A Dallos kontra Magyarország ügyben,  
az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) az alábbi összetételű Kamarában eljárva:  
G. BONELLO úr, elnök,  
A.B. BAKA  
P. LORENZEN  
M. FISCHBACH urak,  
M. TSATSA-NIKOLOVSKA asszony,  
E. LEVITS  
A. KOVLER urak, bírák,  
valamint E. FRIBERGH úr, szekciójegyző,  
2001. február 8-án tartott zárt ülésen folytatott tanácskozás után  
az akkor elfogadott alábbi ítéletet hozza:  
AZ ELJÁRÁS  
1. Az ügyet Dallos Zoltán magyar állampolgár („a kérelmező”) az emberi jogok és az  
alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) Tizenegyedik kiegészítő  
jegyzőkönyvének hatálybalépését1 megelőzően érvényes szabályoknak megfelelően 1999.  
október 29-én terjesztette a Bíróság elé (Tizenegyedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. és 5. cikke,  
továbbá az Egyezmény korábbi 47. és 48. cikke).  
2. Az ügy alapja egy Magyarország elleni panasz (29082/95 sz.), melyet a kérelmező 1995.  
január 9-én az Egyezmény korábbi 25. cikke alapján terjesztett az Emberi Jogok Európai  
Bizottsága (”a Bizottság”) elé.  
3. A kérelmező azt állította, hogy az ellene lefolytatott büntetőeljárás az Egyezmény 6.  
cikkét megsértve nem felelt meg a tisztességes eljárás követelményeinek, mivel őt sikkasztással  
vádolták és e bűncselekmény elkövetésében találták bűnösnek az elsőfokú ítéletben, a terhére rótt  
cselekményt azonban a fellebbviteli bíróság csalássá minősítette át, s ez meggátolta őt abban,  
hogy megfelelően gyakorolhassa a védekezéshez fűződő jogait.  
4. A Bizottság 1998. szeptember 10-én elfogadhatónak nyilvánította a kérelmet. 1999.  
szeptember 8-i jelentésében (az Egyezmény korábbi 31. cikke – „a Jelentés”) egyhangúlag  
megállapította, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésével együtt vizsgált 6. cikk 3.  
bekezdésének (a) és (b) pontjait megsértették.  
5. A Bíróság előtt a kérelmezőt, aki jogsegélyben részesült, Noll L. úr, Magyarországon,  
Nagykanizsán praktizáló ügyvéd képviselte. A Magyar Kormányt képviselője, Höltzl L. úr, az  
Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára képviselte.  
6. 1999. december 6-án a Nagykamara tanácsa úgy döntött, hogy az ügyet Kamara tárgyalja  
(Bírósági szabályzat 100. szabály, 1. bekezdés). 1999. december 13-án a kérelmet a Bíróság  
Második Szekciójára osztották (Bírósági szabályzat 52. szabály, 1. bekezdés). A 26. szabály 1.  
bekezdésével és a 28. szabály 2. bekezdésével összhangban e Szekción belül megalakításra került  
az ügy kivizsgálására hivatott Kamara (Egyezmény 27. cikk 1. bekezdés).  
7. Mind a kérelmező, mind a Kormány előterjesztette periratát.  
8. A Kormány képviselőjével és a kérelmező ügyvédjével folytatott konzultáció után a  
Bíróság úgy határozott, hogy nincs szükség tárgyalás tartására az ügyben (59. szabály 2.  
bekezdés).  
1 A Tizenegyedik kiegészítő jegyzőkönyv 1998. november 1-én lépett hatályba.  
1
 
A TÉNYEK  
I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI  
9. A kérelmező magyar állampolgár, aki 1949-ben született és Vonyarcvashegyen,  
Magyarországon él.  
10. 1992. november 25-én a Zala Megyei Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett  
sikkasztás vádjával vádat emelt a kérelmező ellen. A Főügyészség előterjesztette, hogy 1990  
júliusa és 1991 májusa között a kérelmező az E. Kft. ügyvezető igazgatójaként külkereskedelmi  
megbízási szerződést kötött egy holland és egy magyar üzletféllel. A Főügyészség szerint a  
kérelmező az E. Kft részéről elmulasztotta átutalni a szerződés alapján a magyar partnernek járó  
összeg bizonyos részét, azt az E. Kft céljaira fordította, így mintegy 1.400.000 Ft kárt okozott.  
