LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

1

A Lévai és Nagy kontra Magyarország ügyben

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

J.-P. COSTA, Elnök

A.B. BAKA,

L. LOUCAIDES,

C. BÎRSAN,

K. JUNGWIERT,

M. UGREKHELIDZE,

A. MULARONI, bírák

és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője

2002. március 12-én és 2003. március 18-án tartott zárt ülésén

az utóbb említett időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy Magyarország elleni kérelem (43657/98 sz.), amelyet

az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (az

“Egyezmény”) korábbi 25. cikke alapján két magyar állampolgár, Lévai

György és Nagy György (a “kérelmezők”) 1998. május 10-én nyújtottak be

az Emberi Jogok Európai Bizottságához (a “Bizottság”).

2. A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az

Igazságügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.

3. A kérelmezők különösen azt állították, hogy munkaügyi perük az

Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértve ésszerűtlenül hosszú ideig

elhúzódott.

4. A kérelem 1998. november 1-én, az Egyezmény Tizenegyedik kiegészítő

jegyzőkönyvének hatályba lépésével került át a Bírósághoz (Tizenegyedik

kiegészítő jegyzőkönyv 5. cikk, 2. bekezdés).

5. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági

szabályzat, 52. § 1. bek.). A Bírósági szabályzat 26. cikke 1. bekezdésének

megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló Kamara

(Egyezmény 27. cikkének 1. bekezdése).

6. 2001 november 1-én a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak összetételét

(25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második Szekcióra osztották (52.

§ 1. bek.).

7. 2002. március 12-én hozott határozatával a Bíróság részben

elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet.

A TÉNYEK

2

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

8. A kérelmezők 1959-ben, illetve 1952-ben születtek és Szigethalmon,

Magyarországon élnek.

9. 1993. február 8-án a kérelmezőket munkáltatójuk, egy autógyártó cég

elbocsátotta.

10. 1993. március 4-én a kérelmezők pert indítottak a Pest Megyei

Munkaügyi Bíróság előtt törvénytelen elbocsátásuk miatt.

11. 1993. november 24-én a Munkaügyi Bíróság tárgyalást tartott és az

ügyet a Pest Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumához tette át. A

Munkaügyi Bíróság észlelte, hogy a kérelmezők korábbi munkáltatója ellen

felszámolási eljárás volt folyamatban.

12. Fellebbezés nyomán, 1994. február 28-án, a Megyei Bíróság hatályon

kívül helyezte a Munkaügyi Bíróság határozatát és az ügyet visszautalta a

Munkaügyi Bírósághoz.

13. 1994. augusztus 31-én a Munkaügyi Bíróság úgy határozott, hogy a

kérelmezők elbocsátása törvénytelen volt. Vagyoni káruk megtérítésével

kapcsolatos követeléseiket a Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumához

tette át.

14. Fellebbezés nyomán, 1995. február 27-én, a Megyei Bíróság hatályon

kívül helyezte a Munkaügyi Bíróság határozatát és az ügyet másodszor is

visszautalta a Munkaügyi Bírósághoz.

15. 1995. szeptember 28-án a Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a

kérelmezők elbocsátásáról szóló határozatot annak törvénytelensége miatt.

1996. március 25-én a Megyei Bíróság helyben hagyta az ítéletet.

16. Ezt követően a kérelmezők különböző vagyoni követeléseket

terjesztettek a Munkaügyi Bíróság elé kifizetetlen munkabér és

végkielégítés címén. 1996. július 3-án a Munkaügyi Bíróság tárgyalást

tartott, megállapította, hogy az igények elbírálására nincs hatásköre, s az

ügyet a Megyei Bíróság csődeljárással és felszámolási eljárással foglalkozó

részlegéhez tette át, amely az alperes társaság felszámolásáért felelős volt.

