NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

1

A Nyírő és Takács kontra Magyarország ügyben,

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) az alábbi bírákból

álló Kamarában eljárva:

J.-P. COSTA, elnök

A.B. BAKA,

GAUKUR JÖRUNDSSON,

L. LOUCAIDES,

C. BÎRSAN,

M. UGREKHELIDZE,

A. MULARONI, bírák

és

S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője

2002. szeptember 17-én és 2003. szeptember 30-án tartott zárt ülésen

lefolytatott tanácskozás után,

az utóbbi alkalommal elfogadott alábbi ítéletet hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapját azon Magyarország ellen benyújtott kérelmek képezik

(52724/99 és 52726/99 sz. kérelmek), amelyeket az emberi jogok és

alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (az “Egyezmény”) 34.

cikke alapján két magyar állampolgár, Nyírő Lászlóné és Takács Lajosné (a

“kérelmezők”) 1999. augusztus 2-án, illetve július 16-án terjesztettek a

Bíróság elé.

2. A kérelmezőket Barbalics I., Nagyatádon, Magyarországon praktizáló

ügyvéd képviselte. A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr.

Höltzl Lipót, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára képviselte.

3. A kérelmezők azt állították, hogy munkaviszonnyal összefüggésben

szerzett betegségük miatt indított kártérítési perük az Egyezmény 6.

cikkének 1. bekezdését megsértve ésszerűtlenül hosszú ideig tartott.

4. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági

szabályzat, 52. § 1. bek.). A Bírósági szabályzat 26. § 1. bekezdésének

megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló Kamara

(Egyezmény 27. cikkének 1. bekezdése).

5. 2001. február 1-jén a Bíróság egyesítette a kérelmeket.

6. 2001. november 1-jén a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak

összetételét (25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második Szekcióra

osztották (52. § 1. bek.).

7. 2002. szeptember 17-én hozott határozatával

elfogadhatónak nyilvánította a kérelmeket.

a

Bíróság

8. A kérelmezők és a Kormány észrevételeket terjesztettek elő az ügy

érdemével kapcsolatban (59. § 1. bek.).

2

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

A TÉNYEK

9. Nyírő Lászlóné („az első kérelmező”) 1947-ben született és

Budapesten él. Takács Lajosné („a második kérelmező”) 1944-ben született

és Budaörsön, Magyarországon él.

10. Az 1980-as évek végén a kérelmezők egy, az állam tulajdonában

lévő magyar vállalat alkalmazottaiként Tengizben dolgoztak egy

ásványolaj- és gázkitermelő beruházás színhelyén, Kazahsztánban (korábbi

SZU).

11. Különböző rejtélyes betegségek miatt a kérelmezők idő előtt

kénytelenek voltak hazatérni. Észrevételeikben a kérelmezők kifejtették,

hogy Magyarországra történt visszatérésük után rokkantnyugdíjassá váltak.

A. Az első kérelmező által indított eljárás

12. 1991. december 16-án az első kérelmező pert indított a Fővárosi

Munkaügyi Bíróság előtt. Azt állította, hogy betegségét a tengizi veszélyes

munkakörülmények okozták, s azt kérte a bíróságtól, hogy korábbi

munkaadóját kártérítés fizetésére kötelezze.

13. Az első tárgyalásra az ügyben 1993. március 11-én került sor. Ekkor

a bíróság két tanút meghallgatott és orvosszakértőt rendelt ki. 1993. június

17-én a bíróság újabb tárgyalást tartott, s egy vegyész szakértői intézetet

kért fel szakvélemény elkészítésére.

14. Miután az első kérelmező panaszt tett az Igazságügyi

Minisztériumban az eljárás lassú volta miatt, 1995. május 15-én másik

tanácsot jelöltek ki arra, hogy az ügyben eljárjon.

15. 1995. augusztus 30-án újabb tárgyalásra került sor. Egy szakértő

nem jelent meg a tárgyaláson. A Kormány észrevételei szerint a bíróság

felszólította az alperest, hogy terjessze a bíróság elé a tengizi építkezési

munkálatokkal kapcsolatban korábban keletkezett szakvéleményeket. A

bíróság közölte, hogy szükség esetén – az alperes társaság által

előterjesztésre kerülő dokumentumoktól függően –, további szakértők

kirendelésére kerülhet sor.

16. 1996. március 26-án az ügyben eljáró bíró pontosította azokat a

kérdéseket, amelyeket a szakértői intézet számára fel kívánt tenni. 1996.

október 2-án az intézet elhárította a felkérést arra hivatkozva, hogy nincs

olyan szakértője, aki ilyen bonyolult kérdéseket meg tudna válaszolni.

