CONSEIL

DE L’EUROPE

COUNCIL

OF EUROPE

COUR EUROPÉENNE DES DROITS DE L’HOMME

EUROPEAN COURT OF HUMAN RIGHTS

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA

MÁSODIK SZEKCIÓ

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÜGY

(30789/05. sz. kérelem)

ÍTÉLET

STRASBOURG

2009. április 28.

Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt

körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

2

A Rózsa kontra Magyarország ügyben,

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

Françoise Tulkens, Elnök,

Ireneu Cabral Barreto,

Vladimiro Zagrebelsky,

Danutė Jočienė,

Sajó András,

Nona Tsotsoria,

Işıl Karakaş, bírák

és Sally Dollé, Hivatalvezető,

2009. április 7-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően

az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem

(30789/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok

védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján két

magyar állampolgár, Rózsa Ferenc és Rózsa István („a kérelmezők”) 2005.

augusztus 8-án terjesztett a Bíróság elé.

2. A kérelmezőket Kelemen T., Tatán praktizáló ügyvéd képviselte. A

Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl Lipót Képviselő képviselte az

Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.

1. A kérelmezők azt állították, hogy az Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság

keresetindítási jogot (locus standi) megtagadó határozatai megsértették az

Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése alapján számukra implicite

biztosított, bírósághoz forduláshoz való jogot.

4. 2007. szeptember 20-án a Bíróság úgy határozott, hogy közli a panaszt

a Kormánnyal. Az Egyezmény 29. Cikkének 3. bekezdése alapján úgy

döntött, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát együttesen vizsgálja

meg.

5. A kérelmezők és a Kormány is észrevételeket terjesztett elő a kérelem

érdemével kapcsolatban (59. szabály 1. bekezdés).

A TÉNYEK

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

6. A kérelmezők – megnevezésük sorrendjében – 1951-ben, illetve 1949-

ben születtek és Budapesten élnek.

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

7. A kérelmezők – megnevezésük sorrendjében – 50%-os, illetve 10%-os

üzletrész-tulajdonnal rendelkeznek a D. Kft.-ben. A Fővárosi Bíróság és a

Legfelsőbb Bíróság határozatai 1998-ban a D. Kft. felszámolását rendelték

el, s az M. Kft.-t jelölték ki felszámolónak.

8. 2001-ben a kérelmezők államigazgatási jogkörben okozott kár miatt

kártérítési pert indítottak a két bíróság ellen, kártérítést követelve a

szerintük jogellenesen elrendelt felszámolás miatt.

9. 2002. december 6-án a Pest Megyei Bíróság elutasította a keresetet,

megállapítva, hogy bár a felszámolás elrendelése jogellenes volt, a

felróhatóság mértéke a két bíróság esetében nem indokolta a kártérítési

felelősség megállapítását.

10. Fellebbezés nyomán 2003. december 11-én a Fővárosi Ítélőtábla

helyben hagyta az elsőfokú határozatot, de megváltoztatta annak érvelését.

Megállapította, hogy a kérelmezők nem rendelkeztek keresetindítási joggal

(locus standi), mivel a gazdasági társaság felszámolás alatt állt, s csak a

felszámolónak volt képessége arra, hogy a társaság nevében pereljen.

11. A kérelmezők felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a Legfelsőbb

Bíróság elé. Előadták, hogy követelésük nem a társaság által elszenvedett

valamely veszteséggel volt kapcsolatos. Személyes kártérítést követeltek a

jogellenesen elrendelt felszámolás következtében az üzletrészükben

bekövetkezett értékvesztés miatt.

12. 2005. február 10-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmezők

kérelmét, megismételve azt az álláspontot, hogy a kérelmezők nem

rendelkeztek keresetindítási joggal (locus standi) az ügyben. Ez a határozat

2005. március 11-én került kézbesítésre.

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

13. A kérelmezők az Egyezmény 6. és 13. Cikke alapján panaszolták,

hogy az Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság perindítás lehetőségét tőlük

megtagadó határozatai a bírósághoz forduláshoz való joguk megsértését

jelentették.

