EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA

MÁSODIK SZEKCIÓ

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÜGY

(37214/05. sz. kérelem)

ÍTÉLET

STRASBOURG

2009. június 30.

Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdésében foglalt

körülmények beálltával válik véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

2

A Bárkányi kontra Magyarország ügyben,

az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) Kamaraként

tartott ülésén, melynek tagjai voltak:

Françoise Tulkens, Elnök,

Ireneu Cabral Barreto,

Vladimiro Zagrebelsky,

Danutė Jočienė,

Sajó András,

Nona Tsotsoria,

Işıl Karakaş, bírák

és Sally Dollé, Hivatalvezető

2009. június 9-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően

az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:

AZ ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem

(37214/05. sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok

védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján egy

magyar állampolgár, Bárkányi Pál („a kérelmező”) 2005. október 6-án

terjesztett a Bíróság elé.

2. A kérelmezőt Szabó T., Szegeden praktizáló ügyvéd képviselte. A

Magyar Kormányt („a Kormány”) dr. Höltzl Lipót Képviselő képviselte az

Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból.

3. A kérelmező azt állította, hogy szabadságtól megfosztása túlságosan

hosszú ideig tartott, megsértve az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdését.

4. 2008. április 29-én a kérelem elfogadhatatlanná lett nyilvánítva. Ezt

követően a kérelmező ügyvédjének 2008. június 24-én kelt fax üzenetéből

kiderült, hogy a határozat meghozatalakor téves iktatás folytán releváns

iratok nem kerültek figyelembe vételre. Ezért a kérelem visszakerült az

ügylistára. 2008. szeptember 3-án a Bíróság úgy határozott, hogy közli a

panaszt a Kormánnyal. Az Egyezmény 29. Cikkének 3. bekezdése alapján

úgy döntött, hogy a kérelem érdemét és elfogadhatóságát együtt vizsgálja

meg.

A TÉNYEK

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

5. A kérelmező 1965-ben született és Szegeden él.

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

3

A. Az ügy körülményei

6. A felek előterjesztései alapján az ügy tényei az alábbiak szerint

összegezhetők.

7. 2005. június 30-án a kérelmezőt és egyik társát egy személygépkocsi

és két motorbicikli ellopásának alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. Az ezt

követő eljárásban általa megbízott védőügyvéd képviselte a kérelmezőt.

8. 2005. július 1-jén a Szegedi Városi Bíróság 2005. augusztus 1-ig

elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatását. A kérelmező korábbi

elítéléseire és arra figyelemmel, hogy egy társuk szökésben volt, a Városi

Bíróság úgy vélte: fennállt annak a kockázata, hogy a kérelmező

veszélyeztetné a nyomozást.

9. A kérelmező fellebbezett és szabadlábra helyezését kérte. Arra

hivatkozott, hogy az ellopott tárgyak megkerültek, a harmadik társat pedig

őrizetbe vették, így az elsőfokú bíróság által felhozott indokok már nem

álltak fenn. A kérelmező arra is rámutatott, hogy mezőgazdasági

tevékenységét – amely fő megélhetési forrása volt – súlyosan hátráltatta

fogva tartása. Végül azt is előadta, hogy édesanyja súlyos beteg, s neki kell

ápolnia.

10. 2005. július 7-én a Csongrád Megyei Bíróság helyben hagyta az

elsőfokú határozatot. A bíróság a bűncselekmény tárgyi súlyára és arra

figyelemmel, hogy a kérelmező jelenléte a nyomozás során másképpen nem

biztosítható, a kérelmező előzetes letartóztatását szükségesnek vélte.

11. A kérelmezőt időközben egyéb kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények

elkövetésével is meggyanúsították. 2005. július 29-én a Városi Bíróság

2005. október 1-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatást. A bíróság

úgy vélte, hogy a kérelmező előéletére figyelemmel megalapozottan lehetett

tartani a kérelmező szökésétől, új bűncselekmény elkövetésétől, illetve –

különösen a tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítése által – a nyomozás

veszélyeztetésétől. A bíróság azt is megállapította, hogy a kérelmező

szabadlábra helyezési kérelme – amely a fellebbezésében foglaltakhoz

képest mellékes indokokat tartalmazott – nem volt kellően megalapozott

ahhoz, hogy letartóztatásának megszüntetését indokolttá tegye. A kérelmező

fellebbezett, szabadlábra helyezést, illetve letartóztatás helyett házi őrizetbe

helyezését kérve.

12. 2005. szeptember 1-jén a Megyei Bíróság helyben hagyta az elsőfokú

határozatot, de a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyét törölte az

indokok közül.

13. 2005. szeptember 28-án a Városi Bíróság a korábban felhozott

indokok alapján 2006. január 1-ig újból meghosszabbította a kérelmező

előzetes letartóztatását. A kérelmező fellebbezett, s felhívta a figyelmet –

többek között – arra a tényre, hogy a nyomozás gyakorlatilag lezárult, mivel

minden szükséges nyomozati cselekmény elvégzésre került. Azt is állította,

hogy a cselekmény tárgyi súlya nem szolgálhat letartóztatásának

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

4

kizárólagos jogalapjaként. 2005. október 12-én a Megyei Bíróság helyben

hagyta az elsőfokú határozatot.

