IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

1

Az Imre kontra Magyarország ügyben

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

J.-P. COSTA, elnök

A.B. BAKA,

GAUKUR JÖRUNDSSON

L. LOUCAIDES,

K. JUNGWIERT,

V. BUTKEVYCH,

M. UGREKHELIDZE bírák

és S. DOLLÉ, a Szekció hivatalvezetője,

2003. március 4-én és november 13-án tartott zárt ülésén

az utóbb említett időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (53129/99

sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló

egyezmény (az “Egyezmény”) 34. cikke alapján egy magyar állampolgár,

Imre Zsolt (a “kérelmező”) 1999. augusztus 10-én terjesztett a Bíróság elé.

2. A Magyar Kormányt (a „Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az

Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára képviselte.

3. A kérelmező különösen azt állította, hogy előzetes letartóztatása

ésszerűtlenül hosszú ideig tartott.

4. A kérelmet a Bíróság Második Szekciójára osztották (Bírósági

szabályzat, 52. § 1. bek.). A Bírósági szabályzat 26. § 1. bekezdésének

megfelelően e Szekción belül megalakult az ügyet elbíráló Kamara

(Egyezmény 27. cikkének 1. bekezdése).

5. 2001. november 1-én a Bíróság megváltoztatta Szekcióinak

összetételét (25. § 1. bek.). Az ügyet az új összetételű Második Szekcióra

osztották (52. § 1. bek.).

6. 2003. március 4-én hozott határozatával a Bíróság részben

elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet.

7. A kérelmező és a Kormány észrevételeket terjesztett elő az ügy

érdemével kapcsolatban (59. § 1. bekezdés). Mivel a felekkel folytatott

konzultációt követően a Kamara úgy határozott, hogy nem szükséges

tárgyalást tartani az ügy érdeméről (59. § 3. bek. in fine), a felek írásban

válaszoltak egymás észrevételeire.

2

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

A TÉNYEK

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

8. A kérelmező 1968-ban született és Budapesten él.

A. A nyomozás

9. 1997. június 12-én a kérelmezőt – aki visszaeső bűnelkövető – tetten

érték, amikor amphetamint árult egy bárban. Ugyanezen a napon

foganatosított kihallgatása során megtagadta

a

vallomástételt és

bizonyítékot semmisített meg azzal, hogy lenyelt egy papírdarabot, amely

letartóztatásakor a birtokában volt.

Az ezt követő eljárásban a kérelmezőt meghatalmazott védő képviselte.

10. 1997. június 14-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság kábítószer

kereskedelem vádjával elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatásba

helyezését. A kérelmező fellebbezése nyomán a Fővárosi Bíróság 1997.

június 20-án fenntartotta az előzetes letartóztatást, mert úgy találta, hogy

fennáll az összejátszás veszélye. 1997. június 30-án, a második

kihallgatáson, a kérelmező ismételten megtagadta a vallomástételt.

11. 1997. július 8-án a Budai Központi Kerületi Bíróság összejátszás

veszélyére hivatkozva meghosszabbította

a

kérelmező előzetes

letartóztatását. A határozatot a Fővárosi Bíróság 1997. augusztus 14-én

helybenhagyta.

12. A kérelmező 1997. augusztus 29-én tett először tanúvallomást.

Ezután a rendőrség kiterjesztette a nyomozást annak érdekében, hogy

felgöngyölítse a kérelmezőt kábítószerrel ellátó kört.

13. 1997. szeptember 3-án

a

Fővárosi Bíróság ismételten

meghosszabbította a kérelmező előzetes letartóztatását, mivel úgy találta,

hogy fennáll az összejátszás veszélye és a szökés kockázata. A határozatot a

Fővárosi Bíróság fellebbviteli tanácsa 1997. szeptember 26-án

helybenhagyta.

14. 1997. szeptember 26-án és október 13-án a hatóságok további két

személyt őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásba helyeztek, akiket azzal

gyanúsítottak, hogy részt vettek a bűncselekmény elkövetésében. 1997.

október 13-án és november 11-én a kérelmezőt ismét kihallgatták.

15. 1998. január 8-án a Fővárosi Bíróság ismételten meghosszabbította a

kérelmező előzetes letartóztatását, mivel úgy találta, hogy fennáll az

összejátszás és a szökés veszélye. A határozatot 1998. február 3-án a

fellebbviteli tanács helybenhagyta.