17. 1996. október 22-én a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati bíróságként

eljárva hatályon kívül helyezte az 1995. szeptember 28-án és 1996. március

25-én hozott határozatokat. Ezzel párhuzamosan megszüntette a még

elbírálatlan követelésekkel kapcsolatos eljárást, s a kérelmezők ezen

követeléseit a Megyei Bírósághoz tette át. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott

arra, hogy a fizetésképtelenségről szóló törvény 38. § (3) bek. szerint

felszámolás alatt álló gazdasági egységgel szemben követelések csak a

felszámolási eljárás keretében támaszthatók.

18. A felszámolási eljárás keretében a Megyei Bíróság 1996. december 18-

án tárgyalást tartott és elrendelte, hogy az alperes vállalat felszámoló

biztosa egészítse ki az ügyiratot.

19. 1997. január 29-én hozott határozatával a Megyei Bíróság hatályon

kívül helyezte a kérelmezők elbocsátását kimondó határozatot. 1997. április

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

24-én a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az ítéletet és

megerősítette, hogy a kérelmezők elbocsátása törvénytelen volt.

20. A kérelmezők követeléseinek számszerűsítését illetően a Megyei

Bíróság 1997. június 30-án és 1997. július 3-án tárgyalást tartott és

kifizetetlen munkabér valamint végkielégítés címén 1.827.792 forintot ítélt

meg az első kérelmező, 899.264 forintot pedig a második kérelmező

számára. A határozatot a Bíróság azonnal végrehajthatóvá nyilvánította.

21. 1997. szeptember 8-án és november 24-én a Megyei Bíróság további

tárgyalásokat tartott. 1997. november 28-án elmaradt jövedelem címén

további 681.620 forintot ítélt meg az első kérelmező, 305.685 forintot pedig

a második kérelmező számára. A Megyei Bíróság elutasította a kérelmezők

nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kereseti követeléseit.

22. A kérelmezők fellebbezése nyomán 1998. november 26-án a

másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a kérelmezők nem

vagyoni kár megtérítésére irányuló kereseti követelését elutasító

határozatot. Hatályon kívül helyezte azonban az elsőfokú ítélet azon részét,

amelyet a kérelmezők a fellebbezésben vitattak, s a szóban forgó kereseti

követelések tekintetében az ügyet visszautalta az elsőfokú bírósághoz.

23. Az eljárás 1999. március 24-én a Megyei Bíróság előtt folytatódott.

1999. június 30-án újabb tárgyalásra került sor. 1999. július 22-én a Megyei

Bíróság könyvszakértőt rendelt ki.

24. 2000. május 23-án a szakértő a Megyei Bíróság elé terjesztette

szakvéleményét. 2000. augusztus 17-én a kérelmező előterjesztette a

szakvéleménnyel kapcsolatos kifogásait. 2000. augusztus 30-án a Megyei

Bíróság tárgyalást tartott és elrendelte, hogy a szakértő 15 napon belül

egészítse ki szakvéleményét. 2001. január 10-én újabb tárgyalásra került

sor.

25. 2001. március 29-én a Megyei Bíróság különböző címeken 58.200,

69.465 és 549.235 forintot, továbbá ezen összegek kamatait ítélte meg az

első kérelmező, 40.800 forintot és annak kamatait pedig a második

kérelmező számára.

26. 2001. április 18-án a kérelmezők a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbeztek.

27. 2001. november 15-én a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság

elutasította a kérelmezők fellebbezését.

28. 2002. március 4-én a kérelmezők felülvizsgálat iránti kérelmet

terjesztettek a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa elé. A

felülvizsgálati eljárás még folyamatban van.

A JOG

4

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

29. A kérelmezők azt panaszolták, hogy az ügyben lefolytatott eljárás

hossza meghaladta az ésszerű időt az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése

értelmében, amelynek releváns része kimondja:

„Mindenkinek joga van arra, hogy...a ...bíróság...ésszerű időn belül

...hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”

30. A Kormány vitatja ezt a véleményt.

A. A figyelembe veendő időszak

31. A Bíróság először észrevételezi, hogy az eljárás 1993. március 4-én

kezdődött, amikor a kérelmezők kereseti követelésüket a Pest Megyei

Munkaügyi Bíróság elé terjesztették.