11. 1993. június 30-án a Keszthelyi Városi Bíróság jelentős értékre elkövetett sikkasztás  
bűntette miatt elítélte a kérelmezőt, s a Büntető törvénykönyv (Btk.) 317.§ (1) és (5) a) pontjai  
alapján egy év négy hónap börtönbüntetésre, valamint pénzbírságra ítélte.  
A Városi Bíróság úgy találta, hogy egy 1990. július és 1991. május között érvényes  
megbízási szerződés keretében az E. Kft. részéről eljáró kérelmező elmulasztotta átutalni a  
holland partnertől beérkezett összegek egy részét a magyar partnernek, holott ez a szerződés  
alapján kötelessége lett volna. Az összegeket az E. Kft. saját céljaira használta fel.  
A Városi Bíróság utalt a kérelmező védekezésére, miszerint ő egyszerűen elmulasztott kellő  
figyelmet szentelni a szóban forgó összegek átutalásával kapcsolatos szerződéses  
kötelezettségének; hogy 1991 áprilisáig nem is volt tudomása arról, hogy a szóban forgó  
összegek beérkeztek és átutalhatók; hogy az E. Kft. szerződéses kötelezettségének teljesítésével  
kapcsolatos mulasztása egyszerűen annak következménye volt, hogy a Kft. nem tudta behajtani  
kintlévő adósságait; és végül, hogy a kérelmező szóban megállapodott a magyar partnerrel a  
kérdéses összegek egy részének felhasználásáról.  
Azonban S. úr és két további tanú vallomására figyelemmel a Városi Bíróság úgy találta,  
hogy a kérelmező szándékosan mulasztotta el a szóban forgó összegek átutalását abból a célból,  
hogy az E. Kft. tevékenységét finanszírozza.  
12. A kérelmező fellebbezést nyújtott be a Városi Bíróság ítélete ellen, míg az ügyészség  
elfogadta az ítéletet.  
Fellebbezésében a kérelmező felmentését kérte azon az alapon, hogy az ügyében  
megállapított tényállás téves volt.  
13. 1993. november 12-én a Zala Megyei Bíróság helybenhagyta a kérelmező bűnösségét  
megállapító elsőfokú ítéletet és a kiszabott büntetést, de a Btk. 318. § (1) és (5) a) alapján jelentős  
értékre elkövetett csalás bűntettére változtatta a bűncselekmény minősítését.  
A Megyei Bíróság úgy találta, hogy az ügyészség által a vádiratban hivatkozott és a Városi  
Bíróság által megállapított tények nem valósították meg a sikkasztás bűntettét. Ugyanakkor, a  
kérelmező magatartása, nevezetesen az, hogy a szóban forgó tranzakció során több alkalommal  
hamis tájékoztatást nyújtott a magyar üzletfélnek a holland üzletfél által teljesített fizetések  
aktuális állapotáról, megvalósította a jelentős értékre elkövetett csalás bűntettét.  
A tényállás további részletekkel történő kiegészítésekor a Megyei Bíróság alapvetően az  
elsőfokú eljárás során összeállított iratok tartalmára, különösen a kérelmezőnek és S. tanúnak az  
elsőfokú tárgyalásokon tett kijelentéseire, valamint a nyomozati dokumentumokra támaszkodott.  
A Megyei Bíróság határozatát 1993. december 8-án kézbesítették a kérelmezőnek.  
14. A kérelmező és ügyvédje felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz.  
Fenntartotta azon állítását, hogy elítélése téves volt. Előterjesztette továbbá, hogy a terhére rótt  
cselekmény másodfokon történt módosítása ellentétben áll a Büntetőeljárásról szóló törvény (Be.)  
9. § (2) bekezdésével, azaz az eljárási szabályok súlyos megsértését jelenti.  
2
Válaszészrevételében a Legfőbb Ügyészség az alsóbb fokú bíróságok határozatainak  
fenntartását javasolta.  
15. 1994. június 16-án a Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülést tartott az ügyben. A Legfelsőbb  
Bíróság meghallgatta a védőügyvéd felszólalását – aki azzal érvelt, hogy a kérelmező felelőssége  
polgári jogi természetű, és kérte, hogy a Be. 291. §-ának (3) bekezdése alapján a Bíróság  
helyezze hatályon kívül az első- és másodfokú ítéleteket és mentse fel a kérelmezőt –, valamint a  
Legfőbb Ügyészség képviselőjének felszólalását, aki az ítéletek helybenhagyását kérte.  