16. 1998. február 9-én a Legfőbb Ügyész Hivatala jogsegély iránti

megkeresést terjesztett elő Németország Szövetségi Igazságügyi

Minisztériumához, tanúvallomás beszerzését kérve egy olyan tanútól, akit

kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt Németországban elítéltek, és

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

aki Bayreuthban töltötte szabadságvesztéses büntetését. A kért információt

1998 júliusában küldték meg a német hatóságok.

17. 1998. március 23-án a kérelmezőt ismételten kihallgatták.

18. 1998. június 9-én és október 12-én a Legfelsőbb Bíróság

meghosszabbította a kérelmező előzetes letartóztatását, mivel úgy találta,

hogy fennáll az összejátszás veszélye és a szökés kockázata.

19. 1998. október 20-án a nyomozóhatóságok az egyik gyanúsított

vonatkozásában elkülönítették a nyomozást, mivel kiderült, hogy ügyében

további bizonyítékok külföldről történő beszerzése vált szükségessé.

20. 1998. október 27-én a kérelmező ügyében lezárták a nyomozást. Az

ügyirat mintegy 3.000 oldalnyi dokumentumot tartalmazott.

21. 1998. december 23-án az ügyész meghallgatta a kérelmezőt és

elrendelte a nyomozás folytatását a kérelmező által felvetett kérdések

tisztázása érdekében.

22. 1999. január 6-án a kérelmezőt ismét kihallgatta a rendőrség.

23. 1999. január 12-én a Budapest VI/VII. Kerületi Ügyészség vádat

emelt a kérelmező és két további gyanúsított ellen. A kérelmezőt

kábítószerrel való visszaélés bűncselekményének az elkövetésével vádolták.

B. Az elsőfokú bírósági eljárás

24. 1999. január 18-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a

kérelmező előzetes letartóztatásának fenntartását.

25. A PKKB 1999. április 7-én és május 13-án tárgyalást tartott. A május

13-i tárgyaláson a Bíróság fenntartotta a kérelmező előzetes letartóztatását.

26. A következő tárgyalásra 1999. június 23-án került sor, amelyen a

PKKB ismét meghosszabbította a kérelmező előzetes letartóztatását.

27. 1999. július 19-én az előzetes letartóztatás rendszeres felülvizsgálata

keretében a PKKB fenntartotta a kérelmező előzetes letartóztatását azon az

alapon, hogy fennáll a szökés és bűnismétlés veszélye. A kérelmező

fellebbezése nyomán a határozatot 1999. augusztus 25-én helybenhagyta a

Fővárosi Bíróság.

28. A következő tárgyalásra 1999. szeptember 16-án került sor, amikor a

PKKB ismételten fenntartotta a kérelmező előzetes letartóztatását.

Határozatának indoklásában a bíróság ugyanazokra az okokra hivatkozott,

mint 1999. július 19-i határozatában.

29. Az 1999. december 2-i tárgyalást az egyik ülnök betegsége miatt el

kellett halasztani.

2000. január 13-án

a

kérelmező visszavonta védőügyvédje

meghatalmazását, ezért a tárgyalást el kellett napolni.

30. 2000. január 25-én az előzetes letartóztatás rendszeres felülvizsgálata

keretében a Legfelsőbb Bíróság fenntartotta a kérelmező előzetes

letartóztatását azon az alapon, hogy fennáll a szökés és bűnismétlés

veszélye.

4

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

2000. február 3-án a kérelmező új védőügyvédje benyújtotta

meghatalmazását a PKKB-hoz.

31. A következő tárgyalásra 2000. március 2-án került sor, amelyen a

PKKB fenntartotta a kérelmező előzetes letartóztatását, a Fővárosi Bíróság

pedig 2000. március 17-én helybenhagyta a határozatot.

32. 2000. március 30-án és április 10-én további tárgyalásokra került sor.

Az április 10-i tárgyaláson a bíróság kábítószerrel való visszaélés bűntette

miatt kilenc évi szabadságvesztésre ítélte a kérelmezőt. A Bíróság okirati

bizonyítékokra, tanúvallomásokra, orvos- és vegyészszakértők véleményére,

továbbá a rendőrség kábítószerellenes akciócsoportjában részt vevő fedett

nyomozók jelentéseire és vallomásaira alapozta az ítéletet. A PKKB

súlyosbító körülményként értékelte az elkövetett cselekmény halmazati

jellegét. Az előzetes letartóztatásban töltött idő tartamát a bíróság

beszámította a büntetésbe.