14. A Bíróság úgy véli, hogy a panaszt az Egyezmény 6. Cikkének 1.

bekezdése alapján kell vizsgálni, amelynek releváns része kimondja

“Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét ... bíróság tisztességesen tárgyalja … és ...

hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában ...”

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

4

A. Elfogadhatóság

15. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan alaptalan az

Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti értelemben. Továbbá

megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem elfogadhatatlan. Ezért

elfogadhatóvá kell nyilvánítani.

B. Érdem

16. A Kormány elismerte, hogy csak a felszámolónak volt képessége

arra, hogy pert indítson a gazdasági társaság által elszenvedett kár

megtérítése iránt. A Kormány szerint azonban a kérelmezők bírósághoz

forduláshoz fűződő joga nem sérült: ha úgy ítélték meg, hogy kárt

szenvedtek azért, mert a felszámoló elmulasztott kártérítést követelni a

felszámolást jogellenesen elrendelő bíróságoktól, akkor pert indíthattak

volna a felszámoló ellen.

17. A kérelmezők fenntartották, hogy ők a társaságuk felszámolását

tévesen elrendelő bíróságok kártérítési felelősségének megállapítását kérték,

akik miatt üzletrészük értéke – így vagyonuk – csökkent. Egy ilyen pert

nem helyettesíthetett a felszámolás alatt álló társaság nevében a felszámoló

által benyújtott kártérítési kereset. Nem állt rendelkezésükre olyan jogi

eszköz, amely biztosította volna, hogy a felszámoló valóban megindít egy

ilyen eljárást. Ha a felszámoló úgy döntött volna, hogy nem indítja meg az

eljárást, az nem keletkeztetett volna automatikus kártérítési felelősséget a

kérelmezők irányába. Mindenesetre abszurd lett volna elvárni a

felszámolótól, hogy kártérítésért perelje azokat a bíróságokat, amelyektől

kijelölése származott.

18. A Bíróság annak megállapításával kezdi, hogy a kérelmezők

perindítási képességének a korlátozását a bírósághoz forduláshoz való jog

szemszögéből kell megvizsgálni. A Bíróság megismétli, hogy a 6. Cikk 1.

bekezdése mindenki számára biztosítja azt a jogot, hogy polgári jogi

jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos igényét bíróság elé terjessze.

Ilyen módon ez a “bírósághoz való jog”-ot jelenti, amelynek egyik

aspektusa a bírósághoz fordulás joga, vagyis az a jog, hogy valaki polgári

ügyekben bíróság előtt eljárást indítson (ld. Golder v. the United Kingdom,

21 February 1975, Series A no. 18, §§ 35-36). Ez a jog csak olyan “polgári

jogi jogokkal és kötelezettségekkel” kapcsolatos jogvitákra (“perekre”)

terjed ki, amely jogok vagy kötelezettségek tekintetében a hazai jog által

való elismertség mellett legalább érvelni lehet (ld., inter alia, James and

Others v. the United Kingdom, 21 February 1986, Series A no. 98, § 81;

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

Powell and Rayner v. the United Kingdom, 21 February 1990, Series A no.

172, § 36).

19. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmezők keresetindítási

képességének a korlátozása kárral kapcsolatos jogvitát, azaz vagyoni

természetű kérdést érintett. Ezért arra a 6. Cikk polgári jogi vonatkozása

alkalmazandó.

20. Továbbá, a Bíróság megismétli, hogy a “bírósághoz való jog” nem

abszolút. Hallgatólagos korlátozások alá eshet, különösen a fellebbezés

elfogadhatósági feltételei tekintetében, hiszen a dolog természeténél fogva

ezt a kérdést az Államnak kell szabályoznia, amely ebben a vonatkozásban

bizonyos fokú mérlegelési szabadsággal rendelkezik (ld. Ashingdane v. the

United Kingdom, 28 May 1985, Series A no. 93, § 57). E korlátozások

azonban nem korlátozhatják vagy redukálhatják a személy bírósághoz

fordulásának lehetőségét olyan módon vagy olyan mértékben, amely e jog

lényegét sérti. Végül, az ilyen korlátozások összeegyeztethetetlenek a 6.