17. 1997. január 21-én a Budapesti Műszaki Egyetem – melyet a bíróság

szakértői intézményként később keresett meg –, szintén elhárította a

vizsgálat lefolytatását arra hivatkozva, hogy szakértelme légszennyezési

ügyekre nem terjed ki.

18. Az első kérelmező jogi képviselőjének kérésére 1997. június 10-én a

bíróság egyesítette az eljárást a második kérelmező által indított perhez.

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

B. A második kérelmező által indított eljárás

19. 1991. július 22-én a második kérelmező munkaviszonnyal

összefüggésben keletkezett betegség miatt kártérítési pert indított korábbi

munkaadója ellen a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt. Az első tárgyalásra

1992. március 19-én került sor. A második kérelmező azonban nem jelent

meg a tárgyaláson.

20. A következő tárgyalásra 1993. július 9-én került sor. A második

kérelmező ezen a tárgyaláson sem jelent meg. A bíróság különböző

szakvélemények, továbbá a Tengizben alkalmazott személyeken végzett

orvosi vizsgálatok eredményeinek az előterjesztésére hívta fel az alperes

társaságot.

21. Az 1995. január 17-én tartott tárgyaláson a bíróság meghallgatta a

második kérelmezőt, s felhívta kezelőorvosát, hogy terjessze a bíróság elé a

második kérelmező egészségi állapotával kapcsolatos iratokat.

22. 1996. április 26-án a bíróság orvosszakértőt rendelt ki. 1996.

szeptember 26-án az orvosszakértő benyújtotta szakvéleményét.

Szakvéleményét a korábban előterjesztett egészségügyi iratokra alapozta,

mivel a második kérelmező nem volt hajlandó további orvosi

vizsgálatoknak alávetni magát.

23. 1996. november 26-án a második kérelmező kérésére a bíróság

pártfogó ügyvédet rendelt ki és megvitatta az orvosszakértői véleményt.

24. 1997. január 28-án, március 11-én és április 15-én további

tárgyalásokra került sor. A tárgyalásokon több tanú nem jelent meg, de a

bíróság négy tanút – köztük vegyész és munkavédelmi szakértőket –

meghallgatott.

A

bíróság

számos

vonatkozó

dokumentumot

áttanulmányozott, s egy szemészorvostól további adatok tisztázását kérte.

C. Az egyesített eljárás

25. Az 1997. június 10-én tartott tárgyaláson a Munkaügyi Bíróság egy

harmadik felperest is meghallgatott az ügyben. Továbbá, a felek

megvitatattak egy 1991-ben készült helyszíni jelentést Tengizről, amelyet az

Országos Munkaügyi Tudományos Kutató Intézet terjesztett elő. A bíróság

megerősítette, hogy még egy geológus és olajszakértő kirendelése is

szükséges.

26. Az 1997. szeptember 9-én tartott tárgyaláson öt tanút – köztük négy

szakértőt– hallgatott meg a bíróság.

27. 1998-ban ismét új bíróra osztották az ügyet. Az 1998. szeptember 30-

án tartott tárgyaláson a bíróság toxikológus szakértőt hallgatott meg.

28. Ezt követően az első kérelmező – a polgári perrendtartásról szóló

törvény 146. § (1) bekezdése alapján – keresetét kiterjesztette a Magyar

4

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

Államra. 1998. november 16-án a bíróság elrendelte az Állam perbelépését

másodrendű alperesként.

29. Az 1999. január 18-án tartott tárgyaláson – amelyen öt tanú nem

jelent meg – a Munkaügyi Bíróság több intézményt felkért arra, hogy

szakértőként járjon el, s egy orvosszakértőt is kirendelt az első kérelmező

megvizsgálására.

30. 1999. január 28-án a második kérelmező is kiterjesztette keresetét a

Magyar Államra. 1999. február 2-án keresetét módosította.

31. Az 1999. március 3-án tartott tárgyaláson hozott végzésében az

ügyben eljáró bíró felhívta a kirendelt szakértői intézményeket

szakvéleményeik mielőbbi előterjesztésére. Ismételten elrendelte az első

kérelmező orvosszakértő általi megvizsgálását, továbbá a tanúk számára

kibocsátott idézések kézbesítését.

32. Az 1999. április 28-i tárgyaláson két tanú nem jelent meg, három

tanút azonban meghallgatott a bíróság. 1999. december 14-én az

orvosszakértő benyújtotta az első kérelmező egészségügyi állapotáról szóló

szakvéleményét.