16. 1994. június 28-án a Legfelsőbb Bíróság megerősítette a kérelmező elítélését jelentős  
értékre elkövetett csalás bűntette miatt. A védőügyvédnek az eljárási szabályok súlyos  
megsértésével kapcsolatos állítását illetően a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy míg a  
bíróságok vádhoz kötöttek, addig a minősítéshez nem fűződik ilyen kötöttség. A Legfelsőbb  
Bíróság szerint azokat a ténybeli elemeket, amelyek − a másodfokú eljárásban − a  
bűncselekmény átminősítését indokolttá tették, lényegében már a vádirat is tartalmazta.  
A védőügyvédnek a kérelmező csalás miatti elítélésével kapcsolatos anyagi jogi jellegű  
kifogásait illetően a Legfelsőbb Bíróság úgy vélte, hogy a kérelmezőnek a szóban forgó  
szerződés alapján kötelessége lett volna haladéktalanul értesíteni a magyar partnert az összegek  
beérkezéséről. A Bíróság arra a következtetésre jutott – többek között –, hogy a kérelmező  
részéről azzal, hogy nem ezt tette, hanem a pénzt az E. Kft saját bankszámlájára utalta,  
„... megvalósult ... a csalás. [...]  
[...] Ezzel az E. Kft-nek jogtalan haszont szerzett és ennek érdekében kezdettől tévedésben tartotta [a  
magyar partnerét], amivel annak 1.440.680 forint kárt okozott. E magatartása pedig a Btk. 318. § (1)  
bekezdésébe ütköző csalás bűntettének megállapítására alkalmas.”  
Ezen az alapon, a Be. 291.§ (7) bekezdésének megfelelően a Legfelsőbb Bíróság  
helybenhagyta a Megyei Bíróság határozatát.  
A Legfelsőbb Bíróság ítéletét 1994. augusztus 18-án kézbesítették a kérelmezőnek.  
II. AZ ÜGYRE VONATKOZÓ HAZAI JOGSZABÁLYOK  
A. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be.) (a releváns időszakban hatályos  
szöveg)  
1. Vegyes szabályok  
17. A 9. § (2) bekezdése szerint bírósági eljárás csak törvényes vád alapján indulhat. A  
bíróság annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak  
olyan cselekmény alapján, melyet a vád tartalmaz.  
18. A 132. § (1) bekezdése értelmében, ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott  
személy alaposan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, a hatóság közli vele ennek  
lényegét, a vonatkozó jogszabályok megjelölésével.  
19. A 146. § (2) bekezdése szerint a vádiratnak tartalmaznia kell azon tények rövid leírását,  
amelyek miatt a vádlott ellen vádat emelnek.  
20. A 203. § (1) bekezdése előírja, hogy a tárgyalásonolvassák fel azt a bizonyítási eszközül  
szolgáló okiratot vagy iratot, melynek tartalmát a bíróság bizonyítékként értékeli.  
21. A 239. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság a határozatát az első fokú bíróság  
által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az első fokú bíróság ítélete megalapozatlan.  
22. A 241. § kimondja, hogy az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét  
megállapítani, illetőleg a vádlott büntetését súlyosbítani csak akkor lehet, ha a terhére  
3
fellebbezést jelentettek be. A vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek azt kell tekinteni, amely  
bűnösségének megállapítására, cselekményének súlyosabb minősítésére vagy büntetésének  
súlyosítására irányul.  
23. A 258. § (1) bekezdés a) pontja szerint a másodfokú bíróság a tényállást kiegészíti,  
illetőleg helyesbíti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok tartalma útján  
megállapítható; az elsőfokú bíróság ítéletét az így megállapított tényállás alapján bírálja el.  
24. A 260. § szerint, amennyiben az elsőfokú bíróság jogszabályt helytelenül alkalmazott és  
ítéletét nem kell hatályon kívül helyezni, a másodfokú bíróság az ítéletet megváltoztatja, és a  
törvénynek megfelelő határozatot hoz.  
