CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT

1

MÁSODIK SZEKCIÓ

CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÜGY

(33255/02 sz. Kérelem)

ÍTÉLET

STRASBOURG

2006. április 11.

Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt

körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.

2

CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

A Csík kontra Magyarország ügyben

az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként tartott

ülésén, melynek tagjai voltak:

J.-P. COSTA, Elnök

A.B. BAKA,

R. TÜRMEN,

K. JUNGWIERT,

V. BUTKEVYCH,

M. UGREKHELIDZE,

A. MULARONI, bírák,

és S. DOLLÉ, Hivatalvezető

2006. március 21-én tartott zárt ülésén

az azon időpontban elfogadott alábbi határozatot hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy Magyarország ellen benyújtott kérelem (33255/02

sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló

egyezmény (az “Egyezmény”) 34. Cikke alapján egy magyar állampolgár,

Csík János (a “kérelmező”) 2002. június 11-én terjesztett a Bíróság elé.

2. A Magyar Kormányt (a “Kormány”) képviselője, dr. Höltzl Lipót, az

Igazságügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára képviselte.

3. 2005. április 28-én a Bíróság úgy határozott, hogy közli az eljárás

elhúzódásával kapcsolatos panaszt. Az Egyezmény 29. Cikkének 3.

bekezdése alapján úgy döntött, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát

együttesen vizsgálja.

A TÉNYEK

4. A kérelmező 1955-ben született és Budapesten él.

5. A kérelmező egy építőipari szövetkezet alkalmazottja volt; feladata

faanyagok vegyszerekkel történő fertőtlenítése volt. Különböző betegségek

miatt – amelyeket a kérelmező állítása szerint munkája okozott – 40%-os

rokkantsági fokkal leszázalékolták. 1989 szeptemberében a kérelmező

eljárást indított a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt. Az állította, hogy

betegségeit a vegyszerek okozták, s korábbi munkáltatójától kártérítést

követelt. 1990. október 20-án a Munkaügyi Bíróság elutasította keresetét.

CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT

3

Az ítéletet 1992. január 8-án a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte. Az

ügyet visszautalták az elsőfokú bíróság elé.

6. A folytatódó eljárásban az alperes munkáltató helyébe jogutódja

lépett. 1992. október 13. és 1994. február 22. között a Munkaügyi Bíróság

öt tárgyalást tartott, és szakvéleményt szerzett be az Igazságügyi

Orvosszakértői Intézettől. Ugyanazon a napon a bíróság ítéletet hozott és

elutasította a kérelmező keresetét. 1994. szeptember 9-én a kérelmező

fellebbezett.

7. Az 1995. szeptember 6-i tárgyalást követően a Fővárosi Bíróság

elutasította a kérelmező fellebbezését.

8. A kérelmező 1996. augusztus 13-i, sikeres perújítási kérelme nyomán

a Munkaügyi Bíróság 1996. december 5-én, továbbá 1997. április 24-én és

június 5-én tárgyalást tartott. 1998. szeptember 28-ra két további

szakvélemény beszerzésére is sor került. 1999. március 31-én a bíróság

újabb tárgyalást tartott.

9. 1999. szeptember 8-án a Munkaügyi Bíróság elutasította a kérelmező

keresetét, megállapítva, hogy az alperes nem volt felelős a kérelmező

megbetegedéséért.

10. 2000. március 30-án a Fővárosi Bíróság elutasította a kérelmező

fellebbezését. 2000. október 13-án a kérelmező felülvizsgálat iránti kérelmet

terjesztett elő. 2001. január 16-án a Legfelsőbb Bíróság pátfogó ügyvédet

rendelt ki számára, április 3-án pedig tárgyalást tűzött ki 2001. november

14-re.

11. 2001. április 6-án a kérelmező korábbi munkáltatója jogutódjának

felszámolója arról tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy 2000. június 1-

én felszámolta az alperest, s hogy a társaságot 2000. október 7-én törölték a

cégjegyzékből. 2001. május 10-én a Legfelsőbb Bíróság elrendelte az

eljárás félbeszakadását az alperes jogutódjának perbelépéséig.

