6
SIKÓ KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET
39. A Bíróság megjegyzi, a felek egyetértettek abban, hogy az ügy nem
volt különösebben bonyolult (ld. 36. és 37. bek.). A Bíróság nem lát olyan
okot, ami miatt másképpen kellene vélekednie.
40. A kérelmező magatartását illetően a Bíróság észrevételezi, hogy a
2001. szeptember 13. és 2001. június 26. között tartott tárgyalásokon a
kérelmező nem jelent meg. Ugyanezen időszakban három tárgyaláson az
alperes sem jelent meg. E kilenc és fél hónapos időszak – amely
nyilvánvalóan nem késleltette az első- és másodfokú ítélet meghozatalát –
nem tekinthető jelentősnek az eljárás teljes hosszához képest. Ezért a
Bíróság úgy találja, hogy a kérelmező nem járult hozzá jelentős mértékben
az eljárás elhúzódásához.
41. Továbbá, a Bíróság észrevételezi, hogy a nemzeti bíróságok számára
1995. november 15. és 1998. október 21. között nehézséget okozott, hogy
megfelelő szakértőt találjanak. Emiatt az ügyben három évig nem tartottak
tárgyalást. Meg kell jegyezni, hogy a szakértők bírósági eljárás keretében,
az ügyet tárgyaló bíró felügyelete alatt jártak el. A bírák ilyen módon
felelősek voltak azért, hogy az ügy előkészítésére és a tárgyalásokra ésszerű
időn belül sor kerüljön (Capuano v. Italy, judgment of 25 June 1987, Series
A no. 119, p. 13, § 30). Ezzel kapcsolatban a Bíróság emlékeztet arra, hogy
a 6. cikk 1. bekezdése kötelességként rója a Szerződő Államokra
igazságszolgáltatásuk olyan módon történő megszervezését, amely lehetővé
teszi, hogy bíróságaik eleget tegyenek az ügyek ésszerű időn belül történő
eldöntésével kapcsolatos kötelezettségüknek (ld. többek között Duclos v.
France judgment of 17 December 1996, Reports of judgments and decisions
1996-VI, pp. 2180–81, § 55 in fine).
42. A Kormány azzal érvelt, hogy bírságok kiszabásával a bíróságok
azonnali lépéseket tettek annak érdekében, hogy felgyorsítsák a szakértők
munkáját. A Bíróság azonban megjegyzi, hogy bírság kivetésére mindössze
két alkalommal, s csak 1997 decemberében és 1998 januárjában került sor.
Ezt követően ismét új szakértőt kellett kirendelni, aki csak 1998 júliusában
terjesztette elő szakvéleményét. Ilyen körülmények között nem lehet azt
állítani, hogy a bíróság által tett intézkedések az eljárás jelentősebb
felgyorsulását eredményezték volna. A Bíróság úgy véli, hogy az eljárás
elhúzódása elsősorban a nemzeti hatóságok terhére róható.
43. Tekintettel arra, hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (vö.
Vallée v. France, judgment of 26 April 1994, Series A no. 289-A, p. 17, §
34), – nevezetesen, rokkantságot eredményező balesetben elszenvedett
sérülések miatt benyújtott kártérítési igény elbírálása –, továbbá figyelembe
véve az eljárás teljes hosszát, a Bíróság úgy találja, hogy az Egyezmény 6.
cikkének 1. bekezdésében lefektetett “ésszerű idő” követelményét nem
tartották tiszteletben. Ezért ezt a rendelkezést megsértették.