33. A kérelmezők 2000. január 18-án, illetve január 21-én terjesztették a

Munkaügyi Bíróság elé utolsó beadványukat.

34. 2000. február 21-én a Munkaügyi Bíróság ítéletet hozott, amelyben

megállapította a Magyar Állam felelősségét a kérelmezőkkel szemben. A

kérelmezők korábbi munkaadójával szembeni eljárást a Munkaügyi Bíróság

megszüntette.

35. A Munkaügyi Bíróság az első kérelmező számára vagyoni kára

megtérítéseként 1.905.000 forintot valamint ezen összeg kamatait, nem-

vagyoni kára megtérítéseként 1 millió forintot, a perköltségek

megtérítéseként pedig 154.250 forintot ítélt meg. A második kérelmező

számára vagyoni kára megtérítéseként 1.710.000 forintot valamint ezen

összeg kamatait, nem-vagyoni kára megtérítéseként 1 millió forintot, a

perköltségek megtérítéseként pedig 144.500 forintot ítélt meg. A jövőre

vonatkozóan mindkét kérelmező számára 15.000 forint havi járadékot ítélt

meg. További követeléseiket a bíróság elutasította.

36. Az ítéletet 2000. május 6-án kijavították és kiegészítették. 2000

júniusában a kérelmezők és a Magyar Állam is fellebbezett.

D. Fellebbviteli és felülvizsgálati eljárás

37. 2000. szeptember 22-én a Fővárosi Bíróság tárgyalást tartott és

felkérte az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságát a

korábbi orvosi szakvélemények felülvizsgálatára. A 2001. január 17-re

kitűzött tárgyalást kétszer elhalasztotta a bíróság.

38. Közben, 2000. december 13-án, az Egészségügyi Tudományos

Tanács megvizsgálta a kérelmezőket, s a felülvizsgálati szakvéleményét

2001. március 19-én a bíróság elé terjesztette.

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

39. 2001. május 11-én hozott határozatával a Fővárosi Bíróság a Magyar

Állam tekintetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot és

megszüntette az eljárást. A Bíróság az elsőfokú ítéletnek az első

kérelmezőre vonatkozó részét is hatályon kívül helyezte, s elutasította a

kérelmező keresetét.

40. 2002. február 28-án – a felek felülvizsgálati kérelme nyomán – a

Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú és a másodfokú

ítéletnek a kérelmezőkre vonatkozó részét, s ebben a vonatkozásban az

ügyet visszautalta az elsőfokú bírósághoz. Megállapította, hogy a

másodfokú ítéletet ellentmondó szakértői véleményekre alapozták, hogy

alaposabb bizonyítás szükséges, s hogy a Magyar Állam felelőssége az

ügyben nem világos.

41. A folytatódó eljárásban 2002. szeptember 30-án a bíróság tárgyalást

tartott. A következő tárgyalást 2002. november 30-ára tűzte ki. Az eljárás

még folyamatban van első fokon.

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

42. A kérelmezők azt panaszolták, hogy az ügyben lefolytatott eljárás

hossza meghaladta az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése szerinti

értelemben vett ésszerű időt. A 6. cikk 1. bekezdésének releváns része

kimondja:

„Mindenkinek joga van arra, hogy...a ...bíróság...ésszerű időn belül

...hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”

43. A Kormány vitatja ezt a véleményt.

A. A figyelembe veendő időszak

44. A Bíróság először azt észrevételezi, hogy az első kérelmező által

indított eljárás 1991. december 16-án, a második kérelmező által indított

eljárás pedig 1991. július 22-én kezdődött.

45. Az eljárások, melyeket később egyesítettek, jelenleg is folynak az

elsőfokú bíróság előtt. A kérelmezők perének teljes hossza 1992. november

5. – az Egyezmény Magyarországra nézve történt hatálybalépése – óta

csaknem tizenegy évet tesz ki. Az eljárás három bírósági szintet foglalt

magában és egy hatályon kívül helyezést.

6

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

B. Az eljárás hosszának ésszerű volta

46. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát

az eset egyedi körülményei fényében, a Bíróság esetjogában kidolgozott

kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset

bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,

hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. Frydlender v. France

[GC], no. 30979/96, § 43, ECHR 2000-VII).

1. Az ügy bonyolultsága

47. A Kormány azt állította, hogy azok a kérdések, amelyeket az ügyben

meg kellett válaszolni, rendkívül bonyolultak voltak. Számos szakértőt

kellett kirendelni. Az ügyet tárgyaló bírák számára nehézséget okozott a

szükséges szakértelemmel rendelkező személyek felkutatása. Az eljárás

elhúzódását ez a probléma, valamint az a tény eredményezte, hogy a

bíróságnak sok tanút kellett meghallgatnia.