C. A Fővárosi Bíróság előtt lefolytatott másodfokú eljárás

33. Fellebbezések nyomán a Fővárosi Bíróság 2000. december 6-án

tárgyalást tartott és ítéletet hirdetett, amelyben a kérelmező büntetésének

időtartamát hét évre csökkentette. A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy

a kérelmező által elkövetett cselekmény nem valósított meg bűnhalmazatot.

Enyhítő körülményként értékelte a kérelmező családi állapotát és azt, hogy

a bűncselekmény elkövetésekor kedvezőbb volt a bírósági gyakorlat. A

terhelt ítéletének kiszabásakor figyelembe vett körülményekkel

kapcsolatban a Fővárosi Bíróság az alábbi megállapítást tette:

„Az ítélet kiszabásakor a bíróság figyelembe vette a bűncselekmény elkövetésekor

tanúsított magatartást, a bűncselekményben felmerült kábítószer típusát és mennyiségét,

a terheltek büntetett előéletét és azt, hogy a bűncselekmény elkövetése óta hosszú idő

telt el.”

34. A kérelmező a Váci Börtönben töltötte büntetését. 2003. január 18-án

feltételesen szabadlábra helyezték.

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 5. CIKKE 3. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

35. A kérelmező sérelmezi, hogy előzetes letartóztatása túlságosan

hosszú ideig tartott. Állítása szerint megsértették az Egyezmény 5. cikkének

3. bekezdését, amelynek releváns része kimondja:

„E Cikk 1.c.) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy

őrizetbe vett... minden személynek joga van arra, hogy ésszerű időhatáron belül

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra

helyezés olyan feltételekhez köthető, melyek biztosítják

a tárgyaláson való

megjelenést.”

A. A figyelembe veendő időszak

36. A kérelmezőt 1997. június 12-én vették őrizetbe, s 1997. június 14-

től 2000. december 6-ig, börtönbüntetése letöltésének megkezdéséig,

előzetes letartóztatásban tartották.

37. Azonban a Bíróság megismétli, hogy az Egyezmény 5. cikkének 3.

bekezdése és az 1. bekezdés (c) pontja között fennálló lényegi kapcsolatra

figyelemmel az elsőfokon elítélt személy nem tekinthető az 5. cikk 1.

bekezdésének.(c) pontjában meghatározott olyan személynek, akit abból a

célból tartanak fogva, hogy „bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja

miatt az illetékes hatóság elé állítsák”, hanem olyan személynek tekintendő,

aki az „illetékes bíróság által történt elítélést követő” őrizetben tartást

megengedő 5. cikk 1. bekezdése (a) pontjának hatálya alá esik (ld. pl. B. v.

Austria, judgment of 28 March 1990, Series A no. 175, pp. 14-16, §§ 36-

39). Ezért a kérelmező előzetes letartóztatásának 2000. április 10-től – az

elsőfokú ítélet meghozatalától – 2000. december 6-ig – a jogerős ítélet

meghozatalának napjáig – terjedő időszaka az 5. cikk 3. bekezdésének

alkalmazása szempontjából nem vehető figyelembe.

38. Következésképpen a Bíróság úgy találja, hogy a figyelembe veendő

időszak 1997. június 14-től, a kérelmező előzetes letartóztatásba

helyezésének napjától 2000. április 10-ig, azaz két év, kilenc hónap és 26

napig tartott.

B. Az előzetes letartóztatás időtartamának ésszerű volta

39. A kérelmező szerint maga az a tény, hogy ügyét az eljárás egy

részében az ügyben szereplő többi terhelt ügyével egyesítették, indokolatlan

késedelmet okozott. A Kormány azon érveire válaszolva, miszerint az

eljárás elhúzódása miatt a kérelmezőt is felelősség terheli, a kérelmező

hangsúlyozta, hogy nem volt köteles együttműködni a rendőrséggel a

nyomozás során, s hogy joga volt arra, hogy tetszése szerinti, vagy új

védőügyvédet bízzon meg. Megismételte, hogy előzetes letartóztatása

csaknem két évig és tíz hónapig tartott, amely időtartam

összeegyeztethetetlen az Egyezmény 5. cikke 3. bekezdésében lefektetett

követelményekkel.

40. A Kormány fenntartotta, hogy a kérelmező előzetes letartóztatásának

szükségességét a bíróságok rendszeresen vizsgálták és minden esetben

indokoltnak találták azon az alapon, hogy a nyomozás során fennállt az

összejátszás veszélye, továbbá a szökés és bűnismétlés kockázata. A

kérelmező letartóztatásához vezető bűncselekmény természete miatt

bonyolult nyomozást kellett lefolytatni annak érdekében, hogy felfedjék a

6

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

kábítószerhálózatot, amelynek a kérelmező is része volt. Továbbá, az

ügyben egyéb terheltek is szerepeltek, s az egyik terhelttel kapcsolatban

külföldi joghatóságtól kellett bizonyítékot beszerezni. A Kormány

hangsúlyozta, hogy a hatóságok eljárása nem okozott lényeges késedelmet.