2. A Legfelsőbb Bíróság általi felülvizsgálatra vonatkozó szabályok  
25. A 284. § (1) bekezdése kimondja, hogy jogerős ügydöntő határozat ellen  
felülvizsgálatnak van helye, ha  
a)  
a
terhelt felmentésére vagy büntetőjogi felelősségének megállapítására,  
kényszergyógykezelésének elrendelésére vagy az eljárás megszüntetésére a büntető anyagi jog  
szabályainak a megsértése miatt került sor;  
b) a bűncselekmény törvénysértő minősítése, vagy más anyagi jogszabálysértés miatt  
törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.  
A (2) bekezdés szerint az utóbbi esetben nincs helye felülvizsgálatnak, ha a büntetést a  
törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki.  
26. A 284./A § (1) bekezdésének I. pontja szerint felülvizsgálati indítvány benyújtására  
jogosult a terhelt javára, többek között, a terhelt, az ügyész és a védő.  
A (2) bekezdés további felülvizsgálati alapot biztosít, amikor a kérdéses a határozat  
meghozatalát eljárási szabálysértések befolyásolták.  
27. A 288. § (1) bekezdése alapján, ha a felülvizsgálati indítvány elutasításának nincs helye,  
a tanács elnöke az indítványt nyilatkozattétel végett megküldi a Legfőbb Ügyészségnek.  
A 288./A § (1) bekezdése szerint a tanács elnöke megküldi az ügyész nyilatkozatát a  
felülvizsgálati indítvány előterjesztőjének.  
28. A 289./A § (1) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt  
általában ülésen bírálja el. Az ülésen az ügyész és a védő jelenléte kötelező; a terheltet az ülésről  
értesíteni kell, s a fogva levő terheltet elő kell állítani.  
29. A 290. § értelmében az ülés megnyitása után a tanács elnöke által kijelölt bíró ismerteti a  
felülvizsgálati indítványt, a megtámadott határozatot és az iratok tartalmából mindazt, ami a  
felülvizsgálati indítvány elbírálásához szükséges. Az ügy előadása után az ügyész, a védő  
valamint a terhelt felszólalhat.  
30. A felülvizsgálat eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a 291. § (1) bekezdése alapján a  
megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi, és a korábban eljárt bíróságot új eljárásra  
utasítja.  
A 291. § (3) bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróság ügydöntő határozatát a 284. § (1)  
bekezdésében írt anyagi jogi szabálysértéssel hozta, a Legfelsőbb Bíróság maga is hozhat a  
törvénynek megfelelő határozatot, ha a terhelt felmentésének, az eljárás megszüntetésének,  
illetőleg enyhébb büntetés kiszabásának van helye.  
A (7) bekezdés szerint, ha a Legfelsőbb Bíróság az indítványnak nem ad helyt, a  
megtámadott határozatot hatályában fenntartja.  
B. A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.)  
1. Sikkasztás  
4
31. A 317. §. (1) bekezdése szerint, aki a rábízott dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal  
sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. Az (5) bekezdés a) pontja kimondja, hogy a büntetés  
egy évtől öt évig tartó szabadságvesztés, ha a sikkasztást jelentős értékre követik el.  
2. Csalás  
32. A 318. §. (1) bekezdése szerint, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt  
vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. Az (5) bekezdés kimondja, hogy a  
büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a csalás jelentős kárt okoz.  
A JOG  
I. A KORMÁNY ELŐZETES KIFOGÁSA  
33. A Kormány előterjesztette, hogy a Bizottság előtt folyó eljárásban – a kérelem  
elfogadhatóságáról hozott döntést megelőzően – a Kormány abból a feltételezésből indult ki,  
hogy a kérelmező által a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelem hatékony  
jogorvoslat volt az Egyezmény korábbi 26. cikke szempontjából. A kérelem a Legfelsőbb  
Bírósági döntés kézbesítésétől számított hat hónapon belül került előterjesztésre.  
A Kormány számára csak a Bizottság Jelentéséből vált világossá, hogy a felülvizsgálati  
indítvány ebben az ügyben esetleg mégsem számított hatékony jogorvoslatnak, mivel a Bizottság  
kizárólag a Megyei Bíróság határozatát vette figyelembe. Amennyiben ez lett volna a Bizottság  
álláspontja – érvelt a Kormány a Bíróság előtt –, akkor a kérelmező elmulasztotta a Megyei  
Bíróság 1993. november 12-i határozatától számított hat hónapon belül előterjeszteni kérelmét,  
amint azt az Egyezmény korábbi 26. cikke megkívánta:  
„Az ügyet csak akkor lehet a Bizottság elé terjeszteni, ha az összes hazai jogorvoslati lehetőséget  
már kimerítették a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak megfelelően, éspedig attól az időponttól  
számított hat hónapon belül, amikor a hazai jogerős határozatot meghozták.”  