A kérelmező vitatta ezt az állítást.

48. A Bíróság észrevételezi, hogy az ügy elsődleges kérdése az volt,

oksági kapcsolat áll-e fenn a tengizi építkezés munkakörülményei vagy

környezeti tényezői és a kérelmezők egészségromlása között, s

megállapítható-e ebben az összefüggésben a kérelmezők korábbi

munkaadójának polgári jogi felelőssége. Annak ellenére, hogy a perben

felmerült különböző kérdésekkel kapcsolatban szakértői vélemények

beszerzése vált szükségessé, a Bíróság nincs meggyőződve arról, hogy az

ügy bonyolultsága önmagában magyarázatul szolgálhat az eljárás

elhúzódására.

2. A kérelmezők magatartása

49. A Kormány úgy érvelt, hogy a második kérelmező az eljárás korai

szakaszában hozzájárult az ügy elhúzódásához azzal, hogy nem jelent meg a

tárgyalásokon és nem volt hajlandó magát orvosi vizsgálatnak alávetni. Azt

azonban a Kormány is elismerte, hogy az okozott késedelem az eljárás teljes

hosszának fényében nem volt jelentős. A Kormány továbbá úgy vélte, hogy

a kérelmezők kereseteinek kiterjesztése a Magyar Államra 1998-ban (első

kérelmező), illetve 1999-ben (második kérelmező) azt eredményezte, hogy a

bíróságoknak további kérdéseket kellett tisztázniuk.

50. A Bíróság észrevételezi, hogy a második kérelmező 1992

márciusában, illetve 1993 júliusában nem jelent meg két tárgyaláson, s

1996-ban nem jelent meg egy orvosi vizsgálaton. A Bíróság megjegyzi,

hogy az 1992. márciusi tárgyaláson való megjelenés elmulasztása ratione

temporis nem esik a Bíróság vizsgálatának hatálya alá. Továbbá, a Bíróság

nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a második kérelmező

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

7

1993 júliusában egy tárgyaláson nem jelent meg, tekintettel arra, hogy a

következő tárgyalásra csak 1995. január 17-én került sor. Továbbá, az a

tény, hogy a második kérelmező nem jelent meg 1996-ban az orvosi

vizsgálaton, nem lassította az eljárást, mivel a mulasztás csupán azzal a

következménnyel járt, hogy az orvosszakértőnek a meglévő egészségügyi

iratokra kellett támaszkodnia.

51. Azzal az állítással kapcsolatban, hogy a kérelmezők meglehetősen

későn terjesztették ki keresetüket a Bíróság megjegyzi, hogy a hazai

jogszabályok a keresetváltoztatást lehetővé tették (ld. fenti 28. és 30.

bekezdés), s a kérelmezők nem tehetők felelőssé olyan késedelem miatt,

amely eljárási jogaik gyakorlása következtében merült fel. Ráadásul nincs

nyoma annak, hogy a kérelmezők visszaéltek volna eljárási jogaikkal.

52. Ilyen körülmények között a Bíróság úgy véli, hogy az ügyben

jelentősebb késedelem nem róható a kérelmezők terhére.

3. A bíróságok magatartása és a per tétje a kérelmezők számára

53. A Kormány előterjesztette, hogy az eljárás korai szakaszában

megfigyelhető bizonyos mértékű inaktivitás ellenére a bíróságok kellő

szorgalommal jártak el, és a kérelmezők kérésére még fel is gyorsították az

ügyet. A Kormány azt állította, hogy az ügy elhúzódását azok a nehézségek

okozták, amelyeket a Kormány az ügy bonyolultságának bemutatásakor már

kifejtett (ld. fenti 47. bekezdés).

54. A Bíróság észrevételezi, hogy az első kérelmező által indított

eljárásban az első tárgyalás kitűzéséig egy év és három hónapos késedelem

merült fel, amely időszakból négy hónap ratione temporis a Bíróság

joghatósága alá esik. Ezt követően 1993. június 17. és 1995. augusztus 30.

között nem került sor tárgyalásra. A második kérelmező esetében az első és

a második tárgyalás között egy év és négy hónap telt el, amely időszakból

nyolc hónap ratione temporis a Bíróság joghatósága alá esik. Továbbá, az

1993. július 9-től 1995. január 17-ig terjedő időszakban a Munkaügyi

Bíróság inaktív volt, eltekintve attól a végzéstől, amellyel szakvélemények

beszerzését rendelte el. Az egyesített eljárásban 1997. szeptember 9. és

1998. szeptember 30. között nem került sor tárgyalásra. A Kormány nem

adott magyarázatot a Bíróság számára ezen inaktív időszakokról.