Az ügyben szereplő egyik terhelttel kapcsolatos eljárást éppen azért

választották szét a kérelmezővel kapcsolatos eljárástól, hogy elkerüljék a

késedelmet. A kérelmező maga is hozzájárult a nyomozás és a bírósági

szakasz elhúzódásához azzal, hogy többször megtagadta a vallomástételt,

ellentmondásos nyilatkozatokat tett és visszavonta védőügyvédje

meghatalmazását. Összegezve, a Kormány előterjesztette, hogy az ügy

egyedi körülményeire tekintettel a kérelmező előzetes letartóztatásának

időtartama nem haladta meg az ésszerű időt.

41. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az előzetes letartóztatás ésszerű

tartama nem ítélhető meg elvontan. Azt, hogy a vádlott előzetes

letartóztatásának fenntartása ésszerű-e, minden esetben az ügy speciális

vonásainak a fényében kell megítélni. Az elhúzódó fogvatartás egy adott

ügyben csak akkor lehet indokolt, hogyha a közérdek valódi

követelményének olyan specifikus jelei állnak fenn, amelyek – az

ártatlanság vélelme ellenére – nagyobb súllyal esnek latba, mint az

Egyezmény 5. cikkében lefektetett, az egyéni szabadság tiszteletben tartását

előíró szabály (ld. többek között Labita v. Italy [GC], no. 26772/95, §§ 152

et seq., ECHR 2000-IV).

42. Elsősorban a nemzeti hatóságok feladata annak biztosítása egy adott

ügyben, hogy a vádlott előzetes letartóztatása ne haladja meg az ésszerű

időtartamot. Ennek érdekében – kellő figyelemmel az ártatlanság

vélelmének elvére – a hatóságoknak minden olyan tényt meg kell

vizsgálniuk, amelyek az 5. cikktől való eltérést igazoló, fent említett

„közérdek” fennállta mellett vagy ellen szólnak, s a szabadlábra helyezés

iránti kérelemről hozott határozatban e tényeket ismertetni kell. A

Bíróságnak alapvetően a határozatokban nyújtott indoklás, továbbá a

kérelmező fellebbezéseiben előterjesztett, jól dokumentált tények alapján

kell döntenie arról, hogy az 5. cikk 3. bekezdését megsértették-e (ld. Muller

v. France, judgment of 17 March 1997, Reports of Judgments and

Decisions 1997-II, p. 388, § 35).

43. Az arra vonatkozó gyanú tartós fennállta, hogy a letartóztatott

személy bűncselekményt követett el, elengedhetetlen, de bizonyos idő

eltelte után nem elégséges feltétel ahhoz, hogy az elhúzódó fogvatartás

törvényesnek legyen tekinthető. A Bíróságnak ezért azt kell megállapítania,

hogy a bíróságok által hivatkozott további okok továbbra is igazolták-e a

szabadságtól történő megfosztást. Hogyha ezek az okok „relevánsak” és

elégségesek”, akkor a Bíróságnak arra a következtetésre kell jutnia, hogy a

nemzeti hatóságok „különös gondossággal” jártak el az eljárás

lefolytatásakor (uo.).

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

7

44. A Bíróság észrevételezi, hogy az 1997. június 14. és szeptember 3.

közötti időszakban a kérelmező előzetes letartóztatásának fő indoka az

összejátszás veszélye volt. Mivel a kérelmezőt kábítószer-kereskedelemmel

vádolták – amellyel összefüggésben a kérelmezőt kábítószerrel ellátó

hálózatot fel kellett tárni – a Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a

nyomozás kezdeti szakaszában az összejátszás olyan ténylegesen fennálló

veszély volt, amely a bűncselekmény kérelmező általi elkövetésére irányuló

gyanú fennállta mellett indokolttá tette a kérelmező előzetes letartóztatásba

helyezését az eljárás megfelelő lefolytatásának biztosítása érdekében.

