NAGY ÉS TÁRSAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

1

A Nagy és társai kontra Magyarország ügyben,

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

J.-P. COSTA elnök,

A.B. BAKA,

K. JUNGWIERT,

V. BUTKEVYCH,

W. THOMASSEN

M. UGREKHELIDZE,

A. MULARONI, bírák,

és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője,

Tekintettel arra a határozatra, hogy a Bíróság az Egyezmény 29.

cikkének 3. bekezdését alkalmazva együtt vizsgálja az ügy elfogadhatóságát

és érdemét,

2004. augusztus 24-én zárt ülésen tartott tanácskozás után,

Az akkor elfogadott alábbi határozatot hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (61530/00

sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló

egyezmény (az “Egyezmény”) 34. cikke alapján három magyar állampolgár,

Nagy Gyula, Veizer György és Veizer Györgyné („a kérelmezők”) 2000.

június 4-én terjesztettek a Bíróság elé. Veizer Györgyöt és Veizer

Györgynét Barbalics I., Nagyatádon (Magyarország) praktizáló ügyvéd

képviselte.

2. A Magyar Kormányt (a “Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az

Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára képviselte.

3. 2002. december 10-én a Bíróság arról határozott, hogy közli a

kérelmet a Kormánnyal. Az Egyezmény 29. cikke 3. bekezdésének

rendelkezései alapján úgy határozott, hogy a kérelem érdemét és

elfogadhatóságát együtt vizsgálja.

A TÉNYEK

4. A kérelmezők megnevezésük sorrendjében 1943-ban, 1943-ban, illetve

1944-ben születtek és Dunavecsén, illetve Budapesten élnek.

5. A Fővárosi Bíróság 1988. június 30-i ítélete nyomán a kérelmezőket

egy “szánkónak” nevezett eszköz feltalálóiként jegyezték be. Részesedésük

a találmányban megnevezésük sorrendjében 35%, 20% és 40% volt. 5% egy

negyedik személyé, aki nem vesz részt félként a Bíróság előtti eljárásban.

2

NAGY ÉS TÁRSAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

6. 1993. október 5-én Nagy Gyula és Veizer György pert indított a

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint elsőfokú bíróság előtt egy

termelőszövetkezet ellen. Licencia díjat és az eszköz birtokba adását

követelték.

7. 1994. március 16-án és május 25-én a Megyei Bíróság tárgyalást

tartott. A május 25-i tárgyaláson a bíróság dokumentumok előterjesztésére

hívta fel az alperest. Mivel az alperes nem tett eleget a végzésben

foglaltaknak, 1994. szeptember 16-án a bíróság pénzbírsággal sújtotta.

8. 1995. március 2-án a Megyei Bíróság meghallgatta a feleket.

9. 1995. március 9-én a Megyei Bíróság megítélte a licenciadíjat és

annak kamatait, továbbá arra kötelezte az alperest, hogy az eszközt adja ki

Veizer Györgynek.

10. Az 1995 márciusában előterjesztett fellebbezések nyomán 1996.

május 29-én a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság több tanút

meghallgatott. 1996. szeptember 11-én kelt részítéletében a Legfelsőbb

Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek a dolog kiadásával kapcsolatos

döntését, az ítélet többi részét pedig hatályon kívül helyezte, s az ügyet

visszautalta a Megyei Bíróság elé.

11. Bár a részítélet jogerőre emelkedett, az alperes nem adta ki az

eszközt Veizer Györgynek. Az ezt követő végrehajtási eljárás

eredménytelen volt. Ennek következtében Nagy úr és Veizer úr

kiterjesztette keresetét, kártérítést és elmaradt hasznuk megtérítését

követelve, amelytől azért estek el, mert nem tudták hasznosítani az eszközt.

12. A folytatódó eljárásban a Megyei Bíróság 1997. január 6-án

mérnökszakértőt rendelt ki. A szakértő 1997. március 17-én előterjesztette,

1997. június 10-én pedig módosította szakvéleményét.

