgy érvelt, hogy a felmerült kárt a Bíróság Magyarország ellen hozott  
releváns döntéseinek a fényében kell megállapítani.  
37. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy okozati kapcsolat állna  
fenn az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének megsértése és a kérelmezők  
vagyoni kár megtérítésére irányuló követelése között. A Bíróság azonban  
azt elismeri, hogy az általuk indított eljárás elhúzódása miatt a kérelmezőket  
erkölcsi kár érte. Méltányossági alapon ítélve és tekintettel az ügy  
körülményeire a Bíróság 4.000 eurót ítél meg a kérelmezők számára nem  
vagyoni káruk megtérítésére.  
B. Költségek és kiadások  
38. A kérelmezők ilyen címen nem támasztottak követelést.  
C. Késedelmi kamat  
49. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az  
Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz  
további három százalékpontot kell hozzáadni.  
SIMKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
7
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG  
1. Megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1.  
bekezdését;  
2. Megállapítja:  
(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három  
hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése  
szerint véglegessé válik,  
a
kérelmezők nem vagyoni kárának  
megtérítéseként 4.000 eurót (négyezer euró) és az ezen összeget terhelő  
adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a  
kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával.  
(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés  
időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális  
hitelkamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni  
a fenti összeg után;  
3. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további követeléseit  
egyhangúlag elutasítja.  
Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2003. április 8-án a  
Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.  
S. DOLLÉ  
hivatalvezető  
J.-P. COSTA  
elnök