12. 2001. szeptember 18-án a kérelmező azt kérte, hogy a felszámoló

léphessen perbe az alperes jogutódjaként.

13. 2001. november 7-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérelmező

kérelmét arra hivatkozva, hogy a felszámoló nem a jogutód.

14. Külön eljárásban, 2002. január 7-én a kérelmező az alperes

felszámolását eredményező eljárás megismétlését kérte arra hivatkozva,

hogy őt nem tájékoztatták az eljárásról. 2002. február 1-én a Fővárosi

Bíróság Gazdasági Kollégiuma elutasította a kérelmet. 2003. április 28-án a

Legfelsőbb Bíróság elutasította a fellebbezést, mivel a kérelem ratione

materiae összeegyeztethetetlen volt a polgári perrendtartásról szóló törvény

és az 1991. évi XLIX. törvény (“A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról

és a végelszámolásról szóló törvény”) releváns rendelkezéseivel.

Indoklásában a Legfelsőbb Bíróság utalt arra a tényre, hogy az új

szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény 20. és 82.(g) szakasza

alapján az alperes jogutód nélkül ipso iure szűnt meg (A csődeljárásról, a

felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény 1(3). szakasza).

4

CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS

MEGSÉRTÉSE

15. A kérelmező panaszolta, hogy mindkét eljárás hossza

összeegyeztethetetlen volt az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésében

lefektetett “ésszerű idő” követelményével. A 6. Cikk 1. bekezdésének

releváns része kimondja:

“Mindenkinek joga van arra, hogy...bíróság...ésszerű időn belül...hozzon

határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában...”

16. A Kormány vitatta az állítást, rámutatva, hogy a 2001. november 7.

utáni késedelem amiatt következett be, hogy nem került sor az alperes

helyébe lépő jogutód megnevezésére.

17. A figyelembe veendő időszak csak 1992. november 5-én kezdődött,

amikor az egyéni panasz jogának Magyarország általi elismerése hatályba

lépett. Az azóta eltelt idő ésszerű voltának megítéléséhez azonban

figyelembe kell venni az eljárás ezen időpontbeli állapotát is. A Bíróság

észrevételezi, hogy 1992. november 5-én a per már három éve folyamatban

volt.

18. Észrevételezve, hogy az alperes jogutód nélküli megszűnése miatt a

kérelmező nem volt abban a helyzetben, hogy (jogutód megnevezésével)

megtámadja a Legfelsőbb Bíróság félbeszakadást elrendelő végzését (fenti

11. és 14. bek.), a Bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó időszak 2001.

november 7-én zárult le, amikor a Legfelsőbb Bíróság az utolsó eljárásjogi

cselekményt foganatosította. Ilyen módon a figyelembe veendő időszak két

bírósági szinten kilenc évig tartott.

A. Elfogadhatóság

19. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan

megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti

értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem

elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.

CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT

5

B. Érdem

20. A Bíróság megismétli, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az

eset egyedi körülményeinek fényében és az alábbi kritériumokra

figyelemmel kell megítélni: az ügy bonyolultsága, a kérelmező és a releváns

hatóságok magatartása, valamint a per tétje a kérelmező számára (ld. többek

között Frydlender v. France [GC], no. 30979/96, § 43, ECHR 2000-VII). A

Bíróság megismétli, hogy munkajogi jogvitákban különös gondossággal

kell eljárni (Ruotolo v. Italy, judgment of 27 February 1992, Series A no.

230-D, p. 39, § 17), amely megfontolás különösen releváns a jelen ügyben,

amelynek tárgya egészségkárosodást okozó foglakozási betegség miatti

kártérítés.