55. Azzal kapcsolatban, hogy a bíróságoknak nehézséget okozott a

kompetens szakértők megtalálása és a szükséges bizonyítékok beszerzése

meg kell jegyezni, hogy a szakértők a bírósági eljárás keretében, az ügyet

elbíráló bíró felügyelete alatt jártak el, s hasonló körülmények között került

sor a tanúk meghallgatására is. A bírák ilyen módon felelősek azért, hogy az

ügy előkészítésére és a tárgyalásokra ésszerű időn belül sor kerüljön

(Capuano v. Italy, judgment of 25 June 1987, Series A no. 119, p. 13, § 30).

Ezzel kapcsolatban a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 6. cikk 1. bekezdése

kötelességként rója a Szerződő Államokra igazságszolgáltatásuk olyan

8

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

módon történő megszervezését, amely lehetővé teszi, hogy bíróságaik eleget

tegyenek az ügyek ésszerű időn belül történő eldöntésével kapcsolatos

kötelezettségüknek (ld. többek között Duclos v. France judgment of 17

December 1996, Reports of judgments and decisions 1996-VI, pp. 2180–81,

§ 55 in fine).

56. A Bíróság azt is meg kívánja jegyezni, hogy a Munkaügyi Bíróság

több mint nyolc év után hozta meg az elsőfokú határozatot. Bár ezt

követően az eljárás felgyorsult, a Legfelsőbb Bíróságnak hatályon kívül

kellett helyeznie az első- és a másodfokú határozatot is bizonyításbeli

hiányosságok és jogi tévedések miatt.

57. Ilyen körülmények között a Bíróság úgy véli, hogy az eljárás

elhúzódása főként a nemzeti hatóságoknak tudható be.

58. Tekintettel arra, hogy mi volt a per tétje a rokkantnyugdíjas

kérelmezők számára (v.ö. Vallée v. France, judgment of 26 April 1994,

Series A no. 289-A, p. 17, § 34) – nevezetesen, hogy foglalkozási

betegségeikre tekintettel kártérítésre és járadékra való jogosultságukat

kellett megállapítani –, továbbá az eljárás teljes hosszára és arra a tényre

figyelemmel, hogy az ügyet még mindig nem zárták le jogerősen, a Bíróság

úgy találja, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésében előírt „ésszerű

idő” követelményét nem tartották be. Ezért ezt a rendelkezést megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

59. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:

„Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó

jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő

Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség

esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Károk

60. Mindkét kérelmező 12.150.000 magyar forintot és ezen összeg

kamatait követelte vagyoni kárának megtérítéseként; nem vagyoni kárként

mindkettejük 5.000.000 forintot és ezen összeg kamatait, továbbá a jövőre

nézve 90.000 forintos havi járadékot követelt.

61. A Kormány előterjesztette, hogy a kérelmezők követelései túlzottak.

62. A Bíróság észrevételezi, hogy nincs bizonyíték okozati kapcsolat

fennálltára az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének megállapított

megsértése és a kérelmezők vagyoni kár megtérítésére irányuló követelései

között. A Bíróság azonban azt elismeri, hogy az eljárás – amelynek

kimenetele fontos volt a kérelmezők megélhetése szempontjából –

elhúzódása által okozott frusztráció miatt a kérelmezők erkölcsi kárt

szenvedtek. Méltányossági alapon ítélve és tekintettel az ügy körülményeire

NYÍRÕ ÉS TAKÁCS KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

9

a Bíróság 12.000 eurót ítél meg mindkét kérelmező számára nem vagyoni

káruk megtérítéseként.

B. Költségek és kiadások

62. Sem a kérelmezők, sem ügyvédjük nem támasztott ilyen címen

követelést. Ezért a Bíróság nem ítél meg semmilyen összeget.

C. Késedelmi kamat

64. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz

további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdését megsértették;

2. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése

szerint véglegessé válik, mindegyik kérelmező számára nem vagyoni

káruk megtérítéseként 12.000 eurót (tizenkétezer eurót) és az ezen

összeget terhelő adók összegét kell kifizetnie az alperes állam nemzeti

valutájában, a kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával.

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank

marginális hitelkamatát három százalékponttal meghaladó mértékű

kamatot kell fizetni a fenti összeg után;

3. Elutasítja a kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további

követeléseit.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2003. október 21-én a

Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

S. DOLLÉ

hivatalvezető

J.-P. COSTA

elnök