MILITARU kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET
5
magatartására és arra, hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. Frydlender v.
France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR 2000-VII).
41. A Bíróság úgy véli, hogy az eljárás természete és az abban felmerült kérdések
önmagukban nem magyarázzák az ügy jogerős lezárásához szükséges idő hosszát. Eddig
nyolc év telt el, s az eljárás még mindig folyamatban van.
42. A kérelmező magatartását illetően a Bíróság a Kormány előterjesztésével összhangban
észrevételezi, hogy a kérelmező a pert megszüntető végzés ellen benyújtott fellebbezés
elutasítását követően csak mintegy hat hónappal később indította meg újból az eljárást. Ez a
késedelem a kérelmező terhére rovandó.
43. A bíróságok magatartását illetően a Bíróság észrevételezi, hogy 1998. december 22. és
1999. október 6. között a bíróságok nem végeztek eljárási cselekményt. Ugyanakkor meg kell
jegyezni, hogy e tíz hónapos időszakban az alperes gondnokság alá helyezésével kapcsolatos
eljárás zajlott. Az alperes időigényes elfogultsági kifogásokat terjesztett elő, amelyek
jelentősen gátolták a fő eljárás menetét. A Bíróság úgy véli, hogy a gondnokság kérdésének
előzetes elbírálása szükséges volt az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez, ezért ez a
késedelem nem róható az Állam terhére.
44. A Bíróság azonban úgy véli, hogy az ügy elhúzódása – amelynek elsődleges oka az
volt, hogy a nemzeti hatóságok láthatólag képtelenek voltak hatékonyan kezelni az alperes
által előterjesztett nagy számú elfogultsági kifogást – felveti az Állam felelősségét. 1995.
október 13. és 1997. április 2. között az alperes csaknem másfél évre lelassította az eljárást,
mivel a bíróságokat arra kényszerítette, hogy az ügy érdemének vizsgálata helyett az alperes
megalapozatlan kifogásaival foglalkozzanak. A később előterjesztett kifogások – az utolsót
2000. június 29-én utasította el a bíróság – szintén késleltették az eljárást. Tény, hogy 1998.
október 26-án a Legfelsőbb Bíróság figyelmeztette az alperest, hogy amennyiben nem
változtat magatartásán, akkor pénzbírság kiszabására kerülhet sor. E figyelmeztetés ellenére
azonban a bíróság továbbra is elbírálta a kérelmező joggal való visszaélést megvalósító
beadványait, s nem élt a polgári perrendtartásról szóló törvény 19. § (2) bekezdésében
biztosított lehetőséggel, nem sújtotta pénzbírsággal az alperest.
45. Tekintettel a fenti megfontolásokra és arra, hogy mi volt a per tétje a kérelmező
számára – nevezetesen: a gyermekek elhelyezése és jogosultság szerzése arra, hogy az
alperessel közös tulajdonban álló lakásukat elfoglalhassa – a Bíróság arra a következtetésre
jut, hogy a kérelmező ügyének tárgyalása nem zárult le ésszerű időn belül. Ezért az
Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését megsértették.
II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA
46. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:
“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését
állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz
lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”
A. Károk
47. A kérelmező 5.000.000 forint nem vagyoni kár megtérítését követelte.
48. A Kormány előterjesztette, hogy a kérelmező követelései túlzottak.
49. Méltányossági alapon a Bíróság 7.000 eurót ítél meg a kérelmező számára nem
vagyoni kár megtérítése címén.
B. Költségek és kiadások