34. A kérelmező előterjesztette, hogy az eljárási hiányosságok miatt megtörténhetett volna,  
hogy a Be. 284./A § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezi a Megyei  
Bíróság határozatát. Ezért a kérelmező csak a Legfelsőbb Bíróság döntésének kézhezvétele után  
került abba a helyzetbe, hogy a hazai eljárást illetően átfogó panaszt terjesszen a Bizottság elé.  
Másrészt, a kérelmező utalt a Be. 284.§-ának (2) bekezdésére (ld. fenti 25. bekezdés), amely  
véleménye szerint gyakorlatilag megfosztotta felülvizsgálati indítványát a siker esélyétől, mivel  
büntetését a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki.  
35. A Bíróság megismétli, hogy előzetes kifogásokat csak abban az esetben áll módjában  
tudomásul venni, hogyha a szóban forgó állam előzőleg már – legalább a lényegüket illetően és  
kellő világossággal – felvetette azokat a Bizottság előtt, elvileg az elfogadhatóság kérdésének  
kezdeti vizsgálatakor (ld. pl. Ergi v. Turkey judgment of 28 July 1998, Reports of Judgments and  
Decisions 1998-IV, p. 1769, § 59).  
36. A Bíróság emlékeztet arra, hogy „hatásköre az alperes Állam (korábbi) 26. cikkre – mint  
az állammal szemben támasztott követelések korlátjára – alapozott beadványainak elbírálására  
egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Bíróság figyelmen kívül hagyná azt a magatartást, amit a  
Kormány ebben a vonatkozásban a Bizottság előtti eljárás során tanúsított.  
Valójában mind a nemzetközi mind pedig a hazai bíróságok esetében szokásos gyakorlat,  
hogy az elfogadhatósággal szembeni kifogásokat főszabályként in limine litis, az eljárás első  
szakaszában kell előterjeszteni. E szabály – ha nem is minden esetben kötelező – legalábbis  
5
követelmény a korrekt igazságszolgáltatás és a jogi stabilitás megvalósulásához ...  
[E]gyértelműen következik az Egyezmény általános ökonómiájából, hogy a hatáskörrel és az  
elfogadhatósággal szembeni kifogásokat elvileg először a Bizottság előtt kell felvetni,  
amennyiben a kifogások jellege és a körülmények megengedik” (De Wilde, Ooms and Versyp v.  
Belgium judgment of 18 June 1971, Series A. no. 12, p. 30, §§ 53-54).  
37. A jelen ügyben nem vitatott, hogy a kérdés, miszerint a kérelmező felülvizsgálati  
indítványa hatékony jogorvoslatnak számít-e, nem merült fel a Bizottság előtt lefolytatott  
eljárásban. A Bíróság ezért meg van győződve arról, hogy a Kormánynak a hat hónapos  
időhatárra hivatkozó kifogása a kérelem elfogadhatóságával szemben – amely időhatár  
tiszteletben tartásának kérdése ebben az esetben valóban szorosan összefügg a felülvizsgálat  
hatékonyságának a kérdésével – olyan jellegű, amely lehetetlenné tette annak korábbi felvetését.  
38. Ezen körülményekre tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Kormány  
nem zárható el annak lehetőségétől, hogy a hat hónapos szabály megsértése miatti kifogását  
előterjessze.  
39. A Bíróságnak ezután azt kell eldöntenie, hogy a felülvizsgálati eljárás elégséges  
jogorvoslatot jelentett-e a kérelmező 6. cikk alapján tett panaszának orvoslására. Ebben a  
vonatkozásban a Bíróság megismétli, hogy a hazai jogorvoslatnak – melynek kimerítése az  
Egyezmény korábbi 26. cikkében foglalt feltételek teljesüléséhez szükséges volt – hatékonynak, a  
releváns időszakban elvileg és gyakorlatilag is elérhetőnek, azaz hozzáférhetőnek, a panasz  
orvoslására alkalmasnak és olyannak kell lennie, amely a siker ésszerű kilátását nyújtja (ld.  
mutatis mutandis az Akdivar and Others v. Turkey judgment of 16 September 1996, Reports,  
1996-IV, p. 1211, § 68).  