14. 2005. december 28-án a Városi Bíróság az elsőfokú ügydöntő ítélet

meghozataláig meghosszabbította a kérelmező letartóztatását. A bíróság úgy

vélte, hogy a bűncselekmény tárgyi súlyára figyelemmel megalapozottan

lehetett tartani a kérelmező szökésétől, illetve a még hiányzó vádlott társsal

való összebeszélés által az eljárás veszélyeztetésétől. A kérelmező

fellebbezett és megismételte korábbi érveit.

15. 2006. február 6-án a Megyei Bíróság helyben hagyta az elsőfokú

határozatot, de a fogvatartás jogalapját új bűncselekmény elkövetésének

veszélyére módosította. A bíróság továbbá megállapította, hogy a nyomozás

lezárult, így azt a kérelmező már nem veszélyeztethette.

16. 2006. augusztus 21-én a Városi Bíróság a korábban felhozott indokok

alapján az elsőfokú ügydöntő ítélet meghozataláig meghosszabbította a

kérelmező előzetes letartóztatását.

17. 2006. szeptember 5-én a Városi Bíróság megszüntette a kérelmező

letartóztatását és elrendelte házi őrizetét. A bíróság úgy vélte, hogy a

kérelmező már nem volt abban a helyzetben, hogy veszélyeztethesse az

eljárás céljait, emellett a rendelkezésére álló adatok alapján már nem kellett

alappal tartani szökéstől, elrejtőzéstől.

18. 2007. szeptember 25-én a Szegedi Városi Bíróság orgazdaság

elkövetésében bűnösnek találta a kérelmezőt, s egy év felfüggesztett

szabadságvesztésre ítélte.

B. Releváns hazai jogszabályok

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a releváns időszakban

hatályos szöveg)

129. §

„…(2)

A

terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő

bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha

a) megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy

szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel

büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult,

b) szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból

megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem

biztosítható,

c) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk

befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

5

megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené

vagy veszélyeztetné a bizonyítást,

d) megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy

előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb

bűncselekményt követne el.”

131. §

„(1) A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a

tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. Az

előzetes letartóztatást a nyomozási bíró alkalmanként legfeljebb három hónappal,

összesen legfeljebb az előzetes letartóztatás elrendelésétől számított egy év elteltéig

meghosszabbíthatja. Ezt követően az előzetes letartóztatást a megyei bíróság

egyesbíróként eljárva … alkalmanként legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja.

(4) A vádirat benyújtása után az elsőfokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott

előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig … tart.”

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 5. CIKKE 3. BEKEZDÉSÉNEK MEGSÉRTÉSE

19. A kérelmező az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdése alapján

szabadságtól való megfosztásának hosszát panaszolta.

Az Egyezmény 5. cikkének 3. bekezdése kimondja:

“E Cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy

őrizetbe vett minden … személynek joga van arra, hogy ésszerű határidőn belül

tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra

helyezés olyan feltételekhez köthető, amelyek biztosítják a tárgyaláson való

megjelenést.”

20. A Kormány vitatta az állítást.

A. Elfogadhatóság

21. A Bíróság megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan

megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti

értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem

elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.

B. Érdem

22. A kérelmező hangsúlyozta, hogy szabadságtól megfosztása

ésszerűtlenül hosszú ideig tartott.

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

6

23. A Kormány fenntartotta, hogy a kérelmező letartóztatása nem lépte

túl azt a tartamot, ami az adott körülmények között a hatóságok számára

szükséges volt a kérelmező ellen felhozott vád tárgyát képező

bűncselekmény miatti felelősség megállapításához. A kérelmező előzetes

letartóztatásának meghosszabbításakor a hazai bíróságok releváns és

elégséges alapra támaszkodtak, s nem csupán a kérelmező terhére rótt

cselekmények tárgyi súlyát, hanem az ügy minden aspektusát figyelembe

vették.

24. A Bíróság megismétli: azt a kérdést, hogy az előzetes letartóztatás

hossza ésszerű-e, nem lehet elvontan megítélni. Azt, hogy a vádlott előzetes

letartóztatásának fenntartása ésszerű-e, minden esetben az ügy speciális

vonásainak figyelembe vételével kell eldönteni. A fogvatartás fenntartása

egy adott ügyben csak abban az esetben lehet indokolt, ha közérdek valódi

követelményének specifikus jelei állnak fenn, amelyek az ártatlanság

vélelme ellenére nagyobb súllyal esnek latba, mint az Egyezmény 5.

Cikkében lefektetett, az egyén szabadságának tiszteletben tartását előíró

szabály (ld. többek között Labita v. Italy [GC], no. 26772/95, §§ 152 et seq.,

ECHR 2000-IV).