Cikk 1. bekezdésével abban az esetben, ha nem törvényes célt szolgálnak,

vagy nem áll fenn ésszerű arányossági viszony az alkalmazott eszközök, és

az elérni kívánt cél között (ld. Levages Prestations Services v. France, 23

October 1996, Reports of Judgments and Decisions 1996-V, § 40; Luordo v.

Italy, no. 32190/96, § 85, ECHR 2003-IX).

21. A Bíróság elismeri, hogy valamely társaság felszámolása során az

üzletrész-tulajdonosok keresetindítási képességének korlátozása azt a célt

szolgálja, hogy vagyoni jogok tekintetében a felszámolót illesse meg a

társaság bíróság előtti képviseletének a joga, mivel a felszámoló felel a

társaság vagyonával való gazdálkodásért. Magától értetődő, hogy az ilyen

kérdésekkel kapcsolatos viták jelentős kihatással lehetnek a felszámolás

alatt álló társaság vagyonát képező eszközökre és kötelezettségekre. Ezért

ennek a korlátozásnak a célja mások, nevezetesen a hitelezők jogainak és

érdekeinek védelme (ld. fent idézett Luordo, § 86).

22. A jelen ügyben azonban a Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezők

társaságának felszámolására vitatható módon és tévesen került sor, s hogy a

kérelmezők a felelős hatóságoktól követeltek kártérítést az üzletrészük

értékében bekövetkezett csökkenés miatt. Az Ítélőtábla és a Legfelsőbb

Bíróság úgy vélte, hogy ilyen pert csak a felszámoló indíthat a társaság

nevében; a kérelmezők üzletrész-tulajdonosként nem rendelkeztek azzal a

joggal, hogy féllé váljanak egy ilyen eljárásban. A Bíróság emlékeztet a

Kormány állítására, miszerint a kérelmezők perelhették volna a felszámolót,

ha úgy ítélték meg, hogy a perindítás felszámoló általi elmulasztása kárt

okozott nekik. A Bíróságot azonban nem győzi meg ez az érv, különösen a

kérelmezők tulajdonoskénti keresetindítási jogának (locus standi)

kategorikus elutasítása fényében. A Bíróság megismétli, hogy az

Egyezményt és annak jegyzőkönyveit úgy kell értelmezni, hogy azok nem

teoretikus és látszólagos, hanem gyakorlati és hatékony jogokat

biztosítanak. A Bíróság szerint ésszerűtlen annak elvárása a felszámolótól –

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

6

aki inkább a hitelezők kifizetéséért volt felelős, nem pedig az üzletrész-

tulajdonosok érdekeinek védelméért – , hogy a társaság nevében

államigazgatási jogkörben okozott kár miatt perelje ugyanazokat a

bíróságokat, amelyek a felszámolást elrendelték, és amelyek a felszámoló

kijelöléséről határoztak (ld., analógiaként, Capital Bank AD v. Bulgaria

(dec.), no. 49429/99, 9 September 2004). Továbbá, a felszámoló perlés

elmulasztása miatti, az üzletrész-tulajdonosok részére fizetendő kártérítés

iránti perlésének megkívánása túlzottan terhesnek bizonyult volna az

üzletrész-tulajdonosok számára, s vagyoni érdekeik védelme szempontjából

látszólagos megoldást jelentett volna.

23. A Bíróság ezért úgy véli, hogy a bíróságok nem találták meg a

megfelelő egyensúlyt a hitelezők kifizetésének biztosításához fűződő

közérdek, valamint a kérelmezők bírósághoz forduláshoz fűződő személyes

érdeke között. Ezért a kérelmezők jogába történt beavatkozás aránytalan

volt az elérni kívánt célhoz képest.

24. Fentiekre tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy az

Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése alapján biztosított bírósághoz

fordulás jogát megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

25. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:

“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését

állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt

tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett

félnek.”