45. A Bíróság azonban úgy véli, hogy az idő múlásával ez a fogvatartási

alap elkerülhetetlenül veszített relevanciájából, különösen arra a tényre

figyelemmel, hogy a kérelmező két tettestársát 1997. szeptember 26-án,

illetve október 13-án letartóztatták. Igaz, az 1997. szeptember 3. és 1999.

július 19. közötti időszakban a bíróságok az összejátszás veszélye mellett a

szökés veszélyére is hivatkoztak. A Kormány azonban – bár néhány érvet

felsorakoztatott a szóban forgó büntetőeljárás hosszának igazolására –

egyetlen olyan érvet sem említett, amely alapján a hatóságok ésszerű módon

a kérelmező szökésére következtethettek volna, s ilyen módon

megmagyarázhatták volna az elhúzódó fogvatartás szükségességét.

46. A kérelmező előzetes letartóztatásának utolsó szakaszában – 1999.

július 19. és 2000. április 10. között – a hatóságok a bűnismétlés és szökés

kockázatára hivatkoztak. Ez a megfontolás elégségesnek tekinthető,

figyelemmel arra a tényre, hogy a kérelmező visszaeső elkövető volt.

47. Összegezve, a Bíróság észrevételezi, hogy 1997. szeptember 3-a és

1999. július 19-e között a bíróságok az előzetes letartóztatás

meghosszabbításáról szóló határozataikat elsődlegesen a kérelmező

szökésének veszélyére alapozták, miközben az összejátszás veszélye

fokozatosan csökkent. Ezen kockázat tartós fennálltát azonban semmiféle

specifikus bizonyítékkal nem támasztották alá. Csak nagyon kényszerítő

indokok győznék meg a Bíróságot arról, hogy a kérelmező előzetes

letartóztatásba helyezésének – amely a szóban forgó időszak végére már

meghaladta a két évet – meghosszabbítása szükséges volt. Ilyen okok vagy

körülmények hiányában a Bíróság arra a következtetésre kénytelen jutni,

hogy abíróságok által határozataikban hivatkozott indokok nem elégségesek

ahhoz, hogy a kérelmező előzetes letartóztatásban tartását a szóban forgó

időszakban igazolják.

48. Ezért az Egyezmény 5. cikkének 3. bekezdését megsértették.

8

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

49. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:

„Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését

állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz

lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Károk

50. Vagyoni kárként a kérelmező 4.483.000 forintot követelt kiesett

munkabére, a rokonok által küldött elveszett csomagok értéke, és az

előzetes letartóztatás alatt felmerült személyes kiadásai megtérítéseként. A

kérelmező továbbá 12 millió forint megítélését kérte a Bíróságtól az

Egyezményben biztosított jogai megsértéséből fakadó lelki szenvedés és

gyötrelem miatt.

51. A Kormány a szóban forgó összeget túlzottnak találta.

52. A Bíróság az eléje tárt bizonyítékok alapján megállapítja, a

kérelmező nem bizonyította, hogy a követelt vagyoni kárt ténylegesen a

releváns időszakban történt fogvatartása okozta. Ezért ilyen címen nem

indokolt kártérítést megítélni számára.

53. A Bíróság azonban azt elismeri, hogy az eljárás elhúzódása által

okozott gyötrelem és frusztráció miatt a kérelmező nem-vagyoni kárt

szenvedett. Méltányossági alapon ítélve a Bíróság ilyen címen 3.000 eurót

ítél meg a kérelmező számára.

B. Költségek és kiadások

54. A kérelmező 1 millió forintot követelt a hazai eljárásbeli jogi

képviselet költségeinek megtérítéseként.

55. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmező semmiféle bizonyítékot

nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a követelt költségek ténylegesen

felmerültek.

Ebből következően ilyen címen semmilyen összeg nem ítélhető meg

számára.

C. Késedelmi kamat

56. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális hitelkamatán kell alapulnia, s ahhoz

további három százalékpontot kell hozzáadni.

IMRE KONTRA MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

9

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Megállapítja, hogy az Egyezmény 5. cikkének 3. bekezdését

megsértették;

2. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése

szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni kárának

megtérítéseként 3.000 eurót (háromezer euró) kell kifizetnie az alperes

Állam nemzeti valutájában, az teljesítéskori átváltási árfolyam

alkalmazásáva;

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank

marginális hitelkamatát három százalékponttal meghaladó mértékű

kamatot kell fizetni a fenti összeg után;

3. Elutasítja a kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további

követeléseit.

Készült angol nyelven, az írásbeli kihirdetésre került 2003. december 2-

án a Bírósági Szabályzat 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

S. DOLLÉ

hivatalvezető

J.-P. COSTA

elnök