40. A jelen ügyben a Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezőnek vitathatatlanul lehetősége  
volt felülvizsgálati indítvány benyújtására (vö. a Be. 284./A § (1) bekezdés I. pontja, ld. fenti 26.  
bekezdés). Az sem vitatott, hogy a felülvizsgálati eljárás alkalmas volt arra, hogy orvosolja a  
kérelmező alsóbb fokú bíróságok eljárásával kapcsolatos panaszait (vö. a Be. 291. § (1) és (3)  
bekezdései, ld, fenti 30. bekezdés).  
A siker kilátásait illetően a Bíróság – utalva a kérelmező e tekintetben kifejezett kétségeire  
(ld. fenti 34. bekezdés in fine) – észrevételezi, hogy a Legfelsőbb Bíróság ténylegesen  
foglalkozott a kérelmező felülvizsgálati indítványával, ülést tartott és ítéletében részletesen kitért  
a védő által felvetett kérdésekre. Ilyen körülmények között nem lehet azt mondani, hogy a  
felülvizsgálat mint olyan nem nyújtotta a kérelmező számára a siker ésszerű kilátását.  
41. Ezen megfontolásokra tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a kérelmező  
felülvizsgálati kérelme a jelen körülmények között hatékony jogorvoslat volt. Kimerítése ezért  
szükséges volt az Egyezmény korábbi 26. cikkében foglalt feltételek teljesüléséhez.  
Következésképpen, nem lehet azt állítani, hogy a kérelmező elmulasztotta betartani a hat hónapos  
időhatárt. A Kormány előzetes kifogását ezért el kell utasítani.  
II. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKÉNEK MEGSÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLLÍTÁS  
42. A kérelmező sérelmezi, hogy mivel őt sikkasztás bűntettével vádolták meg, és e bűntett  
elkövetésében találták bűnösnek első fokon, a terhére rótt cselekmény fellebbviteli bíróság által  
csalássá történt átminősítése meggátolta őt abban, hogy megfelelően gyakorolhassa a  
védekezéshez fűződő jogait, és hogy emiatt az ellene lefolytatott büntetőeljárás nem felelt meg a  
tisztességes eljárás követelményeinek.  
43. Az Egyezmény 6. cikkének releváns része kimondja:  
6
„1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság  
tisztességesen...tárgyalja...  
3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy:  
a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon  
az ellene felhozott vád természetéről és indokairól;  
b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel...”  
A. A felek és a Bizottság érvei  
1. A Kormány  
44. A Kormány fenntartotta, hogy a felülvizsgálati eljárás hatékony jogorvoslatot jelentett az  
ügyben, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárás valójában jogorvoslatot nyújtott a  
kérelmezőnek az ellene felhozott vád másodfokú bíróság általi megváltoztatása miatti panaszára.  
Az eljárás tisztességes voltát a teljes eljárás fényében ítélve meg a Kormány – elismerve,  
hogy a kérelmezőnek nem állt módjában a Megyei Bíróság előtt a csalás vádja elleni védekezés –  
hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény jogi minősítéséről nem a Megyei Bíróság hozta a végső  
határozatot. A kérelmezőnek lehetősége volt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtti felülvizsgálati  
eljárásban az átminősített váddal szembeni védekezését előterjessze, a büntető törvénykönyv  
téves alkalmazásával kapcsolatos érveit előadja és meggyőzze a bírákat a csalás bűntette miatti  
elítélésének törvénytelen voltáról azon az alapon, hogy ezt a minősítést nem támasztották alá a  
tények. A Legfelsőbb Bíróság azonban megvizsgálta a kérelmező érveit és érdemben elutasította  
azokat.  
