EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA  
MÁSODIK SZEKCIÓ  
RAJNAI kontra MAGYARORSZÁG  
(73369/01sz. kérelem)  
ÍTÉLET  
STRASBOURG  
2004. október 26.  
Ezen határozat az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdésében foglalt  
körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.  
RAJNAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
1
A Rajnai kontra Magyarország ügyben,  
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott  
ülésén, melynek tagjai voltak:  
L. LOUCAIDES, elnök  
A.B. BAKA,  
G. BONELLO,  
K.JUNGWIERT,  
W. THOMASSEN,  
M. UGREKHELIDZE,  
A. MULARONI, bírák,  
és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője,  
2004. október 5-én zárt ülésen tartott tanácskozás után,  
az akkor elfogadott alábbi határozatot hozza:  
AZ ELJÁRÁS  
1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (73369/01  
sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló  
egyezmény (az “Egyezmény”) 34. Cikke alapján Rajnai József (a  
“kérelmező”) magyar állampolgár 2001. február 9-én terjesztett a Bíróság  
elé.  
2. A Magyar Kormányt (a “Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az  
Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára képviselte.  
3. 2003. március 11-én a Bíróság részben elfogadhatatlannak  
nyilvánította a kérelmet és arról határozott, hogy közli a Kormánnyal az  
eljárás elhúzódása, továbbá az elhúzódással kapcsolatos jogorvoslatok  
hiánya miatt előterjesztett panaszt. Az Egyezmény 29. Cikke 3.  
bekezdésének rendelkezéseit alkalmazva a Bíróság úgy határozott, hogy a  
kérelem többi részének érdemét és elfogadhatóságát együttesen vizsgálja.  
A TÉNYEK  
4. A kérelmező 1954-ben született és Dunaújvárosban, Magyarországon  
él.  
5. A kérelmező méheket tartott az udvarán. 1995. április 11-én a  
Dunaújvárosi Városi Önkormányzat egy helyi önkormányzati rendelet  
alapján elrendelte, hogy a kérelmező olyan helyre tegye át az udvarában  
lévő méhészetét, ahol az a szomszédban lakókat nem zavarja. A kérelmező  
1995. április 18-án előterjesztett fellebbezése nyomán 1995. május 24-én a  
Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal hatályon kívül helyezte az elsőfokú  
2
RAJNAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
közigazgatási határozatot, és az Önkormányzatot új eljárásra utasította,  
mivel határozatának meghozatala előtt nem figyelmeztette a kérelmezőt.  
6. A folytatódó közigazgatási eljárásban 1996. március 18-án hozott  
határozatában – amelyet a Közigazgatási Hivatal 1996. június 20-án helyben  
hagyott – a Városi Önkormányzat a szomszédok érdekeinek védelmében 20  
családra csökkentette az engedélyezett méhek számát és elrendelte, hogy a  
kérelmező telepítse ki az e létszám feletti méheket. Ezt követően, 1996.  
július 8-án a kérelmező megtámadta a határozatokat a Székesfehérvári  
Városi Bíróság előtt.  
7. A kérelmező panasza nyomán az Alkotmánybíróság 1997. február 28-  
án részben megsemmisítette a helyi önkormányzat fent említett rendeletét.  
8. A Városi Bíróság 1998. január 13-i határozatában – amelyet a Fejér  
Megyei Bíróság 1998. május 12-én helyben hagyott – hatályon kívül  
helyezte a közigazgatási határozatokat, és új eljárásra utasította a Városi  
Önkormányzatot. 2001. január 22-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a  
kérelmező ezen határozatokkal kapcsolatos felülvizsgálat iránti kérelmét.  
9. Közben a folytatódó közigazgatási eljárásban a Dunaújvárosi  
Önkormányzat 1999. február 8-án meghozott határozatában – amelyet  
Dunaújváros Közgyűlése 1999. március 9-én helyben hagyott – a 20  
családon felüli méhtartást ismét megtiltotta, s felhívta a kérelmezőt, hogy az  
e létszám feletti méheket olyan helyre telepítse, ahol nem zavarják a  
szomszédokat. 1999. április 12-én a kérelmező megtámadta a határozatokat  
a Fejér Megyei Bíróság előtt. Egyúttal a Megyei Bíróság minden bírája ellen  
elfogultsági kifogást terjesztett elő.  
10. 1999. szeptember 29-én a Legfelsőbb Bíróság a Zala Megyei  
Bíróságot jelölte ki arra, hogy az ügyben eljárjon. A Bíróság 1999.  
november 3-án és 2000. március 1-én tárgyalást tartott. Az utóbb említett  
időpontban a kérelmező kérésére a bíróság felfüggesztette az eljárást.  