13. Mivel az 1997. október 14-i tárgyaláson a felek nem jelentek meg, a

Megyei Bíróság az eljárás szüneteléséről határozott. Veizer úr 1998. január

29-én előterjesztett kérelmére az eljárás folytatódott.

14. 1998. március 26-án és június 9-én a Megyei Bíróság tárgyalást

tartott. A június 9-i tárgyaláson a bíróság meghallgatta a szakértőt és

szakvéleményének kiegészítésére kérte fel.

15. 1998. szeptember 2-án a Megyei Bíróság további kérdéseket intézett

a szakértőhöz, amelyekre a szakértő 1998. szeptember 25-én válaszolt. Az

1998. szeptember 30-án tartott tárgyaláson a bíróság felkérte a feleket, hogy

terjesszék elő a kiegészített szakvéleménnyel kapcsolatos észrevételeiket.

16. 1998. november 16-án a harmadik kérelmező, Veizer Györgyné is

pert indított a termelőszövetkezet ellen, azonos keresettel. Perét egyesítették

a már folyamatban lévő perrel

17. A Megyei Bíróság 1999. március 3-án és 24-én tárgyalást tartott.

18. 1999. április 28-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság

részben helyt adott a kérelmezők keresetének. 1999. június 11-én a

kérelmezők fellebbeztek.

NAGY ÉS TÁRSAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

19. 2001. november 14-én a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú

bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélet jogerőssé vált.

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

20. A kérelmezők azt panaszolták, hogy az eljárás hossza

összeegyeztethetetlen volt az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésében előírt

“ésszerű idő” követelményével. A 6. cikk 1. bekezdése kimondja:

“Mindenkinek joga van arra, hogy...bíróság...ésszerű időn belül... hozzon

határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”

21. A Kormány vitatta az állítást.

22. A figyelembe veendő időszak Nagy és Veizer urak perében 1993.

október 5-én, Veizerné asszony perében pedig 1998. november 16-án

kezdődött, s mindhármuk esetében 2001. november 14-én zárult le. Ilyen

módon két bírósági szinten nyolc, illetve három évig tartottak a perek.

A. Elfogadhatóság

23. A Bíróság megjegyzi, hogy Nagy úr és Veizer úr panaszai nem

nyilvánvalóan megalapozatlanok az Egyezmény 35. cikkének 3. bekezdése

értelmében. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem

elfogadhatatlanok. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani őket.

24. Veizérné panaszát illetően a Bíróság észrevételezi, hogy perét csak

1998. november 16-án indította meg a Megyei Bíróság előtt. Az eljárás

2001. november 14-én befejeződött. Így a per két bírósági szinten három

évig tartott. Igaz, a fellebbviteli eljárás valamelyest elhúzódott. A Bíróság

azonban úgy találja, hogy az eljárás teljes hossza nem haladja meg az

Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése által megkövetelt ésszerű időt.

Ebből következik, hogy

e

kérelmező panasza nyilvánvalóan

megalapozatlan, s az Egyezmény 35. cikke 3. és 4. bekezdésének

megfelelően a panaszt el kell utasítani.

B. Érdem

25. A Kormány azt állítja, hogy a kérelmezők is hozzájárultak az eljárás

elhúzódásához azzal, hogy nem jelentek meg az 1997. október 14-i

tárgyaláson, és gyakran módosították keresetüket. A Kormány fenntartotta,

hogy azon inaktív időszak kivételével, amelyre a Legfelsőbb Bíróság előtti

eljárásban került sor, a hazai bíróságok késedelem nélkül jártak el.

4

NAGY ÉS TÁRSAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

26. A kérelmezők vitatták az állítást.

27. A Bíróság megismétli, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az

eset egyedi körülményei fényében, a Bíróság esetjogában kidolgozott

kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset

bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,

hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. többek között Frydlender

v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR 2000-VII).

28. A Bíróság úgy véli, hogy az ügy nem volt különösebben bonyolult

sem a tények, sem pedig az alkalmazandó jog tekintetében.