32. Az eljárás még folyamatban van. Ennek megfelelően a kérelmezők

perének teljes hossza tíz évet tesz ki. Az eljárás három bírósági szinten

zajlott.

B. Az eljárás hosszának ésszerű volta

33. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az

eset egyedi körülményei fényében, a Bíróság esetjogában kidolgozott

kritériumok figyelembe vételével kell megítélni, különös tekintettel az eset

bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra,

hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára (ld. pl. a fent idézett Humen v.

Poland § 60; és Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR

2000-VII).

1. Az ügy bonyolultsága

34. A Kormány azt állította, hogy az ügy bonyolult volt, mert összetett

követeléseket kellett elbírálni és szakértő kirendelése vált szükségessé.

35. A kérelmező nem értett egyet a Kormánnyal és azt állította, hogy az ügy

nem volt bonyolult.

36. A Bíróság megjegyzi, hogy az ügy a kérelmezők állítólagos

törvénytelen elbocsátásával és emiatt támasztott vagyoni követeléseikkel

volt kapcsolatos. Igaz, hogy könyvszakértő segítette a bíróságot a

kérelmezők követeléseinek számszerűsítésében, részvétele azonban

lényegében az 1999. július 22. és 2000. augusztus 30. közötti időszakra

esik. Ilyen körülmények között az ügyet ésszerűen nem lehet bonyolultnak

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

tekinteni pusztán a szakértő részvétele miatt. Továbbá, a Bíróságnak az a

véleménye, hogy a Kormány által hivatkozott többi indok sem ad kielégítő

magyarázatot az eljárás hosszára (ld. mutatis mutandis, Malinowska v.

Poland, no. 35843/97, § 88, 14 December 2000, nem publikált).

2. A kérelmezők magatartása

37. A Kormány azzal érvelt, hogy a kérelmezők magatartása is hozzájárult

az eljárás elhúzódásához, mivel beadványaik nem megfelelőek vagy nem

pontosak voltak. A kérelmezők vitatják ezt az állítást.

38. Nincs nyoma annak, hogy a kérelmezőknek olyan lényeges módon meg

kellett volna változatniuk kereseti kérelmüket, amely késedelmet

eredményezett volna az eljárás menetében; arra sem utal semmi, hogy a

kérelmezők visszaéltek volna eljárásjogi jogaikkal. A Bíróság ezért úgy

találja, hogy az eljárás során keletkezett késedelmek nem róhatók a

kérelmezők terhére.

3. A bíróságok magatartása és a per tétje a kérelmezők számára

39. A Kormány úgy vélte, hogy a bíróságok az általános elvárhatóság

magatartási zsinórmértékének megfelelően jártak el a kérelmező ügyében,

és hogy a hatóságok oldalán nem merült fel inaktív időszak. A kérelmezők

ezt vitatták.

40. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmezők eredeti, 1993. március 4-én

előterjesztett keresete csak az 1996. július 3-i és október 22-i határozatok

eredményeként jutott el a Megyei Bíróság csődeljárással és felszámolási

eljárással foglalkozó szekciójához, amely az ügyben hatáskörrel

rendelkezett. Amint arra a Legfelsőbb Bíróság 1996. október 22-én hozott

határozata rámutatott, az ügyet kezdettől fogva a felszámolási eljárás

keretében kellett volna vizsgálni. Ilyen módon az a három éves időszak,

amely az ügynek a megfelelő fórum elő kerüléséig eltelt, gyakorlatilag

irreleváns volt és jelentősen késleltette a kérelmezők keresetének a

kivizsgálását.

Az eljárás további késedelmet szenvedett amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság

hatályon kívül helyezte a Megyei Bíróság 1997. november 28-án hozott

határozatának egy részét, és bizonyos követelések tekintetében 1998.

november 26-án visszautalta az ügyet az elsőfokú bírósághoz. Ebből egy

éves megmagyarázatlan késedelem származott. A könyvszakértő bevonása

újabb késedelmet okozott, mivel a szakértő a bíróság 1999. július 22-én

kibocsátott, a szakvélemény kiegészítését célzó felhívásának csak 2000.

szeptember közepén tett eleget.