11. A folytatódó eljárásban 2001. június 12-én a Megyei Bíróság  
elutasította a kérelmező keresetét. A bírósági határozat ellen nem volt helye  
fellebbezésnek.  
12. Ezt követően, 2001. július 24-én, a kérelmező felülvizsgálati  
kérelmet terjesztett a Legfelsőbb Bíróság elé. 2002. január 21-én a  
Legfelsőbb Bíróság párfogó ügyvédet rendelt ki a kérelmező részére. 2003.  
szeptember 9-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező  
felülvizsgálati kérelmét azzal, hogy a határozatokat a közegészség  
védelmében, a jogszabályokkal – nevezetesen a 15/1969.(XI.6.) MÉM  
rendelettel és a helyi szabályozással – összhangban hozták meg.  
RAJNAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
3
A JOG  
I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS  
MEGSÉRTÉSE  
13. A kérelmező panaszolja, hogy pere ésszerűtlenül hosszú ideig tartott,  
megsértve az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését, amelynek releváns  
része kimondja:  
“Mindenkinek joga van arra, hogy...bíróság ... ésszerű időn belül... hozzon  
határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”  
14. A Kormány vitatja a panaszt.  
15. A figyelembe veendő időszak 1995. április 18-án kezdődött és 2003.  
szeptember 9-én ért véget. Ilyen módon nyolc évig és öt hónapig tartott.  
A. Elfogadhatóság  
16. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan  
megalapozatlan az Egyezmény 35. cikkének 3. bekezdése szerinti  
értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem  
elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.  
B. Érdem  
17. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát  
az eset egyedi körülményeinek fényében, a Bíróság esetjogában lefektetett  
kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset  
bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,  
hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. a fent idézett Humen v.  
Poland § 60; és Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR  
2000-VII).  
18. A Bíróság már többször megállapította az Egyezmény 6. Cikke 1.  
bekezdésének megsértését olyan ügyekben, amelyek a jelenlegihez hasonló  
kérdéseket vetettek fel (ld. fent idézett Frydlender).  
19. Az előterjesztett anyagokat megvizsgálva a Bíróság megállapítja,  
hogy a Kormány nem terjesztett elő olyan tényt vagy érvet, amely arra bírná  
a Bíróságot, hogy a jelen ügyben eltérő következtetésre jusson. A kérdéssel  
kapcsolatos esetjogra tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügyben  
az eljárás túlzottan hosszú volt, s nem felelt meg az “ésszerű idő”  
követelményének.  
Ezért a 6. cikk 1. bekezdését megsértették.  
4
RAJNAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
II. AZ EGYEZMÉNY 14. CIKKÉNEK ÉS AZ ELSŐ KIEGÉSZÍTŐ  
JEGYZŐKÖNYV 1. CIKKÉNEK MEGSÉRTÉSE  
20. A kérelmező az eljárás eredményét panaszolta. Előterjesztése szerint  
arra kényszerítették, hogy az Önkormányzat által megállapított szám feletti  
méheket eladja. Az Egyezmény 14. cikkére, továbbá az Első kiegészítő  
jegyzőkönyv 1. cikkére hivatkozott. Ez utóbbi kimondja:  
“Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához.  
Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben  
meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.  
Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények  
alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz  
érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy  
bírságok megfizetését biztosítsák.”  
21. A Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező által tartható méhek számának  
korlátozása az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének 2. bekezdése  
szerinti javak használatának szabályozását jelenti. Az Első kiegészítő  
jegyzőkönyv 1. cikkének 2. bekezdése felhatalmazza az államokat “olyan  
törvények alkalmazására, melyeket szükségesnek [ítélnek] ahhoz, hogy a  
javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák” (ld. AGOSI  
v. the United Kingdom, judgment of 24 October 1986, Series A no. 108,  
17-18. o., 51. bek., és Handyside v. the United Kingdom, judgment of  
7 December 1976, Series A no. 24, 29-30. o., 62-63. bek.).  
Ilyen módon beavatkozás történt a kérelmező számára az Első kiegészítő  
jegyzőkönyv 1. cikke alapján biztosított jogba.  
