OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

1

Az Osváth kontra Magyarország ügyben,

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

J.-P. COSTA, elnök

A.B. BAKA,

R. TÜRMEN,

K. JUNGWIERT,

M. UGREKHELIDZE,

A. MULARONI,

E. FURA-SANDSTRÖM, bírák

és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője

2004. november 16-án és 2005. június 14-én zárt ülésen tartott

tanácskozás után

az utóbb említett időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (20723/02.

sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló

egyezmény (az “Egyezmény”) 34. Cikke alapján egy magyar állampolgár,

Osváth László (a “kérelmező”) 2002. február 24-én terjesztett a Bíróság elé.

2. A kérelmezőt Róth M. Budapesten praktizáló ügyvéd képviselte. A

Magyar Kormányt (a “Kormány”) képviselője, Höltzl Lipót, az Igazságügyi

Minisztérium helyettes államtitkára képviselte.

3. A kérelmező azt állította, hogy előzetes letartóztatásának

meghosszabbítására nem kontradiktórius eljárás keretében került sor, ezért

az Egyezmény 5. Cikkének 4. bekezdését megsértették.

4. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bíróság eljárási

szabályzata, 52. § 1. bek.). A Bíróság eljárási szabályzata 26. § 1.

bekezdésének megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló

Kamara (Egyezmény 27. Cikk, 1. bekezdés).

5. 2004. november 16-án hozott határozatával a Bíróság elfogadhatóvá

nyilvánította a kérelmet.

6. A felekkel folytatott konzultációt követően a Kamara úgy határozott,

hogy az ügy érdeméről nem kell tárgyalást tartani (Szabályzat 59. § 3. bek.

vége).

7. 2001. november 1-jén a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak

összetételét (Szabályzat 25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második

Szekcióra osztották (Szabályzat 52. § 1. bek.).

2

OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

A TÉNYEK

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

8. A kérelmező 1949-ben született és Budapesten él.

9. A kérelmező ellen hűtlen kezelés vádjával büntetőeljárás indult. 2001.

május 23-án az Országos Rendőrfőkapitányság elrendelte 72 órás őrizetbe

vételét. Az ezt követő eljárás során a kérelmezőt általa meghatalmazott

védőügyvéd képviselte.

10. 2001. május 24-én a Fővárosi Főügyészség elutasította a kérelmező

őrizetbe vétel miatti panaszát és a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál

indítványozta a kérelmező előzetes letartóztatását. 2001. május 25-én a

Kerületi Bíróság meghallgatta a kérelmezőt, s elrendelte előzetes

letartóztatásba helyezését 2001. június 25-ig. A határozatot a Fővárosi

Bíróság 2001. június 1-én helybenhagyta.

A

Kerületi Bíróság

megállapította, hogy fennállt az összejátszás veszélye.

11. 2001. június 19-én a Kerületi Bíróság 2001. augusztus 25-ig

meghosszabbította az előzetes letartóztatást. A Fővárosi Bíróság 2001.

július 3-án helybenhagyta a meghosszabbítást elrendelő határozatot. 2001.

augusztus 7-én és október 16-án a Fővárosi Bíróság 2001. október 25-ig,

illetve december 25-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatást. A

Fővárosi Bíróság fellebbviteli tanácsa 2001. augusztus 27-én, illetve

november 12-én helybenhagyta a határozatokat. Ezen eljárásokban a bíróság

az összejátszás veszélyére alapozott ügyészségi indítványokra hivatkozva

hozta meg döntését. Az indítványokról a bírósági határozathozatalt

megelőzően sem a kérelmezőt, sem pedig védőügyvédjét nem értesítették.

2001. november 12-i határozatában a Fővárosi Bíróság rámutatott arra, hogy

a büntetőeljárásról szóló törvény nem ír elő értesítési kötelezettséget, az

értesítés az ügyész mérlegelési jogkörébe tartozik. A Fővárosi Bíróság

megállapította, hogy ez a gyakorlat megfelel a “fegyverek egyenlősége”

elvének.