A. Károk

26. Az üzletrészükben bekövetkezett értékvesztés miatt Rózsa Ferenc

4993000 euró, Rózsa István pedig 999000 euró vagyoni kártérítést követelt.

Továbbá, Rózsa Ferenc 850000 euró, Rózsa István pedig 200000 euró nem

vagyoni kártérítést kért.

27. A Kormány vitatta az igényeket.

28. A Bíróság nem talál okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és

az állított vagyoni kár között. Ezért ezeket az igényeket elutasítja. A Bíróság

azonban úgy véli, hogy a kérelmezők nem vagyoni kárt szenvedtek.

Méltányossági alapon ilyen címen fejenként 2000 eurót ítél meg számukra.

29. Továbbá, a Bíróság megjegyzi, hogy amikor – mint a jelen ügyben is

– valamely kérelmezőtől az Egyezményben lefektetett tisztességes eljárás

követelményével összeegyeztethetetlen módon tagadják meg a bírósághoz

fordulás jogát, akkor a kérelemre történő perújítás vagy felülvizsgálat

elvileg a jogsértés orvoslásának megfelelő módját jelenti (ld., mutatis

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

7

mutandis, Öcalan v. Turkey [GC], no. 46221/99, §§ 207-210, ECHR 2005-

IV).

B. Költségek és kiadások

30. A hazai eljárásban felmerült jogi költségek és illetékek tekintetében

Rózsa Ferenc összesen 31754 eurót, Rózsa István pedig 20208 eurót

követelt. Az első összegből 15216 euró a Fővárosi Bíróság, 6538 euró az

Ítélőtábla, 10000 euró pedig a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárással

összefüggésben merült fel. A második összegből 5977 euró, 4231 euró,

illetve 10000 euró merült fel ugyanezen bíróságok előtt költségként. A

Bíróság előtt felmerült költségek tekintetében a kérelmezők benyújtották az

ügyvédjükkel kötött megállapodást, amely szerint az ügyvéd díja a Bíróság

által megítélt összeg 10%-a.

31. A Kormány vitatta az igényeket.

32. A Bíróság esetjoga szerint a kérelmező akkor és annyiban jogosult a

költségek és kiadások megtéríttetésére, hogyha bizonyítja, hogy azok

ténylegesen és szükségszerűen merültek fel, és összegüket tekintve

ésszerűek. A jelen ügyben a hazai eljárás tekintetében a Bíróság elfogadja,

hogy az Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság előtt felmerült költségek

szükségesek voltak a megállapított jogsértés megakadályozásának

megkísérléséhez, de a kérelmezők perindítási jogát (locus standi) nem

tagadó Fővárosi Bíróság előtt felmerült összeg szükségességét nem fogadja

el. A Bíróság ezért ilyen címen 16538 eurót ítél meg Rózsa Ferenc, 14231

eurót pedig Rózsa István számára. A Bíróság előtt felmerült költségeket

illetően, a birtokában lévő dokumentumokra és a fenti kritériumokra

figyelemmel, a Bíróság a kérelmezők számára együttesen 1000 euró

megítélését tartja ésszerűnek.

C. Késedelmi kamat

33. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,

amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Elfogadhatóvá nyilvánítja a kérelmet;

2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését

megsértették;

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

8

3. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.

bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmezők számára

(i) nem vagyoni kár tekintetében fejenként 2000 (kétezer) eurót,

továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét;

(ii) költségek és kiadások tekintetében Rózsa Ferenc számára 16538

eurót (tizenhatezer ötszázharmincnyolc), Rózsa István számára 14231

(tizennégyezer kétszázharmincegy) eurót, a kérelmezők számára

együttesen 1000 (egyezer) eurót, továbbá az ezen összegeket terhelő

adók összegét;

kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a teljesítéskori

átváltási árfolyam alkalmazásával;

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank

marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű

kamatot kell fizetni a fenti összeg után;

4. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit

elutasítja.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. április 28-án, a

Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

Sally Dollé

Hivatalvezető

Françoise Tulkens

Elnök

RÓZSA kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

9