A Bíróság esetjoga szerint a beavatkozásnak jogszabály által előírtnak  
kell lennie és egy vagy több törvényes célt kell szolgálnia; emellett ésszerű  
arányossági viszonynak kell fennállnia az alkalmazott eszközök és az elérni  
kívánt cél vagy célok között. Másképpen fogalmazva azt kell eldönteni,  
hogy méltányos egyensúly állt-e fenn a közérdek követelménye, és az  
érintett egyén vagy egyének érdeke között (ld. Sporrong and Lönnroth v.  
Sweden, judgment of 23 September 1982, Series A no. 52, 26.o., 69.bek. és  
28. o., 73. bek., és James and Others v. the United Kingdom, judgment of  
21 February 1986, Series A no. 98., 34. o. 50. bek.).  
22. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező által a tulajdonán tartható  
méhek számának korlátozására a 15/1969.(XI.6.) MÉM. rendelet és a helyi  
szabályozás alapján került sor. Ilyen módon a beavatkozást jogszabály írta  
elő.  
23. Továbbá, a beavatkozás a közegészség védelmének törvényes célját,  
így a közérdeket szolgálta.  
24. A méltányos egyensúly követelményét illetően a Bíróság  
észrevételezi, hogy a kérelmező számára nem tették teljes mértékben  
RAJNAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
5
lehetetlenné, hogy tulajdonát méhtartásra használja. Továbbá,  
a
kérelmezőnek módjában állt, hogy a beavatkozás arányosságát tisztességes  
peres eljárásban vitassa. E körülményekre, továbbá arra tekintettel, hogy  
közegészségügyi és környezetvédelmi ügyekben az Állam széles körű  
mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a Bíróság úgy találja, hogy a kérelmező  
állításai nem fednek fel jogsértést az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. Cikke  
vonatkozásában.  
25. A kérelmező 14. Cikk alapján tett panaszát illetően a Bíróság  
észrevételezi, hogy az ügyiratban nincs valószínűsítve, hogy az Egyezmény  
által biztosított jogok bármelyikének élvezete során a kérelmező  
diszkrimináció áldozata lett volna.  
26. Ebből következik, hogy a kérelemnek ez a része nyilvánvalóan  
megalapozatlan, s ezt a részt az Egyezmény 35. cikke 3. és 4. bekezdése  
alapján el kell utasítani.  
III. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA  
27. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:  
“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését  
állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz  
lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”  
A. Károk  
28. A kérelmező 31 432 eurót követelt vagyoni és nem vagyoni kárának  
megtérítéseként.  
29. A Kormány vitatta az igényt.  
30. A Bíróság nem lát okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és az  
állított vagyoni kár között. A Bíróság azonban azt elismeri, hogy az eljárás  
elhúzódása miatt a kérelmező bizonyos mértékű nem vagyoni kárt  
szenvedett. Méltányossági alapon ítélve a Bíróság 3 000 eurót ítél meg ilyen  
címen a kérelmező számára.  
B. Költségek és kiadások  
31. A kérelmező költségei és kiadásai megtérítésére 666 eurót kért,  
amely összeg magában foglalta az Egyezménnyel kapcsolatos eljárás 60  
eurós költségét is.  
32. A Kormány vitatta az igényt.  
33. A Bíróság esetjoga szerint a kérelmező csak akkor jogosult költségei  
és kiadásai megtéríttetésére, hogyha bizonyítja, hogy e költségek  
ténylegesen és szükségszerűen felmerültek, s összegüket tekintve ésszerűek.  
6
RAJNAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET  
A jelen ügyben a birtokában lévő információkra és a fenti kritériumokra  
figyelemmel a Bíróság ilyen címen 60 euró megítélését tartja ésszerűnek.  
C. Késedelmi kamat  
34. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az  
Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz  
további három százalékpontot kell hozzáadni.  
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG  
1. Az eljárás túlzott hosszával kapcsolatos panaszt elfogadhatóvá, a panasz  
többi részét pedig elfogadhatatlanná nyilvánítja;  
2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését  
megsértették;  
3. Megállapítja:  
(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három  
hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése  
szerint véglegessé válik, a kérelmező nem vagyoni kárának  
megtérítéseként 3 000 eurót (háromezer euró), költségei és kiadásai  
megtérítéseként pedig 60 eurót (hatvan euró), és az ezen összegeket  
terhelő adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti  
valutájában, a kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;  
(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés  
időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank  
marginális kamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot  
kell fizetni a fenti összeg után;  
4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további követeléseit  
egyhangúlag elutasítja.  
Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2004. október 26-án a  
Bíróság eljárási szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.  
S. DOLLÉ  
hivatalvezető  
L. LOUCAIDES  
elnök