lenül hosszúnak tűnhet, a felek magatartása miatt a Bíróság Ciricosta és Viola úr panaszát
megalapozatlannak találja” (p. 11, § 32).
Ugyanebben az ügyben a Bíróság az alábbi megállapítást tette:
„A Bíróság először is megismétli, hogy csak az Államnak felróható késedelmek alapozzák
meg az „ésszerű idő” követelmény megsértésének megállapítását (p. 10, § 28).
MULARONI BÍRÓ ELTÉRŐ KÜLÖNVÉLEMÉNYE
Nem értek egyet a többséggel abban, hogy az eljárás ésszerűtlenül hosszú volt. Igaz, hogy az
eljárás 15 évig és négy hónapig tartott, de eltekintve attól a ténytől, hogy az Egyezmény csak
7 év és 3 hónap tekintetében alkalmazható (mivel Magyarország az Egyezményt 1992. no-
vember 5-én ratifikálta) hangsúlyozni kívánom, hogy „csak az Államnak felróható késedel-
mek alapozzák meg az „ésszerű idő” követelmény megsértésének a megállapítását” (ld. töb-
bek között H. v. France judgment of 24 October 1989, Series A no. 162, pp. 21-22, § 55).
Még akkor is, hogyha a Bíróság esetjoga szerint „az ezen időpontot követően eltelt idő meg-
ítélésekor tekintettel kell lenni az eljárás akkori állapotára (ld. többek között Foti and others
v. Italy judgment of 10 December 1982, Series A no. 56, p. 18, § 53) én úgy látom, hogy a
késedelmek legnagyobbrészt a felperes magatartása miatt következtek be. A tényállás alapján
tudjuk, hogy:
1) 1984 októberében a kérelmező édesapja („a felperes”) pert indított egy kárpitos kisszövet-
kezet ellen. 1986 szeptemberében a Budai Központi Kerületi Bíróság tájékoztatta a felperest,
hogy a kárpitos kisszövetkezet nem rendelkezett perbeli képességgel, ezért tagjait személye-
sen kellett alperesként perbe vonni (ennélfogva, értelmezésem szerint, két év elveszett a fel-
peres tévedése miatt);
2) 1989. február 13-án és 1990. június 15-én a felperes kiterjesztette keresetét. 1991. május
22-én a Fővárosi Bíróság, megsemmisítve az elsőfokú ítéletet, rámutatott arra, hogy „a felpe-
res ismételt keresetkiterjesztései miatt az ügy már nem esett a Kerületi Bíróság hatáskörébe”
(ennélfogva, értelmezésem szerint, több mint két év ismét elveszett a felperes hibája miatt);
3) 1992. december 7-én a felperes ismételten kiterjesztette keresetét, s 1993. január 27-én
terjesztette a Fővárosi Bíróság elé pontosan számszerűsített követelését;
4) 1995. március 1-én a felperes ismételten módosította keresetét;
5) 1995. június 16-án a felperes ismételten kiterjesztette keresetét; a Kormány észrevételeiből
tudjuk, hogy 1996. július 3-án a felperes ismételten kiterjesztette keresetét; emiatt újabb ha-
táridőt kapott keresetének számszerűsítésére; beadványát 1996. augusztus 1-én hiánypótlás
végett a bíróság visszaadta, s a kiegészített beadvány 1996. szeptember 9-én érkezett meg a
Fővárosi Bírósághoz;
6) 1997. június 6-án a Fővárosi Bíróság bejelentette, hogy az egyik alperes halála miatt félbe-
szakad az eljárás. Az eljárás 1997. december 12-én folytatódott (eszerint a felperes hat hóna-
pig várt az eljárás folytatásával, amely késedelem a hatóságoknak nem róható fel);
7) a felperes részleges joglemondása miatt 1998. február 13-án a Fővárosi Bíróság néhány
alperes vonatkozásában megszüntette a pert;
8) a felperes halála után (1998. december 27.) a kérelmező és néhai édesapjának özvegye
1999. október 20-án (körülbelül tíz hónap múlva) lépett be a perbe.
A Kormány észrevételeiből azt is tudjuk, hogy:
1) 1993. április 28-án a bíróság június 1-ig haladékot adott a kérelmezőnek arra, hogy be-
nyújtsa az alperes időközben előterjesztett beadványával kapcsolatos jogi álláspontját;
2) 1993. szeptember 1-én halasztást kért a bíróságtól, mivel új védőügyvéd lépett a perbe.
Ezért a bíróság december 10-re halasztotta a tárgyalást és felhívta a kérelmezőt, hogy 45 na-
7