25. Elsődlegesen a nemzeti bírói hatóságokra tartozik annak biztosítása,

hogy egy adott ügyben a vádlott előzetes letartóztatása ne lépje túl az

ésszerű időtartamot. Ennek érdekében – az ártatlanság vélelme elvének

kellő figyelembe vételével – a hatóságoknak meg kell vizsgálniuk mindazon

tényeket, amelyek a fent említett, az 5. Cikkben foglalt szabálytól való

eltérést igazoló közérdek követelményének fennállása mellett vagy ellen

szólnak, s ezen érveket bele kell foglalniuk a szabadlábra helyezés iránti

kérelmek tárgyában hozott határozataikba. A Bíróságnak alapvetően az e

határozatokban felhozott indokok, s a kérelmező által a fellebbezésekben

előadott, okiratokkal alaposan alátámasztott tények alapján kell eldöntenie,

hogy az 5. Cikk 3. bekezdését megsértették-e (ld. Muller v. France, 17

March 1997, § 35, Reports of Judgments and Decisions 1997-II).

26. Az arra vonatkozó alapos gyanú fennállása, hogy a fogvatartott

bűncselekményt követett el, a meghosszabbított őrizetben tartás

törvényességének elengedhetetlen, de bizonyos időn túl már nem elegendő

feltétele. Akkor már azt kell megállapítania a Bíróságnak, hogy a bírói

hatóságok által felhozott egyéb indokok továbbra is indokolták-e a

szabadságtól megfosztást. Amennyiben ezek az alapok „relevánsak” és

„elegendőek”, akkor a Bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy a

nemzeti hatóságok „különös gondosságot” tanúsítottak-e az eljárás

lefolytatása során (ld. Muller, loc. cit.).

27. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmező 2005. július 1-től 2007.

szeptember 25-ig, azaz csaknem két évig és három hónapig volt megfosztva

szabadságától. Ez az időszak tizennégy hónap előzetes letartóztatást és

tizenhárom hónap – szintén az 5. Cikk hatálya alá tartozó (ld., inter alia,

Pekov v. Bulgaria, no. 50358/99, § 60) – házi őrizetet foglalt magában. A

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

7

Bíróság megjegyzi, hogy kezdetben a szökés, s kisebb mértékben az

összebeszélés és új bűncselekmény elkövetésének veszélye volt a kérelmező

előzetes letartóztatásának fő indoka. A Bíróság meggyőződött arról, hogy a

nyomozás e szakaszában a gyanú, hogy a kérelmező követte el a szóban

forgó bűncselekményeket, igazolta a kérelmező azon célból történő

fogvatartását, hogy bíróság előtti megjelenése biztosítva legyen.

28. A nyomozás legkésőbb 2006. február 6-i lezárását követően azonban

az összebeszélés veszélye már nem támasztható alá érvekkel, a kérelmező

szabadságtól megfosztása mindazonáltal még tizenkilenc hónapig

folytatódott. A fenntartott intézkedés fennmaradt indoka a szökés és új

bűncselekmény elkövetésének veszélye volt. A Bíróság szerint a hazai

bíróságoknak e veszélyeket az ügy összes aspektusának fényében kellett

volna értékelniük, s kevésbé szigorú intézkedések alkalmazását kellett volna

megfontolniuk. Ehelyett a bíróságok annak mechanikus ismétlésére

szorítkoztak, hogy a kérelmező terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára

figyelemmel fennállt a szökés és új bűncselekmény elkövetésének veszélye.

A Bíróság valószínűtlennek tartja e veszélyt, különösen a Városi Bíróság

2006. szeptember 5-én meghozott, a kérelmező előzetes letartóztatását

megszüntető, és házi őrizetét elrendelő határozatának fényében. Az előzetes

letartóztatás teljes tartamát figyelembe véve a Bíróság nincs meggyőződve

arról, hogy a kérelmező szabadságtól megfosztása – különösen 2006.

február 2. után – indokolt volt.

29. Ezért az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdését megsértették.

II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

30. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja:

“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését

állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt

tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett

félnek.”

A. Károk

31. A kérelmező összesen 1 200 000 forintot (megközelítőleg 4000

eurót) követelt igazságos elégtételként.

32. A Kormány túlzottnak tartotta a kérelmező igényét.

33. A Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező bizonyos mértékű nem

vagyoni kárt szenvedett. Ezért méltányossági alapon 2000 eurót ítél meg

számára.

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

8

B. Költségek és kiadások

34. A kérelmező ilyen címen nem terjesztett elő igényt.

C. Késedelmi kamat

35. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az

Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia,

amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. A kérelmet elfogadhatóvá nyilvánítja;

2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 5. Cikkének 3. bekezdését

megsértették;

3. Megállapítja:

(a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három

hónapon belül, amikor az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2.

bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmező számára nem vagyoni

kár tekintetében 2000 (kétezer) eurót, továbbá az ezen összeget

terhelő adók összegét kell kifizetnie nemzeti valutában, a teljesítéskori

átváltási árfolyam alkalmazásával;

(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés

időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank

marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű

kamatot kell fizetni a fenti összeg után;

4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit

elutasítja.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2009. június 30-án, a

Bíróság Eljárási Szabályzata 77. § 2. és 3. bekezdésének megfelelően.

Sally Dollé

Hivatalvezető

Françoise Tulkens

Elnök

BÁRKÁNYI kontra MAGYARORSZÁG ÍTÉLET

9