2. A kérelmező  
45. A kérelmező fenntartotta, hogy a Megyei Bíróság olyan bűncselekmény miatt ítélte őt el,  
amelynek nem minden törvényi tényállási elemét tartalmazta a vádiratban megfogalmazott  
tényállás. Ilyen körülmények között nem állítható, hogy megfelelően tájékoztatták az ellene  
felhozott vád természetéről, ezért a 6. cikk 3. bekezdésében számára biztosított jogokat  
megsértették. Továbbá, mivel nem tájékoztatták arról, hogy a fellebbviteli eljárásban sor kerülhet  
az általa elkövetett bűncselekmény átminősítésére, nem tudta megfelelően gyakorolni a  
védekezéshez fűződő jogait azzal a bűncselekménnyel kapcsolatban, amelynek elkövetésében  
ebben az eljárásban végül is bűnösnek találták. Mivel a Legfelsőbb Bíróságnak a kérelmező  
felülvizsgálati indítványával kapcsolatban hozott döntése nem orvosolta az eljárás ezen  
hiányosságait, a kérelmező fenntartja, hogy az ellene folytatott büntetőper nem felelt meg a  
tisztességes eljárás követelményeinek az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdése szerinti értelemben.  
3. A Bizottság  
46. A Bizottság szerint nem lehet azt megállapítani, hogy a kérelmező tudhatott arról, hogy a  
Megyei Bíróság a jelentős értékre elkövetett csalás alternatív ítéletét hozhatja meg. A vádlott  
vádról történő értesítésének szentelendő speciális figyelem szükségességére való tekintettel a  
Bizottság úgy találta, hogy az eljárás nem felelt meg az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdése (a)  
pontjának.  
Továbbá, a Bizottság – nem bocsátkozva olyan találgatásba, hogy milyen lett volna  
érdemben az a védelem, amelyre a kérelmező támaszkodhatott volna, hogyha módjában állt volna  
a csalás vádjának vitatása a Megyei Bíróság előtt – biztos volt abban, hogy a „sikkasztás” és a  
7
„csalás” magyar törvényi meghatározásának nyilvánvaló különbségére tekintettel a védekezés  
eltért volna az eredeti váddal szembeni védekezéstől.  
Mivel a csalás nem alkotta a vád szorosan hozzátartozó elemét, a Bizottság úgy vélte,  
hogy a Megyei Bíróságnak lehetővé kellett volna tennie a kérelmező számára, hogy a  
védekezéshez fűződő jogait a csalás kérdésében gyakorlatban és hatékonyan, s különösen, hogy  
megfelelő időben gyakorolhassa.  
A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező jogát arra, hogy az ellene  
felhozott vád természetéről és okáról részletes tájékoztatást kapjon, valamint, hogy  
védekezésének előkészítéséhez megfelelő idővel és eszközökkel rendelkezzék, megsértették, ami  
az Egyezmény 6. cikke 1. bekezdésével együtt vizsgált 6. cikk 3. bekezdése (a) és (b) pontjainak  
megsértését eredményezte.  
B. A Bíróság értékelése  
47. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás tisztességes voltát a teljes eljárás fényében  
kell megítélni (ld. pl. a Miailhe v. France judgment (no. 2) of 26 September 1996, Reports 1996-  
IV, p. 1338, § 43 és az Imbrioscia v. Switzerland judgment of 24 November 1993, Seies A no.  
275, pp. 13-14, § 38). A 6. cikk 3. bekezdésének (a) pontja annak a speciális figyelemnek a  
szükségességére utal, amelyet a terhelt „megvádolásáról” szóló értesítésnek kell szentelni. A  
bűncselekmény egyedi körülményei döntő fontosságúak a büntetőeljárásban, amennyiben az  
értesítés kézbesítésének a pillanatától tekinthető a gyanúsított formálisan írásban értesítettnek az  
ellene felhozott vád jog- és ténybeli alapjairól (Kamasinski v. Austria judgment of 19 December  
1989, Seies A no. 168, pp. 36.37, § 79). Az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdésének (a) pontja  
nemcsak azt a jogot biztosítja a terhelt számára, hogy tájékoztatást kapjon a vád „indokáról”, azaz  
azon cselekményekről, amelyeket állítólagosan elkövetett, és amelyeken a vád alapul, hanem a  
cselekmények jogi minősítéséről is. A tájékoztatásnak részletesnek kell lennie (Pélissier and Sassi  
v. France [GC], no. 25444/94, § 51, ECHR 1999-II).  