12. 2001. november 27-én a kérelmező ügyvédje szabadlábra helyezés

iránti kérelmet terjesztett elő. Az indítvány nem jutott el a Legfelsőbb

Bírósághoz, amely az ügynek ebben a szakaszában a kérelmező előzetes

letartóztatásáról határozott. 2001. december 18-án a Legfelsőbb Bíróság

tanácsülésen hozott határozatával 2002. április 25-ig meghosszabbította a

kérelmező előzetes letartóztatását. A Legfelsőbb Bíróság megállapította,

hogy az ellene felhozott vádak súlyossága miatt fennállt a szökés veszélye.

13. 2002. március 1-jén az ügyészség elrendelte a kérelmező

szabadlábra helyezését.

OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

II. RELEVÁNS HAZAI JOGSZABÁLYOK

14. A büntetőeljárásról szóló (régi) 1973. évi I. törvény (a releváns

időszakban hatályos szövege) kimondja:

95. §

(1) A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a

tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. Az

előzetes letartóztatást a helyi bíróság egy alkalommal, legfeljebb két hónappal

meghosszabbíthatja. Három hónap eltelte után az előzetes letartóztatást a megyei

bíróság egyesbíróként eljárva, két alkalommal, legfeljebb az előzetes letartóztatás

elrendelésétől számított egy év elteltéig meghosszabbíthatja. Ezt követően az előzetes

letartóztatást a Legfelsőbb Bíróság hosszabbíthatja meg.

(2) A vádirat benyújtása után, az első fokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott

előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, az

ezután elrendelt, vagy fenntartott előzetes letartóztatás az eljárás jogerős befejezéséig,

de legfeljebb az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart.

(3) Ha a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás tartama

a.) hat hónapot meghalad, és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő

határozatot, az elsőfokú bíróság,

b.) egy évet meghalad, a Legfelsőbb Bíróság

az előzetes letartóztatás indokoltságát felülvizsgálja.

(4) Ha az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszerintézkedés, illetőleg a

lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése iránti ismételt kérelem nem tartalmaz új

körülményt, a bíróság, illetőleg az ügyész a határozat hozatalát mellőzheti.

96. §

(1) A hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes letartóztatás a lehető

legrövidebb ideig tartson. Ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron

kívül kell lefolytatni.

(2) Az előzetes letartóztatást nyomban meg kell szüntetni, ha elrendelésének oka

megszűnt, vagy tartama meghosszabbítás nélkül lejárt. Az előzetes letartóztatás

megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az ügyész is jogosult.

379/A. §

(1) Az előzetes letartóztatás, illetőleg az ideiglenes kényszer gyógykezelés elrendelése

iránt az ügyész tesz indítványt a gyanúsított fogvatartásának helye szerint illetékes helyi

bíróságnak; a gyanúsítottat a nyomozóhatóság közreműködésével, vagy egyéb módon a

bíróság elé állítja, erről a védőt értesíti.

…

(4) Az előzetes letartóztatás meghosszabbítása, illetőleg az ideiglenes

kényszergyógykezelés fenntartása iránt az ügyész a kényszerintézkedés határidejének

lejárta előtt öt nappal tesz indítványt a bíróságnak, míg a gyanúsítottnak, illetőleg a

védőnek az előzetes letartóztatás, illetve az ideiglenes kényszergyógykezelés

4

OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

megszüntetése iránti kérelmét a nyomozó hatóság az ügyész útján küldi meg a

bíróságnak. A bíróság meghallgatást tart, ha olyan új körülmény merül fel, amely azt

indokolttá teszi, egyébként meghallgatáson kívül határoz.