21. A Bíróság már többször megállapította az Egyezmény 6. Cikke 1.

bekezdésének megsértését olyan ügyekben, amelyek a jelenlegihez hasonló

kérdéseket vetettek fel (ld. fent idézett Frydlender).

22. Az előterjesztett anyagokat megvizsgálva a Bíróság úgy véli, hogy a

Kormány nem terjesztett elő olyan tényt vagy meggyőző érvet, amely a

Bíróságot a jelen ügyben eltérő következtetés levonására bírná. A kérdéssel

kapcsolatos esetjogra tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügyben

az eljárás túlzottan hosszú volt, s nem felelt meg az “ésszerű idő”

követelményének.

Ezért az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY EGYÉB ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

23. A kérelmező konkrét érvek és az Egyezmény valamely konkrét

rendelkezésének megjelölése nélkül az eljárás tisztességtelen voltát is

panaszolta.

24. Feltételezve a hazai jogorvoslatok kimerítését a Bíróság úgy véli, az

ügy iratai alapján nincs jele annak, hogy a bíróságok elfogultak lettek volna,

vagy hogy az eljárás egyéb módon tisztességtelen lett volna. Ebből

következően a panasznak ez a része nyilvánvalóan megalapozatlan az

Egyezmény 35. Cikke 3. bekezdése szerinti értelemben, s ezt a részt az

Egyezmény 35. Cikkének 4. bekezdése alapján el kell utasítani.

6

CSÍK kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

III. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

25. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:

“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek

megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak

részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos

elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Károk

26. A kérelmező nem vagyoni kár tekintetében 100 millió forintot¹

követelt. Vagyoni kár tekintetében összesen 220 millió²forintot – amely

összeg állítólagosan megegyezik a különböző címeken elvesztett

jövedelmek összegével és azzal a veszteséggel, amely amiatt érte a

kérelmezőt, hogy ingatlanát betegsége miatt el kellett adnia –, továbbá

1986-tól visszamenőleg fizetendő 150.000³forint havi juttatást követelt.

27. A Kormány vitatta az igényt.

28. A Bíróság nem lát okozati kapcsolatot a megállapított jogsértés és az

állított vagyoni kár között; ezért ezt az igényt elutasítja. A Bíróság azonban

úgy véli, hogy a kérelmező nem vagyoni kárt szenvedett. Méltányossági

alapon ítélve a Bíróság 8.000 eurót ítél meg a kérelmező számára ilyen

címen.

B. Költségek és kiadások

29. Követelésének összegszerűsítése nélkül a kérelmező a hazai

bíróságok és a Bíróság előtt felmerült költségek és kiadások megtérítését is

kérte.

30. A Kormány nem nyilvánított véleményt a kérdéssel kapcsolatban.

31. A Bíróság ilyen címen 500 euró megítélését tartja ésszerűnek a jogi

képviselő által nem képviselt kérelmező számára.

1

²869.000 euró

³593 euró

CSÍK v. HUNGARY JUDGMENT

7

C. Késedelmi kamat

32. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia, s ahhoz

további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. Az eljárás túlzott hosszával kapcsolatos panaszt elfogadhatónak, a

kérelem többi részét pedig elfogadhatatlannak nyilvánítja;

2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését

megsértették;

3. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Kormánynak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése

szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni kár tekintetében

8.000 eurót (nyolcezer euró), költségek és kiadások tekintetében 500 eurót

(ötszáz euró), továbbá az ezen összegeket terhelő adók összegét kell

kifizetnie az alperes Állam nemzeti valutájában, a kifizetéskor alkalmazott

átváltási árfolyam alkalmazásával;

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális

kamatát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni a

fenti összeg után;

4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos többi igényét elutasítja.

Készült angol nyelven, az írásos értesítés a Bíróság Eljárási szabályzata 77.

szabálya 2. és 3. bekezdésének megfelelően 2006. április 11-én került

kiküldésre.

J.P. COSTA

Elnök

S. DOLLÉ

Hivatalvezető