A fenti rendelkezés terjedelmét különösen az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésében  
biztosított, tisztességes tárgyaláshoz fűződő általánosabb jog fényében kell megítélni. Büntető  
ügyekben a terhelt ellen felhozott vádakkal, s következésképpen a bíróság által az ügyben  
alkalmazható lehetséges jogi minősítéssel kapcsolatos teljes körű és részletes tájékoztatás  
nyújtása alapvető fontosságú előfeltétel az eljárás tisztességes voltának biztosításához. Ezzel  
kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a 6. cikk 3. bekezdésének (a) pontja nem ír elő semmilyen  
speciális formális követelményt arra vonatkozóan, hogy a vádlottat milyen módon kell  
tájékoztatni az ellene felhozott vád természetéről és okáról. A Bíróság továbbá emlékeztet arra,  
hogy a 6. cikk 3. bekezdésének (a) és (b) pontja egymással összefügg, és hogy a vád természetére  
és okára vonatkozó tájékoztatáshoz való jogot a vádlott védekezésre való felkészüléséhez fűződő  
jogának a fényében kell megítélni (Pélissier and Sassi v. France ítélet, op. cit. 52-54.§.).  
48. A jelen ügyben a Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezőnek valóban nem lehetett  
tudomása arról, hogy a Megyei Bíróság csalássá minősítheti át a terhére rótt cselekményt. Ez a  
körülmény kétségtelenül rontotta a kérelmező védekezési esélyét azon vádak tekintetében,  
amelyek miatt végül is elítélték.  
49. Azonban – a Bizottságtól eltérően – a Bíróság ebben a vonatkozásban döntő fontosságot  
tulajdonít a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásnak.  
50. Meg kell jegyezni, hogy a Legfelsőbb Bíróság teljes körűen felülvizsgálta a kérelmező  
ügyét mind eljárási, mind pedig anyagi jogi szempontból. Az alsóbb bíróságok ügyiratainak,  
továbbá a kérelmező és az ügyészség beadványainak tanulmányozásán túl a felülvizsgálati tanács  
nyilvános ülésen meghallgatta a kérelmező védőjének és a Legfőbb Ügyészségnek a felszólalását  
is (ld. fenti 15. bekezdés). Továbbá, a Be. 291.§-ának (3) bekezdése értelmében (ld. fenti 30.  
8
bekezdés) a Legfelsőbb Bíróság maga is felmentő ítéletet hozhatott volna a kérelmező terhére  
szóló ítélet helyett.  
51. A Bíróság észrevételezi, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező csalás vádja  
alóli felmentést célzó védekezését. Úgy találta, hogy a kérelmező szerződéses kötelezettségeinek  
teljesítésében megnyilvánult mulasztás az áldozat megtévesztését eredményezte, a szóban forgó  
pénzösszeg E. Kft bankszámlájára történt átutalását pedig jogtalan előnyszerzésnek minősítette.  
Az elítélő határozat megerősítésekor a Legfelsőbb Bíróság meggyőződött a csalás törvényi  
tényállása lényegi elemeinek meglétéről.  
Ezek a körülmények vezették a Bíróságot arra a megállapításra, hogy a Legfelsőbb Bíróság  
maga is megvizsgálta a kérelmező bűnösségét a csalás bűntettében.  
52. Elfogadva a Kormány e kérdésben kifejtett érvelését, a Bíróság ezért úgy találja, hogy a  
Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban a kérelmezőnek lehetősége volt előterjeszteni védekezését az  
átminősített váddal szemben. A eljárás egésze tisztességes voltának értékelésekor – az ügy  
Legfelsőbb Bíróság általi megvizsgálásának a természetére is tekintettel – a Bíróság meg van  
győződve arról, hogy a Megyei Bíróság előtti eljárás esetleges hibái orvoslásra kerültek a  
Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban.  
A Bíróság ezért meg van győződve arról, hogy a kérelmező jogát arra, hogy a  
legrészletesebb módon tájékoztassák az ellene felhozott vád természetéről és indokairól, és hogy  
rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel, nem sértették  
meg.  
53. Ebből következik, hogy az Egyezmény 6. cikkét nem sértették meg.  
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG  
1. Elutasítja a Kormány előzetes kifogását;  
2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. cikkét nem sértették meg.  
Készült angol nyelven, közzétételre került 2001. március 1-én, a Bírósági szabályzat 77.  
szabálya 2. és 3. bekezdésének megfelelően.  
Erik FRIBERGH  
Giovanni BONELLO  
Elnök  
Jegyző  
9