41. A Bíróság számára e három jelentős késedelmes időszak csak a hazai

eljárás nem hatékony voltával és – beleértve a szakértői vélemény

6

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

megkésett előterjesztését is – az üggyel foglalkozó nemzeti bíróságok

inaktivitásával magyarázható. Az eljárás kezdeti, nyilvánvaló

szervezetlenségét illetően a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 6. cikk 1.

bekezdése kötelességként rója a Szerződő Államokra igazságszolgáltatásuk

olyan módon történő megszervezését, amely lehetővé teszi, hogy bíróságaik

eleget tegyenek az ügyek ésszerű időn belül történő eldöntésével

kapcsolatos kötelezettségüknek (ld. többek között Duclos v. France

judgment of 17 December 1996, Reports of judgments and decisions 1996-

VI, pp. 2180–81, § 55 in fine). A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy

az eljárás elhúzódása főként a nemzeti hatóságok terhére róható.

42. Tekintettel arra, hogy mi volt a per tétje a kérelmezők számára (vö.

pl. Vallée v. France judgment of 26 April 1994, Series A no. 289-A, p. 17, §

34) – a szóban forgó munkaügyi vita számára soronkívüliséget kellett volna

biztosítani (vö. Obermeier v. Austria judgment of 28 June 1990, Series A

no. 179, p. 23, § 72) – és figyelembe véve a hatóságok terhére róható

inaktív periódusokat a Bíróság úgy találja, hogy az Egyezmény 6. cikkének

1. bekezdésében említett „ésszerű idő” követelményét a jelen ügyben nem

tartották meg. Ezért a rendelkezést megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

43. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:

„Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek

megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga

csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén –

igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Károk

44. Lévai György 553.384.59 amerikai dollár (“USD”) vagyoni

és 2.000.000 amerikai dollár (“USD”) nem vagyoni kártérítést követelt az

eljárás elhúzódása miatt keletkezett károk megtérítésére.

1. Nagy György 304.942.81 amerikai dollár (“USD”) vagyoni

és 2.000.000 amerikai dollár (“USD”) nem vagyoni kártérítést követelt

ugyanazon az alapon.

46. A Kormány előterjesztette, hogy a kérelmezők követelései túlzottak,

s úgy érvelt, hogy a felmerült kárt a Bíróság Magyarország ellen hozott

releváns döntéseinek a fényében kell megállapítani.

47. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy okozati kapcsolat állna

fenn az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének megsértése és a kérelmezők

vagyoni kár megtérítésére irányuló követelése között. A Bíróság azonban

azt elismeri, hogy az eljárás – amelynek kimenetele fontos volt a

kérelmezők megélhetése szempontjából – elhúzódása által okozott

frusztráció miatt a kérelmezők erkölcsi kárt szenvedtek. Méltányossági

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

7

alapon ítélve és tekintettel az ügy körülményeire a Bíróság 8.000 eurót ítél

meg mindkét kérelmező számára nem vagyoni káruk megtérítésére.

B. Költségek és kiadások

48. A kérelmezők ilyen címen nem támasztottak követelést.

C. Késedelmi kamat

49. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz

további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1.

bekezdését;

2. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése

szerint véglegessé válik, mindegyik kérelmező nem vagyoni kárának

megtérítéseként 8.000 eurót (nyolcezer euró) és az ezen összeget terhelő

adók összegét kell kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a

kifizetéskori átváltási árfolyam alkalmazásával.

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális

hitelkamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni

a fenti összeg után;

3. A kérelmezők igazságos elégtétellel kapcsolatos további követeléseit

egyhangúlag elutasítja.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2003. április 8-án a

Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

8

LÉVAI ÉS NAGY KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

S. DOLLÉ

hivatalvezető

J.-P. COSTA

elnök