A felek magatartását illetően a Bíróság észrevételezi, hogy az 1997.

október 14-i tárgyaláson való megjelenés elmulasztása legfeljebb három

hónapos késedelmet okozott. Továbbá, nincs jele annak, hogy a kérelmezők

bármilyen módon visszaéltek volna eljárásjogi jogaikkal.

A bíróságok magatartását illetően a Bíróság úgy véli, hogy bár a Megyei

Bíróság rendszeres időközönként tárgyalást tartott, a hazai bíróságok nem

használták fel a rendelkezésükre álló időt arra, hogy a perek mielőbbi

lezárása érdekében felgyorsítsák az eljárást.

Továbbá, a Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmezők 1999. június 11-én

előterjesztett fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság csak 2001. november 14-

én bírálta el. Ezt a két év és öt hónapos késedelmet az Állam terhére kell

róni.

29. A fenti megfontolások elegendőek ahhoz, hogy a Bíróság arra a

következtetésre jusson, hogy a kérelmezők ügyét nem tárgyalták ésszerű

időn belül. Ennek megfelelően az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését

megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

30. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:

“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését

állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz

lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Károk

31. Veizer úr 67 118 euró összegű vagyoni és nem vagyoni kártérítést

kért.

Nagy úr 78 740 euró összegű vagyoni és nem vagyoni kártérítést kért.

31. A Kormány túlzottnak találta a kérelmezők követelését.

32. A Bíróság nem talál okozati összefüggést a megállapított jogsértés és

az állított vagyoni kár között; ezért a követelések ezen részét elutasítja. Nem

vagyoni káruk megtérítéseként azonban fejenként 6 500 eurót ítél meg

Veizer úr és Nagy úr számára.

NAGY ÉS TÁRSAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

B. Költségek és kiadások

33. Veizer úr 229 eurót, Nagy úr pedig 269 eurót kért költségei és

kiadásai megtérítéseként.

34. A Kormány nem terjesztett elő észrevételt ezen igényekkel

kapcsolatban.

35. A Bíróság esetjoga szerint a kérelmező csak akkor jogosult költségei

és kiadásai megtéríttetésére, ha bizonyítja, hogy e költségek ténylegesen és

szükségszerűen felmerültek, s összegüket tekintve ésszerűek. A jelen

ügyben a birtokában lévő információkra és a fenti kritériumokra

figyelemmel a Bíróság ilyen címen Veizer úr számára 229 euró, Nagy úr

számára pedig 269 euró megítélését tartja ésszerűnek.

C. Késedelmi kamat

36. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz

további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Veizer úr és Nagy úr tekintetében elfogadhatóvá nyilvánítja az eljárás

hosszával kapcsolatos panaszt;

2. Veizerné tekintetében elfogadhatatlanná nyilvánítja az eljárás hosszával

kapcsolatos panaszt;

3. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését

megsértették;

4. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Kormány attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése

szerint véglegessé válik, köteles Veizer úr számára nem vagyoni kár

tekintetében 6 500 eurót (hatezerötszáz euró), költségei és kiadásai

tekintetében pedig 229 eurót (kettőszázhuszonkilenc euró), és az ezen

összegeket terhelő adók összegét kifizetni az alperes Állam nemzeti

valutájában, a kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;

(b) hogy az alperes Kormány attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése

szerint véglegessé válik, köteles Nagy úr számára nem vagyoni kár

tekintetében 6 500 eurót (hatezerötszáz euró), költségei és kiadásai

tekintetében pedig 269 eurót (kettőszázhuszonkilenc euró) és az ezen

6

NAGY ÉS TÁRSAI KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

összegeket terhelő adók összegét kifizetni az alperes Állam nemzeti

valutájában, a kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;

(c) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank

marginális kamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot

kell fizetni a fenti összeg után;

5. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további követeléseit

elutasítja.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2004. szeptember 14-

én a Bíróság eljárási szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

S. DOLLÉ

hivatalvezető

J.-P. COSTA

elnök