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 5. CIKKE 4. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

15. A kérelmező lényegében azt panaszolta, hogy a “fegyverek

egyenlőségének” elvét nem tartották tiszteletben az előzetes letartóztatás

meghosszabbítása során, ezzel megsértve az Egyezmény 5. Cikkének 4.

bekezdését, amely kimondja:

“Szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden

személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének

törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe

vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.”

16. A kérelmező előterjesztése szerint az a tény, hogy az ügyészi

indítványt előzetesen nem közölték vele vagy védőügyvédjével,

megakadályozta őt abban, hogy befolyásolhassa a fogva tartását

meghosszabbító bírósági határozatokat. 2001. december 18-ig letartóztatását

mindig az összejátszás veszélyére hivatkozva rendelték el és hosszabbították

meg. A Legfelsőbb Bíróság ezen időpontban meghozott határozata nem

tartalmazott indoklást arra vonatkozóan, hogy miért nem tartották fenn a

korábbi jogalapot,

s

miért döntöttek előzetes letartóztatása

meghosszabbításáról azon az alapon, hogy fennáll a szökés veszélye. Mivel

a Legfelsőbb Bíróság minden bizonnyal új tényre alapozta a szökés

veszélyének fennállásával kapcsolatos következtetését, a büntetőeljárásról

szóló törvény 379/A § (4) alapján meghallgatást kellett volna tartania. A

kérelmező azonban semmilyen magyarázatot nem kapott arra vonatkozóan,

hogy a bíróság miért nem tartott meghallgatást. Mivel a szökés veszélyére

alapozott ügyészi indítványt nem kézbesítették a kérelmező számára, a

Legfelsőbb Bíróság nem tartott meghallgatást, a határozat ellen pedig nem

lehetett fellebbezéssel élni, a kérelmezőt megfosztották annak lehetőségétől,

hogy megtámadja fogva tartásának új, nem várt jogalapon történt

elrendelését.

Védőügyvédjének 2001. november 27-i, szabadlábra helyezés iránti

indítványa valószínűleg nem orvosolhatta volna ezt a helyzetet, mivel az

indítvány csak az összejátszás kérdését érintette – amely a védelem

tudomása szerint az előzetes letartóztatás egyetlen, ügyészség által

hivatkozott jogalapja volt –, miközben az ügyészség már új jogalapra

támaszkodott

az

előzetes

letartóztatás

meghosszabbításának

OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

indítványozásakor. Mindenesetre a védelem indítványát nem továbbították

a Legfelsőbb Bírósághoz.

17. A Kormány rámutatott arra, hogy amikor a bíróságok az előzetes

letartóztatás meghosszabbításáról döntenek, akkor általában nem kizárólag

az ügyészi indítványra alapozzák határozatukat, hanem minden releváns

tényt figyelembe vesznek. A döntés meghozatala előtt a bíróság tárgyalást

tart, amelyen megvizsgálja, hogy nem merült-e fel új tény vagy körülmény.

Ilyen módon a terheltnek lehetősége van arra, hogy előterjessze álláspontját,

megismerje az ügyész írott és szóbeli indítványaiban foglaltakat, s

tanulmányozza azokat. Következésképpen a bíróságok tiszteletben tartják a

fegyverek egyenlőségének elvét, amikor a terhelt előzetes letartóztatásának

meghosszabbításáról határoznak. A Kormány előterjesztette, hogy a

nyomozati szakban nincs törvényi kötelezettség a terhelt előzetes

letartóztatásának meghosszabbítására irányuló ügyészi indítvány

megküldésére a terhelt számára. Ebben a fázisban a bíró a rendelkezésre álló

dokumentumok alapján határoz, s közli határozatát a terhelttel és

védőügyvédjével. Az ilyen határozat ellen azonban főszabály szerint

fellebbezéssel lehet élni. Továbbá, a terhelt és ügyvédje az eljárás során

időbeli és számbeli korlátozás nélkül terjeszthet elő szabadlábra helyezés

iránti kérelmet. A vádirat benyújtását megelőzően a szabadlábra helyezés

iránti kérelemről az ügyész határoz; ha az ügyész a kérelemnek nem ad

helyt, akkor továbbítania kell a határkörrel rendelkező bírósághoz. A vádirat

benyújtása után a kérelemről közvetlenül a bíróság határoz.

Végül, a Kormány felhívta a figyelmet a Neumeister v. Austria

(judgment of 27 June 1968, Series A no. 8) ügyre, amelyben a Bíróság

megállapította, hogy a fegyverek egyenlőségének elvét nem teljes körűen

kell alkalmazni az előzetes letartóztatás kérdésköre vonatkozásában. Mivel

a jelen ügyben a lényeges és alapvető eljárási biztosítékok – ideértve a

bírósághoz való jogot, az eljárás kontradiktórius jellegét és a döntést

meghozó bíróság pártatlanságát – rendelkezésre álltak, a kérelmezőnek az 5.

cikk (4) bekezdésében meghatározott jogai nem sérültek.

18. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmező előzetes letartóztatását

ismétlődően úgy hosszabbították meg, hogy előzetesen nem küldték meg

számára az ügyészség ilyen irányú indítványait. A Bíróság úgy véli, hogy

még ha az előzetes letartóztatással kapcsolatos bírósági meghallgatáson a

kérelmező személyesen vagy képviselője útján meg is jelenhetett, ez a

lehetőség nem volt elegendő, mert nem biztosított megfelelő alkalmat a

kérelmező számára arra, hogy észrevételezze az ügyészség indítványait.

Továbbá a Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező nem jelenhetett meg

személyesen vagy képviselője útján a Legfelsőbb Bíróság előtt, amely

tanácsülésen hozott határozattal hosszabbította meg a kérelmező előzetes

letartóztatását.

Ilyen körülmények között a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező nem

részesült egy valóban kontradiktórius eljárás előnyeiben (vö. Nikolova v.

6

OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

Bulgaria, no. 31195/96, ECHR 1999-II, § 63, Niedbała v. Poland,

no. 27915/95, judgment of 4 Jul 2000, és Ilijkov v. Bulgaria, no. 33977/96,

judgment of 26 July 2001).

19. A Bíróság véleménye szerint az a tény, hogy 2001. december 18-án a

Legfelsőbb Bíróság olyan alapon hosszabbította meg a kérelmező előzetes

letartóztatását, amelyre korábban nem történt hivatkozás

–

következésképpen teljesen váratlanul érte a kérelmezőt –, csupán csak

súlyosbította a kontradiktórius eljárás hiányát.

Az alkalmazott eljárás – az eljárás egészét tekintve – nem felelt meg

teljes mértékben az 5. Cikk 4. bekezdésében foglalt garanciáknak.

Ebből következik, hogy az Egyezmény ezen rendelkezését megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

20. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:

“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését

állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz

lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Károk

21. A kérelmező tízezer eurót kért nem vagyoni kárának megtérítéseként.

A Kormány túlzottnak találta az igényt.

22. Az ügy minden elemére tekintettel a Bíróság úgy véli, hogy az 5.

Cikk 4. bekezdése megsértésének megállapítása önmagában elégséges

igazságos elégtételt jelent a kérelmező által elszenvedett nem vagyoni

kár tekintetében.

B. Költségek és kiadások

23. A kérelmező ilyen címen nem támasztott követelést.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Megállapítja, hogy az Egyezmény 5. Cikkének 4. bekezdését

megsértették;

2. Megállapítja, hogy az 5. Cikk 4. bekezdése megsértésének megállapítása

önmagában elégséges igazságos elégtételt jelent a kérelmező által

elszenvedett nem vagyoni kár tekintetében.

OSVÁTH KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

7

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2005. július 5-én a

Bíróság eljárási szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

S. DOLLÉ

hivatalvezető

J.-P. COSTA

elnök